A következő címkéjű bejegyzések mutatása: OVB. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: OVB. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. március 18., kedd



Országos Választási Bizottság
Elnöke részére

Dr. Szigeti Péter
részére


NYÍLT LEVÉL

Ügyszám: VAL-252/2/2008



Tisztelt Dr. Szigeti Péter!


Válaszukat megkaptam, és az alábbiakat szeretném Önnel, közölni.

Ön a levelében fiktívnek nevezte a válaszában a lakcímemet. Ezzel kapcsolatosan az alábbiakat hozom a tudomására, egyben vissza is kell utasítanom.

Visszautasítom azt, hogy a lakcímem fiktív legyen.

Fiktivitásról beszélhetünk ugyan, de nem a lakcímem tekintetében.
Arról nevezetesen igen, ahogyan a hivatalok ezen ügyben – ügyekben -
a ””törvényekre”” hivatkozva eljártak . Próbálták megmagyarázni a nem létezőt.

Beszélhetünk fiktív dokumentálásról, fiktív birtokvédelemről, fiktív 11 éves pervezetésekről. Ezek teljes egészében fiktívek voltak, mind a mai napig. Röhej, hogy 12 év alatt egy tisztességes tárgyalást sem voltak képesek lebonyolítani, biztosítani, a hókusz - pókuszon kívül. Aztán még, az én és a gyerekeim lakcíme az, amit bűncselekménnyel vetettek el. A betöréssel, a fenyegetéssel, s még ráadásul, teljesen térítésmentesen. Azaz, ingyen.
Az életünk megváltásával – lettünk az egyik gyerekemmel fiktív lakosok, az általam építtetett tulajdonomban. A sajátomban.

A lakcím nélküliek.
Jogainktól, vagyonunktól ismét megfosztottak, megkíméltek. Kurvára megkíméltek.

Pedig, az ügyben 8 per is indult. Nem a mi lakcímünk a fiktív! Nem ám!

Fiktív lett, és fiktívvé váltak. A fiktív ügyvezetéssel a hivatalok diszkriminatív mocskos intézkedései okán, a meglévő jogszabályok, a meglévő hatályos törvények, mind – mind !!! Ezek lettek fiktívek!!!
Természetesen azok mind fiktívek, amelyek, a családomra vonatkozott volna, valamint alkalmazni kellett volna az ügyeimben.
Ezek ám a fiktív §. 1000% - an.

Nem fiktív viszont az - az ingatlan, amely a 28 éves munkámat, vagyonomat tartalmazza.
Az ingatlan létező valóság, amit én nem adtam el, de még le sem mondtam róla! Az ingatlant én nem adtam át, nem adtuk el !!!!


Fiktív viszont a törvényekhez képest az - az eljárási mód is, amit meg kellett tapasztalnunk a hivatali eljárások során, a 12 év alatt. Rendületlenül, és töretlenül.

A nagy semmit. A jogállamiságot.
Tükrözi mint példa az, hogy hogyan vetették el teljes körűen a családom mindenét, a vagyonát, a múltat. Tették, tettették tönkre a jövőt minden családtagom számára. Helyrehozhatatlanul, nyomatékkal egy örök életre. Biztosították azt, és felügyelték. Döntöttek másé felett. Felügyelték, hogyan is kell szétverni egy családot, ellehetetleníteni az életkörülményeiket, a vagyonuk felett pedig rendelkezve dönteni, azt másnak nekiadni.
Biztosították mindezt a XXI században, a mai Európában, azt a brutalitást, amely 1944 előtti napokat elevenítette meg, hozta vissza a XXI. század életében.


Fiktívnek kell viszont minősíteni a hivatali jóhiszeműnek titulált ” vevőt” ”Vevőket”, valamint az azokat megajándékozni hivatott, brutális ingatlanfoglalást biztosító hivatalok eljárásait is. Egytől egyig.

A berendezéseknek vagyontárgy elosztogatásának a biztosítását, a lesöpört megtagadott vizsgálatokat. Csúsztatásokat.

Természetesen, jogszabályi helyet és arra vonatkozó rendelkezést nem találtam, a jogtárban, miszerint nekem a 16 évi házasságom ideje alatt, - melyben 3 gyermekem született -, strichelni lettem volna köteles kurvaként, és el kellett volna tartanom még másokat is. Bár a fiktív pervezetés, és fiktív birtokvédelem szerint, én kötelessé váltam erre is, hisz a bíró szerint is a Csjt. 27 § valamint a ráépítés jogcíme nem számít. Tehát mint olyan, nincs.
Megjegyzem: Ez így is, úgy is törvénytelen. Mint az is, ahogy, és ahogyan az egész ügyben, ügyekben eljártak a 12 év alatt
. Ahol nem számított a 16 év házasság. (Mit sem számít.) Tehát fiktíven kezelt ügymenet végig.

Ön az 1949 évi XX. törvény 70§(1) bekezdésre hivatkozva tájékoztatott, hogy a választójog kit is illet meg, azaz, magyarországi lakhellyel kell rendelkezni.

Rendelkeztek is. Amelytől, mocskos brutális módon, mások által diktált módszerekkel, a hatalommal biztosítva azt, fosztottak meg teljes körűen.

Tekintettel arra, hogy velünk kapcsolatosan egyetlen egy törvény nem vonatkozik ránk, amely ma hatályos Magyarországon, – többek között az 1949 évi XX. törvény 13.§(1) – 16.§ - ban foglaltak sem - , így a fiktív lakhelyre vonatkozó megállapítást nem fogadom el, visszautasítom.
Ezért is indult a Magyar Állammal szemben két esetben peres eljárás.

Meg szeretném jegyezni, hogy az Ön által megnevezett 1949 évi XX. törvény 70§ (1) – ban található választójogi rendelkezés, egy ismét elismert, az ””alkotmányos alapjogaink”” legdurvább semmibe vétele ismét.
Ez csak hab lett azon a tortán, amit a hivatalok 12 év alatt kotyvasztottak össze az elévülés érdekében.



Üdvözlettel

Tkatalin