2010. június 24., csütörtök

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSE


Dr. Schmitt Pál
Országgyűlés Elnöke

B U D A P E S T

Kossuth Lajos tér 1-3.

1 0 5 5

Tisztelt Elnök Úr!

Szervezetünk a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége nevében, kéréssel fordulok Önökhöz, hogy az önálló bírósági végrehajtóktól azonnali hatállyal törvényileg is vegyék el a Köztársasági Elnök és Belügyminiszternél is nagyobb hatáskört! Szemtanúja volt azon Országgyűlési Képviselők, akik saját testükkel próbáltak megakadályozni egy embertelen kilakoltatást, de látták, hogy a végrehajtó még náluk is nagyobb hatáskörrel rendelkezik. 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelete a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet nem vonatkozik rájuk. Ezért az adósok megkeresései alapján azt a tájékoztatást kaptuk, hogy sokkal nagyobb intenzitással kezdtek el ÁRVEREZNI, naponta akár 10 árverést is lebonyolít egy végrehajtó, hogy minél hamarabb, megkeressék a nyugdíjukra valót. Tudjuk azt, hogy rájuk nem vonatkozik egyetlen egy Kormányrendelet, csak a 1994. évi LIII. törvény, melyben felügyelet nélküli egyértelmű hatalmat kaptak az önálló bírósági végrehajtók. Sajnos nagyon keményen és embertelen módszereket használva vissza is élnek. Sajnos minden törvény felett állnak, mellyel vissza is élnek.



Jelen pillanatban is rendelkezésünkre áll az ország egész területén előforduló bírósági titkárok által készült bírósági végzések, határozatok, mely szerint a előzmények nélkül is megindításra kerülnek végrehajtási eljárások.


A menete úgy történik, hogy minden előzmény nélkül, peresítés és fizetési meghagyás kibocsátása nélkül hoz úgy ítéletet, végzést a bírósági titkár, melyet sem bíró, sem bíróság nem kezelt előtte, mely alapján kiállítja a végrehajtási lapot, záradékot és kerül a bírósági végrehajtóhoz végrehajtási eljárás, kilakoltatás lefolytatására. Mindezt teszi összejátszva egy ügyvéddel, önálló bírósági végrehajtókkal, akik hamis adatokkal készült beadott papírok alapján kérnek végzést. Az ügyvédek a nepper, kilakoltató bűnöző cégek megbízottjai. Pontos név cím minden esetben a rendelkezésünkre áll, de eddig egyetlen egy nyomozó hatóságot nem érdekelt.

A feltárt jogtalanság, törvénytelen kilakoltatások megakadályozásában szeretnénk kérni tisztelettel, minden Országgyűlési Képviselő segítségét, mint ahogy kérjük már több mint egy éve, sikertelenül.

Legelső kérésünk, hogy azonnali hatállyal fügeszenek fel minden önálló bírósági végrehajtó által kezdeményezett kilakoltatást és árverést. Vonják vissza az önálló bírósági végrehajtóktól a Köztársasági Elnök és Belügyminiszternél is nagyobb hatáskört, mert a korrupt végrehajtók azt képzelik magukról, hogy minden törvény felett állnak, melynek hangot is adnak. Vonják felelősségre az összes önálló bírósági végrehajtót a Bírósági Végrehajtó Kamara elnökével kezdve az eddig elkövetett törvénysértései végett.

Az utóbbi években 300-400 millió Ft fölötti vagyont gyűjtöttek össze a visszaéléseikkel, ezért kérjük azonnali hatállyal teljes vagyoni felelősséggel zároltatni a vagyonukat.

Aztán itt vannak a Bíróságok! A Tisztelt Független Magyar Bíróságok, Bírák! NÁLUK, NEM az igazság az elsődleges szempont? Ha beadásra kerül a ezen korrupt, csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltatók (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégek részéről, a korrupt és kétes ügyvédeik segítségével egy valótlan kereset, már akkor eldöntik előre, hogy az adós tartozik, hát fizessen! Igen ám, DE KINEK? A csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégeknek? Hogy is van ez, Tisztelt Független Magyar Bíróságok? Miben független, ha állásfoglalás szerinti tényként kezelik, hogy az adósnak NEM LEHET IGAZA a csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégekkel szemben? Miért is? Nem az igazságszolgáltatás a cél? Nem a valós tényeken alapuló döntés a cél? Véleményünk szerint az összes eddig meghozott ítélet, melyben a felperes bármelyik pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cég, semmisek!



Nagyon el kellene azon gondolkodni, hogy ezen bűnöző pénzügyi szolgáltatók, ekkora intenzitással FEL TUDTÁK használni a MAGYAR FÜGGETLEN BÍRÓSÁGOKAT arra, hogy embertelen kilakoltatásokban, bűncselekmények elkövetésében asszisztáljanak és hozzanak kedvező ítéleteket a csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi cégek részére?

Sajnos vannak olyan ügyvédek, akik összejátszva korrumpálható bírósági tisztviselőkkel ki is használják, az összes vissza élési lehetőségeket.



Kértük a Tisztelt Legfelsőbb Bíróságot, hogy hatáskörében, hívja fel a bíróságok figyelmét a törvényesnek látszó visszaélések és a lakásmaffiával, nepperekkel való kapcsolattartás etikai és jogi következményeire, de sajnos nem történt érdemi intézkedés.

Bírói felügyelet, ellenőrzés nélkül készülnek el olyan – bírósági titkárok által ellenjegyzett – bírósági végzések, melyek jogalapját képezik végrehajtási eljárásoknak. Az önálló bírósági végrehajtók “pénzbehajtó” cégekkel való összejátszására szintén vannak név szerinti információink. Melyre egyetlen egy nyomozó hatóság sem kíváncsi, hisz soha nem kérték tőlünk a rendelkezésünkre álló bizonyítékokat.



Az összes faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező, kilakoltató cégek és vezetőik ellen teljes vagyonosodási vizsgálatot elrendelni és az OFF-SHORE cégeken keresztül kivitt vagyont után azonnali adó és illetékmegfizetésre kötelezzék. Vissza vonva a tevékenységi engedélyét.



Budapest, 2010. június 19.
Dabasi Tamás elnök


Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége

Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége
A Kormány 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelete

A Kormány 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelete a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. törvény 258. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következõket rendeli el:

1. § A zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet a következõ 8/G. §-sal egészül ki:

„8/G. § A kötelezett által lakott lakóingatlan a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. törvény 257–258. § alkalmazásával 2010. december 31-ig nem értékesíthetõ, árverési hirdetmény csak ezen idõpontot követõen tehetõ közzé az EÁF-en."

2. § Ez a rendelet a kihirdetésével egyidejûleg lép hatályba.

Orbán Viktor s.k.
A Kormány június 10-ére datált, 194/2010. számú (a Magyar Közlöny 2010. évi 99. számában is megjelent)

Nincsenek megjegyzések: