2010. február 17., szerda

NYILATKOZAT !!!

NYILATKOZAT!


Tisztelettel tudatom minden Otthonvédelem területén tevékenykedő társadalmi szervezettel, média munkatársaival, nyomozó hatóságokkal, hogy a mai napon 2010. február 17.-én 9 óra 15 perckor Asztalos Árpád önálló bírósági végrehajtó közölte velem, hogy elő van készítve ellenem a merénylet és Ö már a helyszínt és időpontját is tudja, ismeri.

Tudomása van róla, mennyi ember tervezi, hogy eltegyen láb alól, melynek előkészületében ő is közreműködik.

Nyilatkozom, hogy nem AKAROK öngyilkos lenni, ÉLNI AKAROK, hogy megmenthessük a BŰNÖZÖK ellen a jogtalan kilakoltatásokat. Tovább kívánok tevékenykedni az Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége céljai elérésében és a Társadalmi szervezetek, felperesek által indított Közérdekű Perben.



Budapest, 2010. 02. 17.

Dabasi Tamás
www.feherkemeny.hu

Otthon és Éredekvédők Magyarországi Szövetsége