2010. május 20., csütörtök

Riport
Fort András
|



''Az én órám a mérvadó, az enyém!" - mondta a végrehajtó.

(Sikertelen árverés... Hazafiakkal)

- Riport -

Monor, Piac tér, 2010. május 17. 13 óra 30 perc

Gyülekeznek a hazafiak, Paróczai Noémi önálló bírósági végrehajtó, Bocskai út 3. szám alatt lévő irodájával szemben, - a Piac tér parkolójában.

Úgy néz ki, csak 8-an 10-en vannak, - ám ez csak a látszat. A környéken cirkáló autók némelyike olykor megáll, utasai kiszólnak, beszélgetnek a várakozó hazafiakkal. Majd lassan tovább hajtanak. De mindezek mellett, a rendőrség is jelen van, természetesen.

A hazafiak türelmesek, és várják a 2 órai időpontot. Azért jöttek ide, hogy Paróczai Noémi önálló bírósági végrehajtó irodájába, hogy megakadályozzák azt a jogtalan árverést, - melyben Özv. Kálmán Ferencné 2009. nov. 26.-án történt házának elrablása után, a megmaradt vagyonát, a kisvendéglőjét is el akarják tőle venni... ''Nem volt elég, hogy elvették az egyik házát, most kell az étterem is, ingyen...'' - írta mozgósító felhívásában Dabasi Tamás, a Fehér Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége elnöke, az Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége tagja. - És egyben kéri a média munkatársait, és a magyar hazafiakat; ...''hogy élőben legyenek részesei a bűncselekménynek!...'' - mely, a most következő jogtalan árverésben nyilvánul meg.

Mert, ha az árverést nem is tudják megakadályozni, - de legalább jelen legyenek, és később tanúsíthassák a bíróságon és ügyészségen, hogy az árverés jogtlanul és törvénytelenül zajlott le.

Paróczai Noémi, egyébként itt Monoron,- Krejniker Miklós, önálló bírósági végrehajtó, s a Végrehajtók Országos Kamarájának elnöke - állandó helyettese, s mint ilyen ''széles jogkörrel rendelkezik''. Bár szerkesztőségünk ezt úgy fogalmazná meg: ''Nagy lehetőségek adottak a számára, a magyar nép még megmaradt ingó és ingatlan vagyonának a fosztogatásához.'')

Várnak tehát a hazafiak a végrehajtó irodája előtt, mikor egyszer csak a rendőrségi autó kihúz a piac elől. Elmennek. Ezzel szinte egy időben viszont megérkezik Dabasi Tamás, és azonnal a végrehajtó irodáját rejtő ház felé indul. A hazafiak egy emberként követik. Egyszerű, igaz magyar hazafiak, Budapestről, Monorról, Gyömrőről, - többen a Jobbik lakóhelyük szerinti helyi szervezetének tagjai.

Néhány perccel 2 óra előtt, bemennek a végrehajtó irodájába. Elöl Dabasi Tamás, mögötte a Szabad Riport tudósítója, és a Hazafiak. Dabasi nagyot köszön: - Jó napot kívánok! Szabad Riport és a Hazafiak: Jó napot, jó napot!

Persze a bent lévők nagyon is jól tudták, kik jöttek be. Ezért fölöslegesen nem is kérdezősködtek. Paróczai Ferencné, aki maga is önálló bírósági végrehajtó (bár illetékességi területe Cegléd és környéke) - fogadta a belépőket.

Paróczainé látszólag készségesen néz rájuk:

- ...Igen?

Dabasi Tamás azonnal válaszol:
- ...Lesz két órakor egy árverés, igen.
- Két óra lesz öt perc múlva. - mondja Paróczainé. - Vevőként jöttek? Vásárolni szeretnének?
Mire Dabasi, a Szabad Riport, és a többiek:
- Érdeklődők vagyunk.
Paróczainé:
- Érdeklődők. Parancsoljanak! Fáradjanak be! Mindnyájan érdeklődők?
Hazafiak:
- Így van. Igen...
- Igen, a média képviselője vagyok; Szabad Riport… - mondja tudósító irodánk képviselője, bemutatva fényképes Tudósítói Igazolványát.
Paróczainé nyugtázza, aztán a többiekre tekint:
- Vevők? Vevőjelölt esetleg van-e önök között?
- Nincsenek - jelentik ki egy emberként a hazafiak.
- Hát, akkor nagyon örülök! - Emeli fel a hangját Paróczainé. - Megköszönöm az érdeklődésüket! Két óra van! Érdeklődő nincsen, úgyhogy nem lesz most árverés! Viszontlátásra!
Mindnyájan a faliórára nézünk: 2 óra lesz 2 perc múlva. Rázzuk fejünket, jelezvén, még nincs annyi idő.

Paróczainé ezt látván, határozottan leszögezi:

- Kettő óra. Az én órám a mérvadó, az enyém! Ez az árverés, ez sikertelen árverésnek számít uram.
- Köszönjük szépen! - mondják a hazafiak, és a sajtó képviselője.
- Kérem szépen! - Bólint Paróczainé.
- Viszontlátásra!
Paróczainé:
- Viszontlátásra! Jó utat önöknek! Majd a kaput szíveskedjenek becsukni!
- Természetesen - néz vissza Dabasi Tamás.
- Mert úgy láttam, hogy nyitva maradt! - mondja még Paróczainé
(...)
Már odakinn, a kapu előtt...
Dabasi: Ez nem a Paróczai Noémi volt.

Szabad Riport tudósító: Nem, ez a Paróczai Ferencné volt.
Dabasi: Akkor mit keres itt?...
Szabad Riport tudósító: Ezt már múltkor is kérdeztük... (a november 26.-i monori kilakoltatás alkalmával... Információink szerint, ez a körzet, nem Paróczainé illetékességi területe, hanem a lányáé, Paróczai Noémié... De úgy látszik itt is bennfentesként intézkedik...)

Ezek után, minden az eseményben részt vett hazafi, felírta a nevét és elérhetőségét, - melyet szerkesztőségünk, biztonsági okokból nem hoz nyilvánosságra. Ám, ha netán bíróságra kerül ez az ügy, akkor lesznek tanúk, bőven.

Ugyancsak biztonsági okokból, takarjuk el, (a képernyőről már jól ismert, Dabasi Tamás kivételével,) az ebben az akcióban részt vevő Hazafiak arcát. Ez a fénykép, közvetlenül az esemény után, a bírósági végrehajtó irodája előtt készült...









2010.05.18.


Fort András – Szabad Riport Tudósító Iroda

NYÍLT LEVÉL Nagyon SÜRGŐS KÉRÉS !!


Tisztelt Otthonvédő
Barátaim!



 


Mint már írtam, válaszolt az OTP, Dr. Gresa
István vezérigazgató-helyettes a Csányi Sándornak címzett levelemre. Le a
kalappal a válasz előtt. Minden elismerésem az OTP Banké. Ezt teljesen komolyan
gondolom a válasz alapján. Nagyon korrekt és segítő válasz. Kéri az
együttműködésünk, felsorolta több oldalon, amit ők tettek az adós védelmi
programjukba, ami igaz is egy rossz szó nem érheti az OTP-t ezen a téren.


 Idézem: "Személyesen kérjük Önöket, hogy felelős
fogyasztóvédelmi szervezetként megtett intézkedéseinket minél szélesebb körben
hozzák a fogyasztók tudomására, hozzák nyilvánosságra és buzdítsák őket, minél
szélesebb körben éljenek a lehetőségekkel. Bízunk benne, hogy szervezetükkel
együttműködve sikerül a fogyasztókat valós információkkal tájékoztatni a
világgazdasági válság bankok és ügyfeleik kapcsolatára gyakorolt hatásairól, és
több adósunk számára reális lehetőséget biztosítani törlesztésük
megkönnyítésére, a kilakoltatások elkerülése érdekében."


AZ OTP Faktoring működéséről viszont röviden írt, erről még
egyeztetni fogunk, mely megtörtént a szerdai nap délelőtt folyamán. Vissza
hívott telefonon a Dr. Gresa István vezérigazgató-helyettes úr, és a Faktoring
visszaéléseiről közel fél órás szószerinti vitatkozás után, kérte, hogy
működjünk közre, abban, hogy felszínre kerüljön a szövetségünk, -
ügyfélmegkeresések elmondásai alapján- rendelkezésére álló íratok, tények
alapján, arra vonatkozóan, hogy a Faktoring milyen visszaéléseket követ el az
adósokkal szemben. Vezérigazgató-helyettesként utasításba adja az OTP Faktoring
vezérigazgatójának, hogy ez ügyben azonnali hatállyal vegye fel a szövetséggel a
kapcsolatot és személyes találkozást biztosítva közösen vizsgáljuk ki a
csalásokat.


Pár órával később hívott Szász János Vezérigazgató úr, hogy személyes
találkozásra időpontot biztosítson 2010. május 28. napra. Erre a megbeszélésre,
le kell tennem az asztalra az adósok írásos megkereséseit, melyben jól kivehető
visszaélés.


EZÉRT most nagyon sürgősen Fehér Kéményseprők Országos
Társadalmi Szervezetek Szövetsége arra kéri az összes Otthonvédő Társadalmi
Szervezetet, hogy egy kicsit összpontosítson az OTP Faktoring -os esetekre,
ügyfélmegkeresésekre. Segítsen minél nagyobb számban összegyűjteni ezen
adósokat, eseteket.


Sajnos a januári hónapban többszörösére nőtt a panaszosok
levelében írt OTP Faktoring esetek száma. Ahol érzékelhető hitel csalás ténye,
egy havi törlesztő részlet be nem fizetése esetén jogtalan szerződés
felmondások, egyoldalú szerződés módosítások, egyéb költségek felszámolása,
jogtalan, több esetben is a hitel tíz szeresének a követelése, még a hitel
vissza fizetése esetén is. Valamint alapos a gyanú a vissza élésekre és a
bűncselekmények nagyszámú elkövetésére.


Kérek minden Otthonvédőt, hogy a tudomására jutott eseteket,
ügyfeleket irányítsa, - de csak is írásban - a Fehér Kéményseprők Országos
Társadalmi Szervezetek Szövetségéhez, hogy érdemben tudjuk igazolni az
állításainkat.



Azt az ígéretet kaptam, hogy, amennyiben igazolni tudom
állításainkat, abban az esetben a Szász János Vezérigazgató úr saját
hatáskörében megteszi a szükséges jogi lépéseket és az összes adóst
kártalanítják. Ez azért is jó lenne, mert rövidre lehetne zárni a vitás ügyeket
és megszabadulna az adós a sok bírósági és bűntető ügyi eljárástól, további
költségektől, kilakoltatástól.


Kérek mindenkit, hogy a többi Otthonvédő Társadalmi
szervezeteket is értesítse.



Köszönettel: Dabasi Tamás Elnök


www.feherkemeny.hu


 




Miért nem nyomoz a rendőrség és ügyészség?


MÉG MINDIG az Utcán az adósok 

Bővebben a Magyar Hírlapba  http://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/utcan_az_adosok.html

Ajtót mutat a regnáló kormány a bajba jutott devizahiteleseknek ?

Sem a jelenleg még regnáló kormány, sem más hivatal nem érezte feladatának, hogy április után érdemben foglalkozzon a bajba került devizahitelesekkel. Az árverezések és kilakoltatások – amelyek egy része törvénytelenül folyik – moratóriumát a leköszönő szocialista kabinet semmiképp sem akarja meghosszabbítani.

A törvénytelen kilakoltatások és árverezések folytatódnak – hangsúlyozta lapunknak a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége elnöke. Dabasi Tamás elmondta, azt kérték, hogy hosszabbítsák meg az árverezési, kilakoltatási moratóriumot legalább az új parlament beiktatása után négy hónappal vagy december 31-ig. Kijelentette: mielőbb új szabályokra van szükség, ám ahhoz, hogy ezeket az új kormány és a parlament megalkossa, idő kell.

Beadványukra reagálva a törvénysértéseket a Miniszterelnöki Hivatal is elismerte. Válaszlevele szerint „ha nem is általános a kép, de tény, hogy visszaélések az ingatlanok értékesítésével kapcsolatban léteznek, hiszen ezt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatai is alátámasztják. Ezek azonban büntetőügyek, amelyeket a nyomozó hatóságoknak a PSZÁF átad, és ahol szükséges, együttműködik a hatóságokkal a hatékony fellépés érdekében.” Ezek után sajátos logikai bukfencet vesz a Miniszterelnöki Hivatal érvelése, és – a PSZÁF-re hivatkozva – elutasítja az árveréseken a kilakoltatottak védelmét ellátni igyekvő társadalmi szervezet kérelmét: „A felügyelet véleménye szerint az árverési moratórium meghosszabbítására vonatkozó kérdés kormányrendeleti szinten történő időszakos megoldása sem az adósok, sem a hitelezők érdekeit nem szolgálja, hiszen így az adósok terhei az idő múlásával csak tovább nőnek, míg a hitelezők fedezeti biztosítékai romlanak, ellehetetlenülnek, és a következmények összességében nem az intézkedésektől elvárt hatást eredményeznék.”

Binder István, a PSZÁF szóvivője azt mondta: április 14-én lépett hatályba az a kormányrendelet, amely új szabályokat állapít meg a lakóingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezéseiről. Eszerint a lakóingatlant az ingatlan fekvése szerint illetékes állami adóhatóság elektronikus árverési felületén kell értékesíteni. Az árverés kiírását az önálló bírósági végrehajtó, valamint felszámolási eljárás keretében a felszámoló kezdeményezheti.

Dabasi közölte, az ellentmondásos helyzet tisztázására kérték a felügyeletet, s arra, hogy a PSZÁF írásban adjon ki egyértelmű állásfoglalást.

Matolcsy György, a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője a múlt hét végén úgy nyilatkozott: a Fidesz kormányra kerülve állami alapot hozna létre, amelynek révén majd a bajbajutottak lakáshiteleiket devizaalapúról forintalapúra tudják váltani. Szerinte ha a hitelfelvevő nem tudja az átváltott forinthitelt sem fizetni, akkor lehetőséget kell adni arra, hogy ez az állami alap megvásárolja a lakástulajdont, és bérletté alakítsa át.

Jelenleg 24 milliárd euró a magyar lakosság devizatartozása: az éves lakossági devizahitel utáni törlesztés plusz a kamat 1254 milliárd forintot tesz ki.
 
 
Hunyor Erna