2009. augusztus 24., hétfő

Közlemény: Kilakoltatások - két levél

Közlemény: Kilakoltatások - két levél

Nagykanizsán társadalmi összefogással sikerült meghiúsítani egy kilakoltatást és otthon-elárverezést, Nemesapátiban viszont nem kegyelmezett a bank, és annak dacára is el akarja venni egy család egyetlen otthonát, hogy jogszerű birtoklói öngyilkosságot helyeztek kilátásba, ha az utcára teszik őket.


A hitelező bank mindkét esetben az Aegon Hitel Zrt. – adta hírül vasárnap a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal az érintettekre hivatkozva.
A nagykanizsai L. Katalintól 1,3 millió forintos tartozása miatt akarta elvenni ennél jóval többet érő egyetlen otthonát az Aegon Hitel Zrt. a Zalabest Behajtó Kft-vel karöltve. Lehetetlen törlesztési határidőket szabtak, vélhetően azért, hogy rátegyék kezüket L. Katalin otthonára. Az asszonyon a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) akcióbrigádja segített: elzavarták a behajtót a helyszínről, és az árverezés visszavonására bírták Kiss Zsoltot, a zalaegerszegi Zalabest Behajtó Kft. Ügyvezetőjét. Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke írásos ultimátumot adott a Kft-nek, hogy 24 órán belül ugyancsak írásban közölje L. Katalinnal, elfogadja az adós által szeptember 15-ig vállalt ötszázezer forintos törlesztést, s további 830 ezer forint törlesztését december 31-ig. Mint L. Katalin a hét végén tudatta a Magyar Szociális Fórummal, behajtó és megbízottja engedett a követelésnek és elállt az otthon elvételétől.

A Zala megyei Nemesapátiban élő Marján József és neje viszont arról tájékoztatta az Otthonvédőket, hogy fizetésképtelenségük miatt az Aegon Hitel Zrt. felmondta a hitelszerződésüket, és augusztus 21-ki határidővel nyolc napot adott nyolcmillió százezer forint tartozásuk egy összegben való kifizetésére. - Nem tudom, mi fog következni, hogyan bírjuk ki, de minden segítséget megtagadnak tőlünk, ránk semmilyen állami támogatás nem vonatkozik.

Higgyék el, ez már nem segélykiáltás, hanem a mai napon annyit foglalkoztató öngyilkosság közeledte – írta Marján Józsefné az MSZF-hez küldött levelében.

Civil Hírügynökség

Dátum: 2009. August 23. Sunday, 12:45 Szerző: polgarinfo