2010. június 3., csütörtök

Országgyűlés Elnöke részére. Tisztelt Dr.Schmitt Pál

Tisztelt Dr. Schmitt Pál!



Országgyűlés elnöke
1055 Budapest, Kossuth tér 1-3

Levéllel fordulok Önhöz is Tisztelt Dr. Schmitt Pál a Szervezetünk a Fehér Kémnyéeprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége nevében. Több Otthonvédelem területén tevékenykedő országos hatáskörrel rendelkező, érdekvédő társadalmi szervezettel és sok civil tisztességes magyar állampolgárral együtt az elmúlt egy évben, mindent megtettünk annak érdekében, hogy a banki Adósok, közüzemi díjhátralékosok tarthatatlan helyzetén javítsunk. Sok esetben meg tudtuk akadályozni az embertelen kilakoltatást, de sajnos a java részt, miután a törvény, az Igazságszolgáltatás a rablók mellett tette le a voksát, nem sikerült megakadályozni a kilakoltatást.

Minden jog adta lehetőséget kihasználunk és ki is fogunk használni! A pártoknak az Országgyűlésnek, Köztársasági Elnöknek, Igazságügyi Miniszternek, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, Legfőbb Ügyészségnek, Magyar Rendőrségnek, szervezetten bűnszövetkezetben tevékenykedő bűnözők ellen fellépő nyomozó hatóságoknak, minden törvény adta lehetősége megvolt ahhoz, hogy a helyzeten javítson, de nem éltek vele. Többszöri felhívásunk ellenére sem történtek meg a jogi lépések annak érdekében, hogy a pénzügyi és gazdasági válságot kihasználva létre jött bűnöző ingatlanforgalmazó "nepperek", “pénzbehajtásra” szakosodott cégeknek NE legyen lehetőségük a törvényesség látszatát keltve a tulajdonosoktól elvenni az ingatlanaikat. A bankok nem tekintik egyenlő félnek az Adóst és semmiféle javulásra nincs kilátás. Sajnos ez a mai napig nem változott meg a sok nyilvános és levélben megküldött segítségkérő megkereséseink ellenére sem.

Egyre nagyobb teret kapva követnek el visszaéléseket, jogtalan tulajdonszerzéseket és embertelen kilakoltatásokat. Bízva abban, hogy az Orbán Viktor Miniszterelnök úr személyes ígéretét betartva megállítja a bűnözést.

Ennek az országnak, ennek a hatalomnak, NEM kell a tisztességes, dolgozni, élni akaró magyar állampolgár, NEM kell a család, aki az Alkotmányban leírtak szerint a fő építőkövei egy jól működő, Demokratikus országnak.

Véleményünk szerint azonnali lépéseket szükséges tenni. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy bankoknak, illetve ingatlanforgalmazó cégeknek, továbbá az újonnan működési engedélyt kiváltott “pénzbehajtásra” szakosodott faktoring cégeknek ne legyen lehetőségük a törvényesség látszatát keltve, maffia módszereket használva, ADÓMENTESEN a tulajdonosoktól elvenni az ingatlanjaikat.


Szervezetünk A Fehér Kéményseprők – Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének kiemelkedő feladata a hitel károsultak megmentése és a kilakoltatások törvénybe foglalt leállítása annak érdekében, hogy a jogosan megszerzett tulajdonukból, egyetlen otthonukból ne lakoltathassák ki a válság miatt hitelt törleszteni nem tudó CSALÁDOKAT!

BANKBŰNÖZÉS, a korrupció, a hivatali visszaélés, a jogtalan tulajdonszerzés, a csalás, melyek a hatalom segítségével ma már létjogosultságot szerzett bizonyos felső körökben, a bűnözök hathatós segítségével, a mai napig virágzik a bankok és OFF-SHORE cégek részéről, mert a nyomozó hatóságok és a bíróságok is asszisztálnak a törvénytelenségekhez. Azt gondoljuk, hogy 2010. április végén eljutottunk odáig, mely szerint élő adásban a Pénzügyi Felügyelet Binder István részéről kimondásra került a nyilvánosság előtt is az, amit több mint egy éve folyamatosan mondunk, képviselünk.

Történetesen, hogy NINCS és nem is volt lehetőségük ezeknek a bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltatóknak (faktor, credit, Zrt, Kft, árverező, követeléskezelő), árverezni és kilakoltatni adósokat a jogosan megszerzett egyetlen otthonukból.

Már csak azon kérdések merülnek fel, hogy HOL volt a Rendőrség, az Ügyészség és a BÍRÓSÁGOK? Miért nem intézkedtek az adósok megvédésében a rendőrök, ha a helyszínre hívták őket? Miért nem tartóztatták le azon megjelent kétes személyeket, akik az adósokat zaklatták, bántalmazták? Miért vannak ezen névvel nevezhető emberek a mai napig szabadlábon. Szinte minden média rendelkezésére áll, azon fotók, videó felvételek, melyen jól látható az összes bűnöző nepper, kilakoltató személye. Miért nem történik intézkedés ellenük? Miért védi a Magyar Rendőrség Őket a mai napon is?


A szövetségünk által összegyűjtött károsultak dokumentumait ügyészségre átadott egyértelműb izonyítékok alapján miért utasították el az összes beadványt és miért hagyták, hogy további bűncselekményeket, csalásokat kövessenek el ezen korrupt személyek (ügyvédek, önálló bírósági végrehajtók). Miért van a Magyar Ügyészi Hivatal, ha a bűnszövetkezetekben tevékenykedő bűnözőket védik? Minek kell történnie, hogy érdemben is eljárjanak és felszámolják Magyarországon a bűnszövetkezeteket? El kell mondani, hogy kaptunk válasz levelet a Legfőbb Ügyészségtől, melyben arra kérnek, hogy állítsuk össze tényszerűen a teljes vádiratot, mi mint civil szervezet, hogy ők a fizetésükért megdolgozva azt felhasználva vádat emelhessenek a bűnöző faktoring és követeléskezelő vállalkozások ellen. Addig míg erre nem képes egy civil érdekvédő szervezet, addig ne zaklassuk beadványainkkal, mert azt érdemben nem áll módjában vizsgálni.

Aztán itt vannak a Bíróságok! A Tisztelt Független Magyar Bíróságok, Bírák! NÁLUK, NEM az igazság az elsődleges szempont? Ha beadásra kerül a ezen korrupt, csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltatók (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégek részéről, a korrupt és kétes ügyvédeik segítségével egy valótlan kereset, már akkor eldöntik előre, hogy az adós tartozik, hát fizessen! Igen ám, DE KINEK? A csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégeknek? Hogy is van ez, Tisztelt Független Magyar Bíróságok? Miben független, ha állásfoglalás szerinti tényként kezelik, hogy az adósnak NEM LEHET IGAZA a csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégekkel szemben? Miért is? Nem az igazságszolgáltatás a cél? Nem a valós tényeken alapuló döntés a cél? Véleményünk szerint az összes eddig meghozott ítélet, melyben a felperes bármelyik pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cég, semmisek! Nagyon el kellene azon gondolkodni, hogy ezen bűnöző pénzügyi szolgáltatók, ekkora intenzitással FEL TUDTÁK használni a MAGYAR FÜGGETLEN BÍRÓSÁGOKAT arra, hogy embertelen kilakoltatásokban, bűncselekmények elkövetésében asszisztáljanak és hozzanak kedvező ítéleteket a csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégek részére? (mellékletben megtalálható az összes csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező cég.)

Sajnos vannak olyan ügyvédek, akik összejátszva korrumpálható bírósági tisztviselőkkel ki is használják, az összes vissza élési lehetőségeket.

Kértük a Tisztelt Legfelsőbb Bíróságot, hogy hatáskörében, hívja fel a bíróságok figyelmét a törvényesnek látszó visszaélések és a lakásmaffiával, nepperekkel való kapcsolattartás etikai és jogi következményeire.

Bírói felügyelet, ellenőrzés nélkül készülnek el olyan – bírósági titkárok által ellenjegyzett – bírósági végzések, melyek jogalapját képezik végrehajtási eljárásoknak. Az önálló bírósági végrehajtók “pénzbehajtó” cégekkel való összejátszására szintén vannak név szerinti információink. Melyre egyetlen egy nyomozó hatóság sem kiváncsi, hisz soha nem kérték tőlünk.

Jelen pillanatban is rendelkezésünkre áll az ország egész területén előforduló bírósági titkárok által készült bírósági végzések, határozatok, mely szerint a előzmények nélkül is megindításra kerülnek végrehajtási eljárások.

A menete úgy történik, hogy minden előzmény nélkül, peresítés és fizetési meghagyás kibocsátása nélkül hoz úgy ítéletet, végzést a bírósági titkár, melyet sem bíró, sem bíróság nem kezelt előtte, mely alapján kiállítja a végrehajtási lapot, záradékot és kerül a bírósági végrehajtóhoz végrehajtási eljárás, kilakoltatás lefolytatására. Mindezt teszi összejátszva egy ügyvéddel, aki hamis adatokkal készült beadott papírok alapján kér végzést. Az ügyvédek a nepper, kilakoltató bűnöző cégek megbízottjai. Pontos név cím minden esetben a rendelkezésünkre áll.


Hol is élünk, mi MAGYAR CSALÁDOK, olyan országban, ahol nincs igazságszolgáltatás?

Erre már nincs mit mondani, tenni, kérdezni? Az biztos, hogy továbbra is dolgozni fogunk azon, hogy egyetlen egy CSALÁD ne kerülhessen az utcára! Ha kell fizikálisan is megakadályozzuk az embertelen, aljas és jogtalan kilakoltatásokat, vállalva annak jogi következményeit!

A feltárt jogtalanság, törvénytelen kilakoltatások megakadályozásában szeretnénk kérni tisztelettel, minden Parlamenti Képviselő segítségét, mint ahogy kérjük már több mint egy éve, sikertelenül.

Legelső kérésünk, hogy azonnali hatállyal fügeszenek fel minden önálló bírósági végrehajtó által kezdeményezett kilakoltatást és árverést. Vonják vissza az önálló bírósági végrehajtóktól a Köztársasági Elnök és Belügyminiszternél is nagyobb hatáskört, mert a korrupt végrehajtók azt képzelik magukról, hogy minden törvény felett állnak, melynek hangot is adnak. Vonják felelősségre az összes önálló bírósági végrehajtót a Bírósági Végrehajtó Kamara elnökével kezdve az eddig elkövetett törvénysértései végett. Ahol az utóbbi években 100 millió Ft fölötti vagyont gyűjtöttek össze, ott azonnali hatállyal teljes vagyoni felelősséggel zároltatni a vagyonát.

Az összes faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező, kilakoltató cégek és vezetőik ellen teljes vagyonosodási vizsgálatot elrendelni és az OFF-SHORE cégeken keresztül kivitt vagyont után azonnali adó és illetékmegfizetésre kötelezzék. Vissza vonva a tevékenységi engedélyét. Valamint a Szövetségünk által összeállított 18 pontban megfogalmazottakat teljesíteni szíveskedjenek.

Budapest, 2010. június 1


Dabasi Tamás elnök
Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége
Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége


Maffiás háttérrel, bűnszövetkezetekben dolgozó kilakoltató pénzügyi szolgáltatók felsorolása, akikre a vizsgálatot kérjük:


Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1026. Hűvösvölgyi u 27.
Argenta Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1026. Bp. Hűvösvölgyi u 27.
Argenta Lizing Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1026. Bp. Hűvösvölgyi u 27.
Buda Faktor Zrt 1023. Bp. Bécsi u. 3-5.II.e.14.
Cessio Követeléskezelő Zrt 1022. Bp.Tövis u 6.
Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 59.
CORNER Záloghitel Zártkörű Részvénytársaság 1104. Budapest Halom út 42.
Creditexpress Factoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1146. Bp. Hungária krt. 179-187.
EOS KSI Magyarország Inkasszó Kft 1132. Budapest Váci út. 30.
EOS Faktor Magyarország Zrt. 1132. Budapest Váci út. 30.
Quality Financial Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1021. Bp. Hűvösvölgyi u. 36.
Santander Consumer Finance Pü. Vállalkozás Zrt 1027. Bp. Kapás u 6-12.
Lánchíd Hitel és Faktor Finanszírozási Zártkörűen Működő Rt.1122. Budapest Székács út. 29.
OTP Faktoring Követeléskezelő Zártkörűen Működő Rt. 1052. Budapest Semmelweis út 10.
BUTÁR Gazdasági Szolgáltató Kft. 2030 Érd, Budai út 22.
PESTI HITEL Rt. 1149. Budapest Róna út. 120-122
DEFACTORING Pénzügyi Szolgáltató Rt 1122 Budapest Ráth György utca 56.
ÁRVEREZŐ HÁZ Zrt. 1075 Budapest, Károly körút 13-15. A lph. III/18.
REFINANCE Kft .1065. Budapest Hajós utca 32.
NEW Chance Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 1065. Budapest Hajós utca 32.
ZEE Capitál Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (előző név ZŰRICH CAPITAL RT.) Székhely: 1065. Budapest Hajós u.30-32.
GÖSÁR Kft 1037 Budapest Erdőalja u. 101/c fsz.7
ZALABEST Követelésbehajtó és Problémamegoldó Kft. 8900. Zalaegerszeg, Iskola köz 6-8. I. em. 7.
LOMBARD Lizing Csoport 6720. Szeged, Somogyi Béla u 19.
Frexit Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 1201. Budapest Királyhágó u. 47.
CARMANO Kft 2800. Tatabánya Huba vezér u. 16. 4/15
JAG-CRED Ingatlanforgalmazó és Pénzügyi Tanácsadó Kft. 9168 Acsalag Fő út 16.
Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt 1088 Budapest Rákóczi u 1-3
Korona Invest Ingatlanforgalmazó 1088Budapest rákóczi u 1-3
Bónuss Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1096 Budapest Lechner Ödön Fasor 1-2.
Cash Globál Hungary Kft 2900 Komárom Czuczor G. u. 36.

3 megjegyzés:

Fuxy írta...

Üdvözletem! Minket is Megtámadtak konkrétan az eos és valótlan dolgokat egymásnak ellentéteseket mondanak mikor mindig más zaklat, éjjel nappal telefonon.
Eredetileg a tw network ös számla elmaradás miadt utána magyar telecom lett belőle és,hogy ők tw network öt soha nem mondtak..Mobilon hívnak nehogy rögzítve legyen?Érdekes,de nem hagyom annyiban!Ez ellen van megoldás?Ellenük?

Unknown írta...

Üdvözletem!

Tőllem is elvette a Cürich kapitány ingatlaforgalmazó kht-ja a házamat.
2006-ban vettem felahitelt melyet fizettem is naprakészen a válság idejéig. Megemelkedett a törlesztő részletem, elveszítettem az állásomat stb. Havi szinten kértem a zrt-t, hogy valami megoldást találjunk. Ők találtak. Eladták a 14 M Ft-os ingatlanomat 6.800 M Ft-ért. Az ingatlanos cég azt az ígéretet adta, hogy megoldást keres, hogy ne kerüljünk az utcára. Már több mint egy hónapja keresi a megoldást amire nekem napi 20 eFt-os kötbért számol fel.Addig akarják a megoldást keresni míg a kötbér kiteszi az ingatlanom teljes értékét? Kérem segítsenek.

hami írta...

Az eos a főféreg! Miután megállapodtam velük, napi 1 sms minimum jön, amiben tetű módon fenyegetőznek, annak ellenére, hogy rendesen, megállapodás szerint fizetek. Ma jelentettem föl őket a pszaf-nál, kíváncsi leszek mire jutnak, remélem megbüntetik őket pár millióra!