2010. május 27., csütörtök

A fenyegető végrehajtó




Tájékoztatásul tettük ki a honlapra a fenyegető végrehajtó úr
levelét, melyben leírja, hogy NEM korrupt.



Le kell írni, hogy jelen pillanatban ügyészségi vizsgálat
folyik ellene több bűntető ügyben, mert elárverezett olyan ingóságokat az
ingatlannal együtt, ami nem az adós tulajdona, - számlákkal igazoltan- játszott
át a barátainak, - minden vásárló neve címe rendelkezésre áll-


Ezen ingóságok Kft tulajdonában lévő vendéglátó egység teljes
berendezése és személyes tárgyak, melyek tulajdonáról számlákkal bizonyíthatóan
írásban is bemutatásra került a tisztelt korrupt végrehajtó úrnak. Ennek
ellenére még a saját gépkocsijába is pakolva tulajdonította el a végrehajtási
eljárásba nem bevonható tárgyakat, eszközöket. Itt a legapróbb tétel a kristály
pohár volt a legértékesebb konyhai berendezések eszközök, fagylalt pultok,
faragott asztalok székek. Hangsúlyozni kell, hogy ingatlan árverésre volt
jogosultsága, de az ingatlanban való szemle vételezéskor észlelve a raktározott
Kft tulajdonában lévő ingóságok is, magánszorgalomból kiterjesztette az
árverést. Ezen tényekre a vásárlók hívták fel a figyelmünket.


Másik adóstól jött információk alapján tudjuk elmondani a másik
esetet is, melynél újfent ingatlan árverés alkalmával történt végrehajtó által
okozott kár. A kilakoltatás végrehajtásánál az udvarra dobálva az összes bútor,
személyes tárgyak szándékos összetörésével, megsemmisítésével okozott kárt a
végrehajtó, aki nem korrupt. BELETÉRDELT egy olyan értékes festménybe is,
melynek értéke simán fedezte volna a végrehajtási eljárásban követelt
összeget
, de neki az ingatlan kellett és a hatalma megmutatása, hogy Ö
mindent végrehajtó minden törvény felett állva bármit megtehet büntetlenül.


Sorolhatnánk a végtelenségig a visszaéléseit, de bízunk abba, hogy
felfigyelnek a nyomozó hatóságok is a felhívásainkra és végre elfojtják az
önálló bírósági végrehajtók által elkövetett bűncselekményeket is. Addig is
szívesen és nagy tisztelettel fogadjuk a személyes és írásos életveszélyes
fenyegetéseket is, melyről több hangfelvétel is a rendelkezésünkre áll.


www.feherkemeny.hu


 



Nincsenek megjegyzések: