2011. július 2., szombat

Meghátrált az árverező cég Budaörsön

Meghátrált az árverező cég Budaörsön



Az élőlánc és a sajtójelenlét hatására csütörtökön délután meghátrált az a budaörsi végrehajtó cég, amely érdi lakosok, köztük Kovács István, a Magyar Szociális Fórum egyik szervezőjének otthonát készült elárverezni –

jelentette a Magyar Szociális Fórum.

A szolidaritási akcióban vagy harminc elszánt otthonvédő vett részt azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a moratórium dacára elrendelt eljárást.

Simó Endre szervező tudatta, hogy törvényes megoldásra törekszenek, de ha ennek nem volna foganatja, erőt is igénybe vesznek, hogy megakadályozzák azok otthonának az elárverezését, akik jogszerűen birtokolják egyetlen otthonukat, és önhibájukon kívül váltak fizetésképtelenné.

A Magyar Szociális Fórum, a Fehér Kéményseprők, a Munkáspárt és a Magyarok Szövetségének aktivistái elállták az árverező cég bejáratát, majd amikor kinyitották a kaput, benyomultak a terembe.

Az érintett Kovács István átadta Schmör Ákos árverezőnek annak a keresetnek a másolatát, amelyet csütörtökön délelőtt nyújtott be a végrehajtási ügy megszüntetése iránt a Budaörsi Városi Bíróságon. Ebben az érintett a végrehajtás foganatosítása iránti eljárás felfüggesztését kérte az ügy jogerős befejezéséig, továbbá azt is, hogy a bíróság elrendelje a jelen per feljegyzését az érdi ingatlanra. Az árverező azzal igyekezett leplezni meghátrálását, hogy engedélye ugyan volna az aukció megtartására, de „érdeklődők híján” kénytelen elhalasztani.

Közölte, hogy legkorábban hatvan nap múlva tarthat újabb árverést.

A Magyar Szociális Fórum szervezői szerint az érdeklődés hiánya a civilek fizikai nyomására és a sajtó jelenlétére vezethető vissza, hiszen a licitálók ilyen helyzetben meggondolhatták magukat. Az MSZF más érintettek figyelmébe is ajánlja a budaörsi csütörtöki szolidaritási kiállást. Fontos tapasztalatnak tartják, hogy elszántságot szegezzenek szembe a jogtalansággal, és akár időnyeréssel is elősegítsék a jogérvényesítést.

A helyszínre rendőröket is kivezényeltek ugyan, de intézkedésre nem volt szükség.

Budaörs, 2011. május 26. csütörtök

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371
www.mszfszk.hu


Szerk.megj: Borzaszó! Ezek után most Magyarországon így fog működni a tulajdon védelem a jogtalansággal szemben, és turbózzák fel a magyar embereknek az idegeit az egekig? Gyönyörű mondhatom, nagy "reményű" kilátások a megtépázott, kifosztott családok számára.

2011. június 27., hétfő

Érdekes, és tanulságos!

Javaslom meghallgatni! Érdekes, és tanulságos!

http://www.echotv.hu/index.php?akt_menu=71&mm_id=127&v_id=8516