2014. október 13., hétfő

Illik-e a győzteseknek gratulálni?

Illik-e a győzteseknek gratulálni? Igen, ha tisztességes eszközökkel érték el, de ez a mostani önkormányzati választásokon fel sem merült. Csaltak akarva és akaratlanul. A demokrácia, azaz a népuralom választások útján nem kivitelezhető. Erről korábban már írtunk, hogy Keneth J. Arrow 1972.-ben megosztott közgazdasági Nóbel-díjjat kapott "pusztító felfedezéséért", lehetetlenségi tételével bizonyította, hogy a népuralom, azaz a demokrácia képviselők útján nem megvalósítható. Összejött ismét a fidesznek a 2/3-ad harmadszorra is (8 millió emberből 2 rájuk szavazott). Ha nem behúzta nekik az x-et Pintér Sándor érdekeltségébe tartozó arab tulajdonú választási eredményeket összesítő szoftverfejlesztő cége, mint Bokrosnak a 2010-es EU Parlamenti mandátumhoz szükséges 5%-ból 3 és felet. Főpolgármester-jelöltként is így jöhetett össze neki a 36% nagyobbik fele. Nem is menti már meg más Viktort, mint egy gyorsan előrehozott választás attól, hogy hozzá kelljen fogni kormányoznia. Jelenleg már nincs ki ellen harcolni, mindenkit legyőzött és jaj a legyőzőnek. Elérkeztek a dolgos hétköznapok. A minap még annak is örültünk, hogy Lauder elvtárs részére Sukoró-ügyben sem kell már kifizetni a 100 milliárdot. Persze, hogy nem, hiszen nem érte őket semmilyen kár, nem úgy a Magyar Államot. Heteken belül kiderül, hogy nagy-e a Viktornak a kabát, illetve le tudja-e tenni a kövekkel teli hátizsákot - most nem láttuk a hátán a Bálnában -, amit javaslatom ellenére Gyurcsánynak sem sikerült. Az elszámoltatást is be kék Viktornak fejezni, de az a baj, hogy még el sem kezdte, a Budait meg a Papcsákot dolguk végezetlenül menesztette. Sok a feladat, viselt dolgaik miatt őrizetbe kell vetetnie Kocsis Istvánt (Mr. Kocsis, ÁPV Rt. Paks, MVM, BKV vezér), aki több tíz-milliárdos hűtlen kezelés miatt már vád alatt van, dr. Magyari Józsefet nem csak a Hajdú-Bét miatt, hanem a Kossuth Holdingon és más felszámoló stróman cégein keresztül áron alul nemzeti vagyonhoz juttatta a hazai oligarchákat (Csányi MiZo, Széles Ikarusz, Pintér Hajdú-Bét ingatlanok Békésfakt, Pintér Kecskeméti Bútorgyár, a további felsorolást most csak azért nem folytatva, mert az ügyletek száma meghaladja az 1000-et). Mindenképp meg kell említeni, hogy ennek érdekében NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvekkel bizonyított tény, hogy Magyari lefizette mind a 19 megyében és a fővárosban tüsténkedő felszámolási főbírókat. Viktor minderről tudott, mert már mindenki mindenről tud. Megírták az újságok egyszer-kétszer, majd százszor. A leleplező cikkek címei nem férnének el már tíz A/4-es oldalon, csak amik az egyik irányadó gazdasági-politikai hetilapban megjelentek az elmúlt 5 évben (HVG). Biztosan azért nem volt lehetősége még a fidesz kormány irányítása alatt működő bűnüldöző szerveknek a szükséges eljárási cselekményeket és kényszerítő intézkedéseket foganatosítani, mert nem tudták kibarkópázni, hogy Simicska, Puch Laci vagy Mészáros Lőrinc lopott többet. Segítünk, dr. Erős János 2002-től 2010-ig 2000 milliárd Ft-ot sikkasztott az MFB-től (Medgyessy Péter segítségével és Orosz Sándor által zsarolva Pintér Sándor és Csányi Sándor nyomására). Ebből már 100 milliárd Ft-ot is meghaladóan indult a MFB ügyletei folytán büntetőeljárás (Rácz-fürdő, Egerszalók, Adony, Szolnoki papírgyár, 23 milliárd exim-hitel a moszkvai fantomszállodára, stb). Négy és fél év alatt nem érte utol a Központi Nyomozó Főügyészség Erőst, pedig csak 30 méterre költözött az MFB-től a Nádor utcába a Parlament Caffe fölé. Viktor, ez csak az egyik feladat. A nagyobbik, hogy magadat is el kell számoltatnod. Vissza kell tenned 7000 milliárdot, ennyit loptatok az asszonykáddal. Bankszámláidnak se szeri se száma (1100 a világban). Tokaji szőlőd alatt valakik koncesszióban már aranyat bányásznak, a Lázárok meg délen az engedélyeddel gőzben túrkásznak. A Bányászati és Földtani Hivatal Ásványi Vagyonleltárából 60 milliárd köbméter gázt sikkasztottál el két év alatt (világpiaci áron 5000 milliárd Ft). Vége van a kampánynak, megkaptad a "felhatalmazást", munkára fel. Ha nem lesz előrehozott választás, legalább két évig dolgoznod kell, mert harmadik évben már készülni kell az újabb választásra, de neked a két év is sok lesz, mert életedben még nem dolgoztál. Fel szeretném frissíteni történelmi ismereteidet, biztos olvastál te is róla, hogy Horthy pénzügyminisztere 1920 őszén felvett egy hitelt, melyet vetőmagra, lóra és ekére költöttek, és két éven belül tisztes kamattal vissza is fizettek (igaz nem kellett az unióba pályázatokat benyújtani a pénz leszívásához). Legyen követendő példa számodra nagy elődöm, kívánunk a munkádhoz jó erőt és egészséget és bátorságot, ami ugyan lehet, hogy kevés, ez már inkább vakmerőség lesz. Hajrá Viktor, hajrá Magyarország!!! http://index.hu/…/fantomizalodott_a_valasztasi_informatika…/ hirf: József Borbély

2014. október 4., szombat

Orbán Viktor Viktorovics Türkménbasi vagy egyszerűen csak Viktor Janukovics akinek repülnie kell

Orbán Viktor Viktorovics Türkménbasi vagy egyszerűen csak Viktor Janukovics akinek repülnie kell Az Átlátszó kitett magáért. Becker úr megírta Viktornak az útilaput (http://atlatszo.hu/…/becker-andras-az-oligarchacsere-proje…/). Reméljük a nyúlcipővel sem kell várni sokáig. Hogy a fenti cikk üti majd ki a magyar társadalomnál a biztosítékot, vagy a hazai és az európai elit kutya- és testvérbaszós fajtalankodó szokásai, még nem tudjuk, de hogy vége felé van a játéknak, mint anno a Velencei Köztársaságnak, az bizonyos. A magyar társadalomhoz méltóan kultúráltra fordítva a szót adjuk közre, hogy ki lesz Magyarország új miniszterelnöke, mivel a Magyar Nemzet tegnapi száma szerint Orbán Viktor nem pályázik már a köztársasági elnöki posztra. Lopott már annyi pénzt, hogy meg tudja vesztegetni az EU Parlamenti összes honatyát, hogy ő vezethesse az Európai Uniót (ő szeretne lenni a Habsburg császár Brüsszelben). A váltás zökkenőmentes lebonyolítása miatt soron kívül rendelik haza a Hajdú-Bét és a Vértesi Erőmű, valamint a teljes Magyar köztársaság elsőrendű csődlovagját, - hogy Lázár János szavaival élve Magyarország felszámolja önmagát – a Kossuth Holdingos dr. Magyari Józsefet, hátra hagyva szingapúri szolgálati helyét, ahova csak nemrégen nevezték ki, már nem is a hitelintézeti felszámolócég főfelszámolói biztos megüresedett székébe, hanem egyenest az Orbáni Trónt foglalhatja el érdemei elismeréseként, némi secu és moszados segítséggel a romániai kötődése okán. Itt kell megemlítenünk, hogy Orbán azért döntött úgy, hogy Magyarit nevezi meg utódjául, mivel még Töröcskein és Simicskán is túltett a gátlástalanságban a pénzügyi műveletek területén úgy, hogy csődmenedzserként az oligarchák számára felszámolási eljárásokon keresztül átmentette közel a teljes nemzeti vagyont. De igazán Orbán nem ezek miatt hozta meg végül e sorsfordító döntését, hanem ami végképp meggyőzte Magyari alkalmasságáról, az az volt, hogy annak ellenére, hogy a Hajdú-Bét ügy mindvégig nagy nyilvánosság előtt zajlott, Magyari mégis képes volt végigvinni, hogy a Hajdú-Bét vagyona közvetlenül a felszámolócég érdekeltségébe kerüljön, és mindezek következmények nélkül tudtak maradni a hazai igazságszolgáltatás előtt (hiába az NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvek, feljelentések, bűntető és polgári peres eljárások tömkelege, a TEMPO Párt alapítói, mint hitelezők, egyenlőre „csak” annyit tudtak elérni, hogy a Kossuth Holding és a Hunyadi Zrt már nem került be a felszámolók névjegyzékébe. Reméljük, hogy nincs az az alkotmánybíró, aki a Hajdú-Bét felszámolójának adna igazat, mivel ezek a Bajnai félék oda fordultak jogorvoslatért, igaz, hogy az új alkotmány bírók közül a secus Varga Zs.-nek vékony a nyaka ahhoz, hogy megszoruljon rajta a taláros lánc). Csak emlékeztetőül: a Hajdú-Bét felszámolója irányított, a törvénnyel össze nem egyeztethető módon a Hunyadi Zrt lett, akinek a Központi Nyomozó Főügyészség szerint is – ez áll hivatalos közleményükben – dr. Magyari József volt a tényleges irányító tulajdonosa, aki egyben a Kossuth Holdingnak a tulajdonosa is, akinek az ügyvezetője az a Csorba Gábor, aki annak a Békésfakt Kft.-nek is az ügyvezetője volt ahova a Hajdú-Bét milliárdos ingatlanvagyona került. A nyomozást felügyelő Kecskeméti Városi Ügyészséget mindez a mai napig hidegen hagyja. A Nagy György kecskeméti ügyészeket is érintő feljelentése alapján (http://tempohirek.com/news.php?readmore=812) újra elrendelt nyomozásban ezért indítványozzuk hitelezőként a Kecskemét Városi Ügyészség kizárását. Orbán munkásságának értékelésekor nem mehetünk el szó nélkül azon államférfiúi teljesítménye mellett sem, hogy képes volt a nyolc év szocialista kormányai által felvett összes külföldi kölcsönt négy év alatt visszafizetni, a megvalósult beruházásokat saját forrásból finanszírozni – szó szerint saját forrásból, egyes becslések szerint a magánvagyona eléri a 7000 milliárd Ft-ot, mely összeg közel azonos a teljes belső adóssággal, melyet 1100 bankszámlán helyezet el szerte a világban -, mivel ugyan az államnak nincs, de neki igen. Mindez nem került többe négy év alatt, mint 130.000 devizaadóst kitenni az utcára. A gond az, hogy vezérünk Viktor Viktorovics fegyverkezésbe kezdett, ami köztudomásúan nem olcsó mulatság, biztosan sok ezerszer többe kerül, mint a tiszaroffi Borbély Kastély MNB általi megvásárlása, márpedig Viktor több embert nem teszel az utcára. Ami miatt ez a nagyívű pálya mégsem folytatódik tovább, az nem csak amiatt van, hogy a jegenyefák sem nőnek az égig, nem marad következmények nélkül, hogy újra öltek a móri gyilkosok (http://www.hirarena.com/borbely-jozsef-ujra-oltek-a-mori-gy…). Borbély József

2014. október 2., csütörtök

Kiegészítés az "Újra öltek a móri gyilkosok" című írásunkhoz !

Kiegészítés az "Újra öltek a móri gyilkosok" című írásunkhoz A fogyasztói kölcsönszerződések már nem csak a mi jogi álláspontunk szerint semmisek, hanem a köztársaság igazságszolgáltatási szerveinek hivatalos állásfoglalásai szerint is (2/2014 számú KÚRIA jogegységi döntés). A Ptk. szerint a semmis szerződéssel okozott kárért az a fél felelős, aki miatt semmis a szerződés. A hivatkozott kúriás döntés egyértelműen fogalmazta meg a kölcsönt folyósító pénzintézetek felelősségét. Így teljes mértékben érthetetlen, hogy a 2014. évi XXXVIII.tv. miért nem rendelkezik a hitelfelvevők kártalanításáról, és a felelősök büntetőjogi felelősségre vonásáról. A hivatkozott kúriás döntést hozó bírák ugyan úgy hivatalos személyek (Btk. 137.§ (1.)), mint a 2014 évi XXXVIII. törvényt megszavazó parlamenti képviselők. Kivétel nélkül elkövették a feljelentési kötelezettségük elmulasztását (Be. 171.§ (2.)). A bankvezetőkkel és ismeretlen társaikkal szemben a legfőbb ügyészségen megtett feljelentésünket kiterjesztjük a fentebb hivatkozott döntéshozókra. A TEMPO Párt tovább folytatja az adósok képviseletét amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság jogerős végzésével elismert, indoklásul, hogy közfeladatot látunk el. A közjegyzői okiratok érdemben támadhatók, mivel bizonyítottan semmis szerződést foglaltak közokiratba. A 2014. évi XXXVIII. tv. csak a bank és az ügyfelek közötti pereket függesztette fel, a közjegyző perelhető. A magyar állam pedig nem csak perelhető, hanem perelni is kell, mivel nem csak az elmúlt évtizedekben érhető tetten, hanem napjainkban is, hiszen jelenleg is igyekeznek megtéveszteni a kormányzati propagandával a lakosságot - Magyarország összefog, Elszámoltatjuk a bankokat -, hogy mindenki visszakapja, amit jogtalanul vett el a bank. Igen ám, csak a bank nem csak a pénzünket vette el, hanem az életünkből is néhány évet, van akinek mindet. Ezért aztán megállapíthatjuk, hogy nem tud visszaadni mindent a kormány/bank, az életet nem, mert nem ők az Isten. Ezért viszont fizetniük kell, nem csak vagyoni, hanem nem vagyoni kártérítést is, és fizetniük kell oly módon is, hogy a felelősökkel szemben alkalmazni kell az erre az esetre vonatkozó büntető törvénykönyvben foglaltakat. Nem tér ki a törvényi szabályozás a FIDESZ-kormány által kilakoltatott 130.000 ember sorsának rendezésére, továbbá nem rendelkezik arról sem, hogy mi van azokkal a hitelfelvevőkkel, akinek a szerződését már felmondták. Az önálló bírósági végrehajtó haramiák kamarájuk elnöke szerint legalább 200.000 családdal szemben folytatni kívánják a végrehajtást a bankok által csökkentett összegre úgy, hogy valójában a banknak róható fel, hogy nem tudták fizetni a hiteleiket, és ezek felmondásra kerültek. Mivel a bank csalással emelte meg a törlesztőrészleteket, ők tették lehetetlenné azoknak a megfizetését, majd felmondta a hitelt, illetve az adóst feltette a KHR-listára, hogy az máshonnan sem tudjon pénzt szerezni, hogy törleszteni tudjon. A Szent Korona oltalmába helyezi Nemzetét, a Kormányzó megmenti a magyar lakosságot, elszámoltatja a hordát, egy TEMPO-sabb időszak következik. Készítette: József Borbély

2014. szeptember 30., kedd

Újra öltek a móri gyilkosok: Feljelentés foglalkozás körében elkövetett tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés miatt, a ....

Újra öltek a móri gyilkosok Feljelentés foglalkozás körében elkövetett tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés miatt, a második és a harmadik Orbán-kormány tagjaival szemben Folytatódik a csalássorozat az úgynevezett devizahitel ügyben. A kormány közpénzből televíziókban hirdeti, hogy a 2010 előtti kormányzat felelőtlen politikája miatt a bankok a devizahitelezést törvénysértően végezték, de a mostani kormány igazságot szolgáltat az adósoknak, elszámoltatja a bankokat. A korábbi szocialista kormányokkal – „elmúlt nyolc év” - szemben megfogalmazott kormányzati vádak egyébként igazak azzal a kiegészítéssel, hogy ugyan ez vonatkozik az első és második Orbán-kormányra is. A jelenlegi kormány mostani intézkedései illetve annak kommunikálása rendkívül álságos, mivel több mint négy évnek kellett eltelnie - illetve a Kormányzó fővédnöksége alatt 2011. óta működő Jogsegélyszolgálatnak közel 100 pert kellett megnyernie - ahhoz, hogy fellépjenek a „bankokkal szemben”. Lehet, hogy a devizahitelezéssel kapcsolatos visszaélések a szocialista kormányoknak róható fel, viszont az annak következményeként 2010 óta, a móri gyilkos Orbán-kormány működése alatt saját bevallásuk – köz TV - szerint 130.000 kisemmizett embert lakoltattak ki. Mivel ez már az Orbán-kormány működése alatt történt, Orbán Viktor kormányfő az első számú felelős/elkövető, ugyanis kormánya minden eszközzel rendelkezett, ami a végrehajtások felfüggesztéséhez és a törvényes állapot helyre állításához szükséges. Ahelyett hogy felléptek volna kormányra kerülésüket követően a bankokkal szemben, négy éven túl is nemcsak, hogy eltűrték a pénzügyi és közüzemi szolgáltatóknak a lakossággal szembeni visszaéléseit, hanem kifejezetten az állami szerveket utasították, hogy biztosítsák, hogy, a bíróságok meghosszabbított kezeként működő végrehajtók – akiknek a kezük beleért a bírók zsebébe - be tudjanak jutni az kisemmizettek ingatlanába, illetve ki tudják tenni a kisemmizetteket az utcára. Konkrétan a fideszes kommunista felbujtókhoz (pénzmosás) köthető nyolc ember halálát követelő móri gyilkosság is tömegszerencsétlenségnek minősül, ugyan úgy mint a – hivatalosan - 9 halálos áldozattal járó kolontári iszapkatasztrófa, melynek szintén az elmúlt 25-70 évben működő fideszes és nem fideszes kommunista állami maffia a felelőse. Az elmúlt négy és fél évben illetve a mai napig történt kilakoltatások általi stresszhelyzet okozta depresszió és annak kapcsán kialakult szervi betegségek folytán bekövetkezett korai elhalálozás és az öngyilkosságok száma sajnos több ezer, de lehet, hogy több tíz-ezer halálos áldozatot követelt, mely folyamat jelenleg is tart. Amennyiben meg is oldódnának rövid időn belül, azaz rendezésre kerülnének a rendszer kisemmizettjeinek a pénzügyei, is hosszan elhúzódó folyamatként hatna még akár évekig a korai elhalálozás jelensége. A kormány/kormányok fentiek szerinti cselekvősége nem csak a tömegszerencsétlenség okozásának a törvényi tényállását meríti ki, hanem az ugyancsak Btk.-ban rögzített népirtásét is. A tegnapi napon elfogadott újabb, a fogyasztói kölcsönszerződéssekkel kapcsolatos törvény sem rendezi azon adósok helyzetét, akinek már felmondták a hitelét, vagy már ki is lakoltatták. A kormány tagjai a Btk. 137.§ (1.) hatálya alá tartozó hivatalos személyek, akikre vonatkozik a Be. 171.§ (2.) bekezdésében foglalt feljelentési kötelezettség, melynek több mint 4 éve nem tesznek eleget (annak a hivatalos személynek, aki eljárása során bűncselekményt észlel, feljelentést kell tennie, ha az elkövető személye ismert, akkor konkrétan vele szemben, a bizonyíték megőrzése mellett, a kormány tagjai hivatalos eljárásuk során észlelték az egyébként nevesített pl: Csányi Sándor OTP elkövetőket). A kormány/kormányoknak bűntársai a bankárok, csak szakosodtak, a kormánytagok és rokonaik/cimboráik a nemzeti vagyont nyúlták le, a bankok pedig a lakosság befizetéseit. Van megoldás! Megoldás a jogi út. A Kormányzó, mint a közfeladatot ellátó TEMPO Párt elnöke nem csak a bankokat, a kormányt is elszámoltatja jogi úton, kizáratva az illegitim, joghatás kiváltására alkalmasan soha létre nem jött 3. Magyar köztársaság elfogult bíróságát. 2014.09.25. Borbély József