2011. augusztus 9., kedd

Tisztelt Hölgyem, Uram!

Józsa Tímea Mercédesz, születtem Budapest 1987. 05. 21. a nagymamám nyugalmazott Rendőr Százados Tóth Tiborné 9700 Szabó Miklós utca 75 szám alatti lakos 2011. január 04-én elhunyt. Gyászoló családom és én a segítségüket szeretném kérni.
Nagymamám életében rendelkezni kívánt vagyonáról és ezt meg is tette, elvitte az Anyakönyvi kivonatomat mivel én vagyok a legkisebb unokája, rám szerette volna hagyni a vagyonát azért, mert én voltam a legkisebb, és könnyebben tudott szót érteni az édesanyám, mint a másik két nővéremmel, és azért, mert a család évek óta tartó nehéz lakhatási kérdését megoldja. Hogy mindent bebiztosítson, a középső testvérem anyakönyvi kivonatát is elkérte, elvitte magával.
Mikor utoljára beszéltünk vele, elmondta , hogy elment egy ügyvédhez és megfogalmaztatta ezt a végrendeletet amit két tanúval alá is íratott. Elmondta, hogy a két tanú a testvére volt, és az ő házába bejelentett egyik unokája, a Béres Krisztina.
Sajnos bekerült a kórházba és egyre rosszabb lett az állapota, már beszélni sem tudtunk vele, többször meglátogattuk és már olyan rossz állapotban volt, hogy alig ismert meg bennünket, és nem bírt beszélni. Ez történt November és decemberi hónapokban.
Miután meghalt, az unokatestvérem pár nap alatt elintézte a temetést kihagyva édesanyámat, és minket a Nagymamám házába nem engedett be, és Nagymamám saját lányát sem Anyukámat. Nem értettük hogy hirtelen mért ez az ellenséges viselkedés velünk szemben, és mivel nem engedett be minket a nagymamám házába, megpróbáltunk mindenféle hivatalt megkeresni hogy zárják le az ingatlant amíg a hagyatéki tárgyalás nem zajlik le.
Sajnos a kezünkbe került egy szerződés, egy ilyen semmilyen Életjáradék, eltartási "szerződés", ami a kórházban, Nagymamám életének az utolsó heteiben, napjaiban a halálos ágyán írták meg Bálint Mónika közjegyző segítségével. Ebben a hamis iratban az összes vagyonát egyik unokája Béres Krisztina örökli. Ez a szerződés minden családtag és a törvényes örökösök!! kihagyásával titokban íródott , erről még a nagymamám se tudott, ami abszurd! Nem tudom sajnos hogy milyen aljas módon vezették meg hogy ezt aláírja, bár csak egy aláírt példány van és most már írásszakértő vizsgálja, szerintem hamisítvány, de ha esetleg mégis az ő aláírása, akkor becsapták és visszaéltek az állapotával.
Megtettünk minden nemű feljelentést amit csak lehet, mert tisztában vagyok Nagymamám akaratával, és soha nem szorult eltartásra és főleg nem amikor már haldoklott az ágyán sem kellett eltartani.
Nagyon nehéz helyzetben vagyunk nem tudom hogy vették rá ezt a közjegyzőt, mennyi pénzt kaphatott azért hogy adta a nevét ehhez a szerződéshez.
Nagymamám mindig is az igazságot szolgálta és teljesen megsértették ezek a korrupt emberek az ő emlékét, most a vagyona és az autója,és egyéb tárgyai amiért egész életében dolgozott és amit igazságosan szeretett volna elosztani egy bűnöző kezében van, és hozzáteszem amikor nagymamám aláíratta a végrendeletet Béres Krisztinával, ő sem gondolta hogy ez az unokája a többi unokát és a törvényes örököst Édesanyámat is kijátssza a vagyonából.
Azt gondolom hogy Béres Krisztina féltékenységből és undorító haszonvágyból(mivel ő nem szerepelt a végrendeletben), követte el ezt a bűncselekményt az egész családdal szemben.
A végrendelet Béres Krisztina feltehetően ellopta, azért, hogy nehogy kiderüljön a nagymamámnak az eredeti végakarata.,
Nem lenne most semmi gondunk ha nagymamámnak lett volna pénze ügyvédnél letétbe helyezni ez a végrendeletet. Olyan gyorsan történt minden és hirtelen súlyosbodott az állapota, hogy a végrendeletet nem tudta már hivatalosabb formába hozni és nem is tudta elküldeni nekünk, mert ahogy bekerült a kórházba, nem tudott járni, nem tudott már intézkedni a végrendelet pedig a házában volt, és Béres Krisztinának volt egyedül kulcsa, ezt a végrendeletet pedig feltehetően eltüntette, hogy utána ezt megtehesse a Mamámmal a kórházban..

Megpróbálok mindenféle segítséget kérni, nem tudom, hogy sikerül e bebizonyítanunk a mi igazságunkat. A mamám házából mindent ellopott és visszautasították az egyik feljelentésünket is most amiben lopással vádoltuk meg őket, mivel mindenhol mutogatják ezt a hamis szerződést és el is fogadják mivel hivatalos dolog, de mint ember ha megnézi ezt valaki és rajta van hogy kórházban írták,észrevehető, hogy valami nem stimmel és jobban utána kellene járni az egésznek. Egyszerűen nem értem a hivatalokat sem.

Nem tudok mit csinálni mert én nem vagyok hivatalos személy csak egy 24 éves lány, a hivatalos dolgokon túl mindenkit megfogok keresni személyesen , sajnos a Nagymamámat nem tudom visszahozni hogy elmondja az igazságot, ha látná hogy mi folyik itt, talán látja is.

Én Budapesten lakom messze vagyok Szombathelytől hogy bármit is tehessek, de én szeretném megtalálni azt az ügyvédet akihez ő elment megfogalmaztatni ezt a végrendeletet. Mert azt elmondta, hogy ügyvédnél volt, de sajnos többet nem tett és nem volt már ideje az egészsége miatt és pénze arra hogy letétbe helyeztesse.
Úgy gondolom, ha megtalálom valahogy az Ügyvédet akkor tudna segíteni és mivel ügyvédünk sincs mert nem számítottunk arra hogy ez fog történni, és én akkor felkérném az Ügyvédet a képviseletünkre, mert nagy szükségünk lenne rá.

Kérem Tisztelettel Önöket hogy segítsenek megtalálni a szombathelyi ügyvédet akit a Nagymamám Tóth Tiborné Nyugalmazott Rendőr Százados felkeresett végrendeletével kapcsolatban és minden jó szándékú tisztességes embernek juttassák el a levelemet aki tudna valamilyen módon segíteni hogy megállíthassam ezt az aljasságot, és magkaja méltó büntetését , mert megsértette a Nagymamám becsületét, továbbá próbál minden egyes rokonját kisemmizni és megfosztani a törvényes örökségétől.
Nem csak örökségtől hanem számomra értékesebb dolgaitól is megfosztottak engem, egyetlen képem maradt róla. A képét csatoltam mellékletként.

Édesanyámmal 14 éves korom óta albérletben lakunk Budapesten ( rosszul sikerült házassága , és folyamatban lévő peres ügyei miatt ami kilátástalan....) Ingatlanunk nincs. Törvényesen Édesanyámat illeti az örökség és most próbálják elvenni tőle egy hamis eltartási szerződéssel.
Ezzel ellehetetleníteni próbálják az egész életünket. Se ingatlanunk, se örökségünk és én 24 évesen egy albérletben lakunk Anyukámmal, alig tudjuk fizetni és ez az örökség mindent jelentett volna számunkra. És nem nyereségvágyból.
Nem gondoltuk hogy egy családtag próbál ilyen hamis eszközökhöz folyamodni a saját családja ellen.
Minden papírt és információt el tudok küldeni önöknek és ha szükséges személyesen is természetesen a rendelkezésükre állok bármikor. Kérem segítsenek!


Köszönettel

Józsa Tímea Mercédesz
Budapest, Június 3.

Köszönettel
Tóth Tiborné elhunyt Nagymamám

János írta...

Tessenek az ottani-(helyi) neten is érdeklődni,ott is feltenni e levelet,hogy a Szombathelyiek is lássák!!!Talán az ottani emberek többet tudnak segíteni!
Tisztelettel:János.

János írta...

Hihetetlen csalások vannak országunkban!Főleg ügyvédek és közjegyzők vállalnal nagy pénzért ingatlan-lenyúlásokat!Mert Önök esetében is nem 1-2 milliós ingatlant
vesznek el,ha nem több tíz milliósat!Sajnos,ez megér a közjegyzőnek 1-2 mFt-ot!Na-ná!!!!

tkatalin írta...

Remélem a tetves aljasságukra, az ocsmány mocskosságukra fény fog derülni.
A görény aljadék. Na meg a tőle korábban hideglelést kapó söpredék aljassága is napvilágot kap. Itt biztosan, mert nyilvánosságra fogom hozni. Az Anyám akarata ellen elkövetett szemét aljasságuk nem lesz szó nélkül hagyva. Sajnos ő már nem tud intézkedni ellenük. Megjegyzem, az út nyitott. Utána lehet menni a résztvevőknek.

tkatalin írta...
Az aljas férgek.

A béres shirtter, meg egy talabér genyó. Ja? meg a tupi genyó.... Na nem kivétel egyik sem. Úgy tűnik nincsenek tisztában azzal, hogy ha valaki valami állít, annak valós tartalmának kellene lennie. Általában az anyagi érdeken alapuló hamis, valótlan tartalomnak jogkövetkezményei lesznek. Ebből már ők sem lesznek kivételek. Főleg akkor, amikor azt köztudottan, nyílt tartalmú tények überelik felül.
Aljas mocskos dolog, rohadt szemét jellemre utal, és rohadtul erkölcstelen is az, ha valakinek a halálos ágyán fekszik betegen és azt kívánják kihasználni. Vissza élve annak akaratával. Az meg még erkölcstelenebb, ha össze vissza lökik a sódert a nagy "szeretet, tisztesség okán"", miközben halálosan utálva húszon éve azt, akivel egyébként az anyagi háttéralku részeseként előnyökhöz kívánnak jutni. Nem tetszett az eredeti végrendelkezés valamelyik aljaséknak, ezért magának vette a jogot arra, hogy kijátssza azt akinek már szerinte úgyis mindegy lett, mert az orvosok a gyógyulásáról lemondtak. Aljas, észér, pénzéhes, érdek rohadék tolvajok.


Végtelenül sajnálom, hogy ilyen aljas, számító, primitív, és erkölcstelen embereket kellett megismernem, de ez legyen annak és azoknak a bűne, akik miatt kénytelen kellett nekem ebbe a rohadék tolvajságra épülő társadalomban megszületnem, amit nem kértem.


Legyen pokol minden percük azoknak, akik ebben az aljasságban részt

vettek. A sleppjükkel a rohadék társaságukkal együtt, amiért a

gyerekem által a Nagyamámájanál kórházban hagyott összegből

finanszírozták meg a legmocskosabb aljasságukat, egy

mocsok közjegyzőnek. !!!!!!


2 megjegyzés:

Az ingatlanmaffia írta...

Jó érzés különben mások életébe belepiszkítani? Az Anyám is inkább a családjának, az óva intő családjára hallgatott volna, nem pedig az észér, pénzéhes, kapzsi, haszonleső aljadék " rokonaira." Egyszóval a söpredékre. Sok mindentől megkímélhette volna magát, nem lett volna II.Magdus eset, ahol a főszereplői kör kísértetiesen megegyezik.

Az ingatlanmaffia írta...

Jánoskám !

Lesz még ennek az ocsmány dolognak folytatása, az aljadékok meg dögöljenek meg azokkal együtt akik ebben részt vettek.