2013. február 26., kedd

Orbán Viktor és a Fidesz mottója: Az éhezők, a halálra fagyók, a kilakoltatottak, a rokkantak és a gyerekek dögöljenek meg!

Magyarországon tarthatatlan állapotok uralkodnak. A megélhetés egyre több családnak és embernek okoz problémát. Egyre többen éheznek, köztük gyerekek is. Már nem pusztán a devizahitel károsultak, a munkanélküliek, de a hitel nélküli, dolgozó emberek is azzal találják szemben magukat, hogy kenyéren kívül, bizony, más már nem jut az asztalra. Az ország szó szerint le van tarolva, tönkre van téve, az élelmiszer árak az egekben. Nagyon úgy néz ki, hogy minden párt és miniszterelnök egymást követően folytatja az ország tönkretételét és az emberek életének ellehetetlenítését. Az embereket kirúgják az állásaikból, hogy aztán közmunkásként ugyanabban a pozícióban foglalkoztassák tovább, harmad annyi pénzt fizetve. Az országban éheznek az emberek és megfagynak az otthonaikban. Már akinek még van az is. Sorban lakoltatják ki a családokat, aztán hajléktalanként elüldözik mindenhonnan és bebörtönzik, ha kukázni merészel vagy aludni egy padon. Iskolás gyerekek járnak el dolgozni, hogy legyen egyáltalán mit enni a családnak. A szülőket nem veszik fel dolgozni sehová, a diákokat annál inkább. Utánuk nem kell adót fizetni vagy nem annyit. Borzasztó egy helyzet ez. A kormányt mindez egyáltalán nem érdekli. Ez az ország gazdag ország, rossz irányítókkal, akik ellopják az összes pénzt és hülyeségekre herdálják el, tönkretéve közben emberek életét és a halálba taszítva őket. Ha a kormány úgy gondolja, hogy holmi rezsicsökkentéssel segítséget nyújt, nagyon téved. De ezt nem is segítségként rendelték. Talán lenyugtatni az állapotokat. Szerintem sikertelenül. Ez a rezsicsökkentési akció azzal egyenlő, mintha egy éhező embert akarnánk két kenyérmorzsával jóllakatni. A kormány bűnrészes a halálesetekben, amikor emberek lettek öngyilkosok, kilátástalan helyzetük miatt és felelős a halálra fagyottakért. Legyen már végre valaki, aki elszámoltatja a mostani kormányt! De nem ám 2014-ben, most, azonnal! Ne dőljön be senki többé holmi ígérgetéseknek! Mindenki tud mindent ígérni, mást sem tesznek évek óta. Hány embernek kell még meghalnia, mire valaki cselekvésre szánja el magát? Az emberek egyre elkeseredettebbek. A dolgozó emberek közül rengetegen kevesebbet keresnek, mint évekkel ezelőtt. Emelték a minimálbért, mégis kevesebb pénzt visznek haza az emberek. Sokakat emiatt küldtek el a munkahelyükről, a megemelkedett bruttó minimálbér után több adót kell fizetni a munkáltatónak, így vagy csökkenti a foglalkoztatottak létszámát, vagy kevesebb óraszámban dolgozhat tovább, kevesebb pénzért. Tarthatatlan ez az állapot tovább. Napról napra növekszik a nyomor. A karácsonyi ételosztáskor több ezren álltak sorban egy tál meleg ételért az ország több pontján, köztük nagyon sokan lakóhellyel rendelkező, dolgozó emberek, akiknek nem jut minden nap étel az asztalukra és a rengeteg fedél nélkül élő embertársaink. Ezt az emberek tették egymásért, nem a kormány. A kormány nem tesz semmit az emberekért. A borzasztó halálesetek, az éhezés, a munkanélküliség megszüntethető lenne, de a kormány szó szerint elherdálja a pénzt, felesleges hülyeségekre költik, teletömik a saját, a családjaik, a rokonaik és a barátok zsebeit, közben alszanak a parlamentben és mindezt emberáldozatok árán teszik. Az egyszerű munkást kirúgják, ha alszik munka közben és kirúgják, ha nem végzi jól a munkáját. Lopásért is azonnal kirúgás jár és büntető eljárás. Követelni kell a kormány azonnali menesztését és büntető eljárás megindítását ellenük, mivel a munkájukat felszínesen és rosszul végzik, a több helyről befolyt pénzösszeget eltulajdonítják. A nemrégiben bevezetett adóknak, mint a sárgacsekk adó, a telefon, a banki utalások vagy pénzfelvételek adóinak is igen magas lehet a végösszege. Vajon hová megy a rengeteg pénz? Orbán Viktor tanácsadóinak egyenként 800 ezer forintos havi fizetés jár, a családi fogorvosuk egymilliárd(!!!) forintos juttatást kap fogászati turizmus fellendítése címén. Orbán nyelvtanára több milliárd(!!!) forintot, egy amerikai alapítvány négy milliárd(!!!) forintot kap. A Kövér László-féle magánseregnek személyenként 600 ezer forintos ruházat jár, külön milliókba kerülő díszgombokkal. És ez még csak a ruházat! A fizetésük további milliárdokat(!!!) visznek el. A politikusok fizetése, az országból kimenekített pénzek és a saját vagyonuk drasztikus növekedése is szintén rengeteg pénzt foglal magába. Milliárdok vannak szétszórva semmi hülyeségekre, miközben emberek halnak éhen és fagynak meg. Ami a médiában elhangzik, csak töredéke az ilyen eseteknek. Ne felejtsük ki a sorból az üzleti célú pályázatok nyertes személyeit, akik véletlenül fideszes barátok, és akik százmillió(!!!) forintokat zsebelnek. A kormány minden egyes tagját és a magyar miniszterelnököt hivatalosan el kell számoltatni és felelősségre vonni! Az országban ellehetetlenített és tarthatatlan állapotok uralkodnak. Ennek véget kell vetni! A kormányt le kell váltani! Most, és nem 2014-ben. Ne nézzük tovább szótlanul, ahogy mindent tönkretesznek körülöttünk! Meddig hagyjuk még ezt, emberek? Akinek ma még jól megy a dolga, ne abban reménykedjen, hogy hátha vele nem történik semmi rossz! Állítsuk meg ezt a fékevesztett rombolást! A mi országunk gazdag! Mégis éheznek az emberek! Követeljük a kormány azonnali leváltását! Egy év még hosszú idő! Addig hány embernek kell még meghalnia?! forrás: HÍRHÁTTÉR/Kovács Adrienn Nikoletta

Nincsenek megjegyzések: