2009. november 26., csütörtök

AZ EMBERTELENSÉG , A MOCSOK, A BRUTALITÁS MA EBBEN AZ ORSZÁGBAN !!!



Csütörtökön délelőtt rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mert képtelen volt törleszteni adósságát a rendelkezésére álló havi 40 ezer forint nyugdíjból – közölte a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezője, Simó Endre.

Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni a kilakoltatást, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre.
Kálmán Ferencné otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A bank képviselői és a végrehajtók úgy zárták ki a lakásából, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, és nem férhet hozzájuk, mert csak akkor teheti be lábát az otthonába, ha a végrehajtó úgy akarja. Az asszonynak a mindennapi életéhez szükséges holmijai a házban maradtak.
A Monoron át vezető 4-es számú főútvonal mentén, az Országút 11. szám alatt lakó asszony elmondta, hogy nincs hová mennie, nem tudja, hol fogja tölteni az éjszakát – áll a közleményben.

(MNO)Kurucz,info nyomán

4 megjegyzés:

Vanilia™ írta...

Nem írom most ide, amit gondolok, mert amúgy is jó hangulatban vagyok. Ezekre a "rohadt zsicik" a legenyhébb kifejezés!

Az ingatlanmaffia írta...

Vanili én is tudnám tovább ragozni a tények alapján. Nem is kicsi, hanem naagyon is. Állatok. Nem is kicsit, nagyon is.

Az ingatlanmaffia írta...

Kilakoltatás Szatymazon is!

Kilakoltattak tegnap egy szatymazi családot – a szívbeteg családfőt és 85 éves anyósát mentő szállította el, a feleséget előállították a rendőrök. Nem tudták kifizetni a bíróság által kiszabott pénzbüntetésüket. Házukat elárverezték, 5,6 millióért – becslésük szerint 16-ot ér. Csak egy romos tanyájuk maradt. A Délmagyar írása.

Ez vár a magyarokra? Ezt kell nap mint nap megélni?
Közben röpdösnek a 3-8 vagy még több fizetések, még a börtömbe ülőnek is jár?
Telik mindenre, aki a forró fazék mellett ücsörög. Sérülhet az önk. érdeke is, azok mellett keményen - csak mert érdekek fűződnek hozzá - kiállnak, szóvá is teszik, de a laskossági érdeke háttérbe vannak szorítva. Tapossa vannak keményen. Ez is törvénytelen ugyan, de kit is érdekel.
Hol van az ellenzék, hol vannak azok akik csak pofáznak, de semmit nem tesznek ezek ellen a mocskok ellen? Mit ér a szöveg, a handa banda, ha itt sorba senkit nem érdekel a jogtiprás, az emberi jogok ellen elkövetett bűncselekmények sorozatos elkövetése?
Hány embernek kell meghalni, hány embernek kell az életében ezt a szemétséget megtapasztalni , átélnie egy élet munkája után?
Milyen ocsmány bírók vannak, hogy felesküdnek valamire, és az ellenkezőjét produkálják? Milyen törvényes működést valósítanak meg? Ezt ?
Milyen ez az ocsmány vezetés melyben nincs egy valaki aki ez ellen fel merne lépni? Nekik kellene ezt mind átélni. Nem azoknak, akik egy életen át ezt az országot építették, dolgoztak benne. Húzzanak el már végre !!

Az ingatlanmaffia írta...

Ennél már csak az az a brutálisabb, amikor a cigányok "végrehajtói" minőségben nyúlják le hivatali támogatással a háttérben mindenestül - ruhástul, játékostul, teljes berendezéssel az ingatlant, bírósági ítélet - (1999 08 23)án,- nélkül 2 óra leforgása alatt, az ott lakókat meg a 3 három gyerekkel együtt üldözik ki az család otthonából az utcára, megfenyegetve életveszélyesen őket. Na meg másokat, ha bele mernek avatkozni. 35 ""végreható"" alvilági cigány ember, na meg 35 felügyelő alvilági cigányember azért az nem semmi. De, nincs már semminek sem jelentősége.
Akik benne voltak mocskos szarháziak dögöljenek meg.