2010. szeptember 2., csütörtök

Érdemi Intézkedés... ?? 0.0.0.

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE
Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter
1051 Budapest, József Attila u. 2-4.

Tisztelt Belügyminiszter Úr!

Szervezetünk a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége nevében,
kéréssel fordulok Önökhöz, hogy az önálló bírósági végrehajtók tekintetében azonnali hatállyal vegyék el a Köztársasági Elnök és Belügyminiszternél is nagyobb hatáskört! 
Szemtanúja voltak azon Országgyűlési Képviselők, akik saját testükkel próbáltak megakadályozni egy embertelen kilakoltatást, de látták, hogy a végrehajtó még náluk is nagyobb hatáskörrel rendelkezik. Sajnos minden törvény felett állnak, mellyel vissza is élnek, rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján. Jelen pillanatban a 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelete a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet nem vonatkozik rájuk. Ezért az adósok megkeresései alapján azt a tájékoztatást kaptuk, hogy sokkal nagyobb intenzitással kezdek el ÁRVEREZNI, naponta akár 10 árverést is egy végrehajtó, hogy minél hamarabb, megkeressék a nyugdíjukra valót. Tudjuk azt, hogy rájuk nem vonatkozik egyetlen egy Kormányrendelet, csak a 1994. évi LIII. törvény, melyben felügyelet nélküli egyértelmű hatalmat kaptak az önálló bírósági végrehajtók. Sajnos nagyon keményen és embertelen módszereket használva vissza is élnek. Szerencsére a kérésünkre és petíció benyújtása, levelek küldése az Országgyűlés felé, meghozta eredményét, mert az említett végrehajtási törvényt módosították törvényileg több pontban is 2010. július 22. napon. Mely szerint a kilakoltatásokat 2011. április 15. napja utáni időpontra kell elhalasztani.

Kérjük a Tisztelt Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Urat, hogy ezen időszakot kihasználva hozzon létre egy nyomozó csoportot, akik csak a banki visszaélések, korrupt végrehajtók, bírósági titkárok, ügyvédek által elkövetett bűncselekményeket tárja fel. Kérjük ebbe a csoportba szakmai segítségként bevonni szíveskedjen a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségét, akik az elmúlt két évben az ügyfelek megkeresései alapján már rendelkeznek nagyon komoly ismeretekkel, információval.
Jelen pillanatban is rendelkezésünkre áll az ország egész területén előforduló bírósági titkárok által készült bírósági végzések, határozatok, mely szerint a előzmények nélkül is megindításra kerülnek végrehajtási eljárások. A menete úgy történik, hogy minden előzmény nélkül, peresítés és fizetési meghagyás kibocsátása nélkül hoz úgy ítéletet, végzést a bírósági titkár, melyet sem bíró, sem bíróság nem kezelt előtte, mely alapján kiállítja a végrehajtási lapot, záradékot és kerül a bírósági végrehajtóhoz végrehajtási eljárás, kilakoltatás lefolytatására. Mindezt teszi összejátszva egy ügyvéddel, önálló bírósági végrehajtókkal, akik hamis adatokkal készült beadott papírok alapján kérnek végzést. Az ügyvédek a nepper, kilakoltató bűnöző cégek megbízottjai.
Pontos név cím minden esetben a rendelkezésünkre áll, de eddig egyetlen egy nyomozó hatóságot nem érdekelt.

Page 2
A feltárt jogtalanság, törvénytelen kilakoltatások megakadályozásában szeretnénk kérnitisztelettel, hogy Vonják vissza az önálló bírósági végrehajtóktól a Köztársasági Elnök és Belügyminiszternél is nagyobb hatáskört, mert a korrupt végrehajtók azt képzelik magukról, hogy minden törvény felett állnak, melynek hangot is adnak. Vonják felelősségre az összes önálló bírósági végrehajtót a Bírósági Végrehajtó Kamara elnökével kezdve az eddigelkövetett törvénysértései végett. Az utóbbi években 300-400 millió Ft fölötti vagyont gyűjtöttek össze a visszaéléseikkel, ezértkérjük azonnali hatállyal teljes vagyoni felelősséggel zároltatni a vagyonukat. Aztán itt vannak a Bíróságok! A Tisztelt Független Magyar Bíróságok, Bírák! NÁLUK, NEM azigazság az elsődleges szempont? Ha beadásra kerül a ezen korrupt, csaló bűnszövetkezetbentevékenykedő pénzügyi szolgáltatók (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégek részéről, a korrupt és kétes ügyvédeik segítségével egy valótlan kereset, már akkor eldöntik előre,hogy az adós tartozik, hát fizessen! Igen ám, DE KINEK? A csaló bűnszövetkezetbentevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégeknek?Hogy is van ez, Tisztelt Független Magyar Bíróságok? Miben független, ha állásfoglalás szerintitényként kezelik, hogy az adósnak NEM LEHET IGAZA a csaló bűnszövetkezetbentevékenykedő pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cégekkelszemben? Miért is? Nem az igazságszolgáltatás a cél? Nem a valós tényeken alapuló döntés acél? Véleményünk szerint az összes eddig meghozott ítélet, melyben a felperes bármelyik pénzügyi szolgáltató (faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező) cég, semmisek!Nagyon el kellene azon gondolkodni, hogy ezen bűnöző pénzügyi szolgáltatók, ekkoraintenzitással FEL TUDTÁK használni a MAGYAR FÜGGETLEN BÍRÓSÁGOKAT arra, hogy embertelen kilakoltatásokban, bűncselekmények elkövetésében asszisztáljanak és hozzanak kedvező ítéleteket a csaló bűnszövetkezetben tevékenykedő pénzügyi cégek részére? Sajnos vannak olyan ügyvédek, akik összejátszva korrumpálható bírósági tisztviselőkkel ki ishasználják, az összes vissza élési lehetőségeket. Kértük már a Tisztelt Legfelsőbb Bíróságot, hogy hatáskörében, hívja fel a bíróságok figyelmét a törvényesnek látszó visszaélések és a lakásmaffiával, nepperekkel való kapcsolattartás etikai és jogi következményeire, de sajnos nem történt érdemi intézkedés. Bírói felügyelet, ellenőrzés nélkül készülnek el olyan – bírósági titkárok által ellenjegyzett –bírósági végzések, melyek jogalapját képezik végrehajtási eljárásoknak. Az önálló bíróságivégrehajtók “pénzbehajtó” cégekkel való összejátszására szintén vannak név szerintiinformációink. Melyre egyetlen egy nyomozó hatóság sem kíváncsi, hisz soha nem kértéktőlünk a rendelkezésünkre álló bizonyítékokat. Az összes faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező, kilakoltató cégek és vezetőikellen teljes vagyonosodási vizsgálatot elrendelni és az OFF-SHORE cégeken keresztül kivitt vagyont után azonnali adó és illetékmegfizetésre kötelezzék. Vissza vonva a tevékenységi engedélyét.

Budapest, 2010. július 19.
Dabasi Tamás elnök Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek SzövetségeOtthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége



Tisztelt Otthonvédők, Média Munkatársai!

A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége nevében Dr. Pintér Sándor Belügyminiszternek írt levelünkre megérkezett a válasz! Küldöm mellékletben mindkét levelet.

Szomorúan vesszük tudomásul, hogy egy apparátust azért tartanak fel, hogy szelektálja az információt, valamint elhallgassa a valós tényeket a kompetens személyek elől.

Véleményünk szerint nem a megfelelő igazság kerül a döntéshozó személyek elé, hanem a felállított apparátus által megszűrt információk. Ezen szelektált információk alapján érthető, hogy nem történik érdemi intézkedés a Maffia szervezetben tevékenykedő pénzügyi szolgáltatók, pénzbehajtók és követeléskezelő ingatlan maffiózó cégek, most már ingatlan maffiózó (S.Zoltán) magánszemélyek ellen sem. Asszisztál hozzá a Magyar Rendőrség, a Pénzügyi Felügyelet, valamint a bírósági titkárok is.

Az államtitkár elmondta: Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezni fogja Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy a rendőrség egy külön munkacsoporttal vizsgálja meg a lakásmaffia-gyanús ügyeket, amelyek kilakoltatásokhoz vezetnek. Szövetségünk is kérte a Tisztelt Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Urat, hogy ezen időszakot kihasználva hozzon létre egy nyomozó csoportot, akik csak a banki visszaélések, korrupt végrehajtók, bírósági titkárok, ügyvédek által elkövetett bűncselekményeket tárja fel. Kérjük ebbe a csoportba szakmai segítségként bevonni szíveskedjen a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségét, akik az elmúlt két évben az ügyfelek megkeresései alapján már rendelkeznek nagyon komoly ismeretekkel, információval.

Válaszában jól olvasható, hogy létezik ilyen csoport. CSAK AZ A KÉRDÉS HOL? Az eltelt két évben hiába jeleztük, gyűjtöttük össze az összes visszaélés dokumentációját. Hiába tártuk fel, hogy a bankbűnözés, ingatlan csalások sokkal nagyobb volumenben vannak jelen Magyarországon, mint a volt "olaj maffia" ügy. MÉGSEM KERESETT MEG BENNÜNKET SENKI, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékainkat adjuk át a nyomozáshoz.

Véleményünk szerint azért nem kérték, mert NEM történik a mai napig érdemi nyomozás!

Hiába a moratórium bevezetése, senkit nem hat meg, mert ugyan úgy folyik az ingatlanok bűncselekménnyel történt megszerzése maffiás háttérrel.

Budapest, 2010. szeptember 1.
Dabasi Tamás elnök
Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége
Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége

Nincsenek megjegyzések: