2015. október 4., vasárnap

Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme

Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme

https://i0.wp.com/www.magyarorszag-szep.hu/terkep.jpg
Ezt mindenkinek tudni kell. Továbbítsátok!
Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a „független” magyar sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés eredményeként!
_________________
Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész
ENSZ Háborús Törvényszéke New York
Hága
Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára
Excellenciád!
Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.
Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.
Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi
petíciót
terjesztem elő:
Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.
A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.
Indoklás:
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.
A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság
területe 325.411km2 volt,
lakosainak száma 20.886.000 fő.
A Békeszerződés következményeként
az ország területe 92.863 km2-re, míg
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.
A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.
Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték.
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:
– Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
– Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
– Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
– Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
– Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
– Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
– Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.
A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.
A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok – Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – szerződésszegést követtek el.
Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).
A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is.
A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:
– A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
– Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
– Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.
A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.
A Békeszerződések következtében Magyarországot – többek között – az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
– hadihajó 60.000 kg színarany
– hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
– hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
– hadikikötői felszerelések 10.000 kg
– 801 db hajó 80.000 kg
– Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
– Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
– tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
– tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
– összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)
További veszteségek:
– az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
– a szénbányák 80 %-a,
– az erdők 90 %-a,
– vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
– a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
– Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
– az összes tengeri és folyami hajók.
Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.
A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: „a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.” A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól.
Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint „a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett.”
Robert Cecil angol delegátus szerint „a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy „időről időre határrevíziót eszközöljön.”
Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: „Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe.”
Az angol diplomata „Peacemaking” címűkönyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: „az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná.”
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: „Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását.”
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: „nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.”
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy „a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik”, tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország – Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.
A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.
A közelmúlt – de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő – jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság – akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna – semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.
Záradék:
A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.
Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.
Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.
A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tény feltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.
E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan igazolják. Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.
Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár

Magyarnak lenni Múltunk nem kezelhető jelenünktől, és jövőnktől függet...

2015. szeptember 25., péntek

A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM - Geri Tibor ny. alezredes nyílt leveléből!

A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM - Geri Tibor ny. alezredes nyílt leveléből 
Hozzáadva: 2015-04-21 14:26:08
Mi a rendőrség és a rendőr feladata egy Alkotmányos Válság idején? - teszi fel a kérdést Geri Tibor, kényszernyugalmazott határőr alezredes nyílt levelében és folytatja azzal, amit minden rendőrnek TUDNI KELL:
 
A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM, nem a magyar nép állama. Hanem egy külső, megszálló állam diktatúrája a magyar nép felett, aminek megszüntetése a magyar nép alkotmányos JOGA és KÖTELESSÉGE. – Az alkotmányos rend helyreállítása után a magyar nép államának szüksége lesz az átmenet BÉKÉS végrehajtását lehetővé tevő minden egyes rendőrre, és a nép el fog járni minden bűncselekményt elkövető rendőrrel szemben.

forrás: http://www.hirarena.com

Nyílt levél a Rendőrökhöz!

Tisztelt Főkapitány Úr,

Egykori Kollégák, Tanítványok, Rendőrök!

Az állampolgárok mellett a rendőröknek is fontos, hogy ismerjék a magyar alkotmányos rendet, megértsék a politikusok alkotmánysértését, alkotmányellenes puccsát, és hazaárulásuk következtében előállt Alkotmányos Válságot, a kettős állam helyzetét. Azt a helyzetet, amiben az ország van, és ami miatt a rendőrök is kiszolgáltatottak, megalázhatók, zsarolhatók és kényszeríthetők. A helyzet pontos megértése és a megoldást adó jogszabályok ismerete a diktatúrát elszenvedő nép és az esetlegesen bűncselekmény elkövetésére kényszerített rendőrök számára egyaránt megmutatja a kivezető utat. Ezt egykori kiképzőként, volt tanárként kötelességem leírni a magyar nép és a rendőrök segítése érdekében.
A rendőrség és a rendőr az ÁLLAM szolgája. Feladatait és jogait az állam alkotmánya és a rá vonatkozó törvények határozzák meg. A rendőrnek mindig pontosan TUDNI KELL, hogy mely állam alkotmánya és törvényei azok, amelyeket be kell tartson, amelyek alapján JOGSZERŰ eljárást folytathat vagy kell folytasson. A rendőr akkor lesz „népének szolgája és védelmezője”, ha az államot a területen élő nép, a magyar nép hozza létre. Jelenleg NEM EZ a HELYZET!
Magyarország 2011 óta Alkotmányos Válságot él meg, mert területén jelenleg 2 (kettő) állam és annak jogrendszere EGYSZERRE létezik. És a rendőrre MINDKÉT ÁLLAM JOGRENDJE VONATKOZIK! Létezik egy érvényes, az állam minden szükséges kellékével rendelkező állam. Ez a magyar nép ezer évnél régebbi alkotmányos rendje és ideiglenes alkotmánya alapján az ezer éves Magyar Állam (ideiglenes nevén Magyar Köztársaság). Azért létezik még, mert a magyar állam országgyűlési képviselőinek 1989 óta NINCS JOGA a magyar alkotmányos rendet meghatározó ideiglenes alkotmányt hatályon kívül helyezni, és NINCS JOGA ezzel az ezer éves magyar államot megszüntetni. Ezért az ezer éves magyar állam JOGILAG ma is létezik, jogrendje ÉRVÉNYES és megsértőivel szemben ALKALMAZHATÓ. És ezt a jogrendet alkalmazni is fogja a magyar nép, amikor az általa újjáépített jogfolytonos magyar állam újra működik.
És létezik a magyar állam MELLETT egy másik „állam”, a politikai „elit” által, a magyar állam joga szerint közjogilag ÉRVÉNYTELEN Alaptörvénnyel létrehozott és működtetett, terület és legfőbb államhatalmi szervezet nélküli Magyarország nevű DIKTATÚRA, mely NEM a MAGYAR ÁLLAM!!! Ez az állam a hazaáruló országgyűlési képviselők segítségével 2012. január 1-től elfoglalta a magyar államot, és azóta ÚGY TESZ, mintha ő volna a magyar állam. A képviselők esküszegése, alkotmánysértése és hazaárulása abban nyilvánult meg, hogy megalkottak egy alkotmányellenes (jogilag érvénytelen) Alaptörvényt. Majd a Magyarország nevű állam létrehozásával KÍSÉRLETET TETTEK az ALKOTMÁNYOS REND MEGVÁLTOZTATÁSÁRA, ezzel az évezredes magyar állam megszüntetésére.Miközben a MAGYAR ÁLLAM JOGA (az ideiglenes alkotmány) NEM TESZI LEHETŐVÉ a képviselőnek olyan ÚJ ALKOTMÁNY megalkotását, amivel hatályon kívül helyezhetnék az ideiglenes alkotmányt. (Mert azt csak a nép teheti meg.) A képviselők ezzel – és az alaptörvényben a magyarországi nép önrendelkezési jogának elvételével – mégis MEGTETTÉK.
Ebben az alkotmányellenes helyzetben a rendőr is kiszolgáltatottá vált. A diktatúra a Rendőrség szervezete fölött is megszerezte az uralmat, és rá kényszerítette az érvénytelen alaptörvény szerinti állam jogrendjét, joga szerinti működést.
A RENDŐRSÉG MA NEM a MAGYAR NÉP, nem a Magyar Állam rendőrsége, és nem a nép hatalmának, államának fenntartása érdekében működik. Hanem egy magyar államot megszálló, a hazaáruló politikai „elit” által irányított, a magyarországi nép felett diktatúrát gyakorló IDEGEN ÁLLAM erőszak szervezete, az egyes rendőr meg a DIKTATÚRA ZSOLDOSA, aki így semmi tiszteletre nem számíthat a magyar néptől. Mert a rendőr jelenleg a nép feletti diktatúra egyik fenntartója és kiszolgálója.
Tehát a hazaáruló politikai „elit” a Magyarország nevű diktatúra létrehozásával befejezett kísérletet tett az ALKOTMÁNYOS REND megváltoztatására. Ez eddig a legsúlyosabb alkotmánysértés, de még NEM BŰNCSELEKMÉNY. Ez a cselekmény két feltétel együttes teljesülése esetén válik bűncselekménnyé: 1. Ha a magyar nép(vagy annak egy része) – az ezer éves alkotmányos rendje alapján, egy jogszerű Alkotmányos Ellenállás keretén belül – úgy DÖNT, hogy BÉKÉS módon VISSZAÁLLÍTJA az évezredes magyar alkotmányos rendet, és a jog eszközével FELSZÁMOLJA a politikai „elit” alkotmányellenes államát. 2. A diktatúra a befejezett kísérlete, a jogellenesen megváltoztatott alkotmányos rend védelme, annak véglegessé tétele érdekében a rendőrség segítségével (erőszakot alkalmazva vagy azzal fenyegetve) lép fel Magyarország alkotmányos rendjének HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT fellépő tüntetők ellen.MertAKKOR a rendőrség fellépése BŰNCSELEKMÉNY LESZ, „Alkotmányos rendERŐSZAKOS megváltoztatása”. Mert onnan kezdve a diktatúra (az alkotmányos rend jogellenes megváltoztatása) ERŐSZAKKAL történik. Mert a tüntetőt NEM LEHET azzal vádolni, hogy tettével a diktatúra alkotmányos rendjét akarta felszámolni. Egyrészt a Magyarország nevű államnak nincs alkotmánya (csak alaptörvénye), tehát alkotmányos rendje sincs (csak alaptörvényi rendje). Másrészt a tüntetők nem akarják megváltoztatni a Magyarország nevű állam „alkotmányos” rendjét. Ők a magyar állam alkotmányos rendjét akarják HELYREÁLLÍTANI. BÉKÉSEN, az alaptörvény hatályon kívül helyezésével, és a Magyarország nevű állam felszámolásával. Tehát a tüntetők cselekménye NEM MERÍTI KI a törvényi tényállást, a rendőrök ALKALMAZÁSA viszont IGEN! Egy alkotmánysértés az súlyos, elítélendő cselekedet és politikai következménye kell legyen, de a rendőrség fellépéséig NEM BŰNCSELEKMÉNY. Bűncselekménnyé a rendőri fellépés teszi!
Ezzel, a politikai „elit” által ALKOTMÁNYELLENESEN létrehozott diktatúrával, a Magyarország nevű, de NEM MAGYAR állammal szemben a magyar népnek évezredes ALKOTMÁNYOS JOGA a büntetlen ellenállás, és a HATÁLYOS ideiglenes alkotmány alapján ALKOTMÁNYOS KÖTELESSÉGE a jogszerű fellépés az alkotmányos rendjének megvédése, az ezer éves magyar állam alkotmányos rendjének helyreállítása érdekében! Tehát amikor a nép nem a kormány ellen tűntet, hanem Magyarország ALKOTMÁNYOS RENDJÉNEK helyreállítását követeli, akkor a nép az alkotmányos KÖTELEZETTSÉGÉT teljesíti, ezért a jog a népet védi, és aki fellép ellene a diktatúra védelmében, az a legsúlyosabb bűncselekményt követi el! Mert a nemzetközi jog 1967, az ideiglenes alkotmány 1989 óta a NÉPET védi!
A Magyar Köztársaság Alkotmánya 2.§ (2) bekezdése 25 éve (!) ’89. október 23 óta kimondja: „MINDEN HATALOM A NÉPÉ”. És az alkotmány nem csak a néphatalom elvét mondja ki, és nem csak a nép hatalmának megvédéséhez ad jogot a népnek, hanem a megvédésének kötelezettségét is kimondja. (ugyanott (3) bekezdés: „Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom … kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben … mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” ) Márpedig a Magyarország nevű állam Országgyűlése KIZÁRÓLAGOS HATALMAT gyakorol, már az érvénytelen állama létrehozásával is, amivel megfosztotta a népet az önrendelkezés, a beleszólás jogától. Ezt erősíti meg az Alaptörvény módosítása felett önmaguknak adott (!) KIZÁRÓLAGOS hatalmuk. „Alaptörvény 1. cikk (2) Az Országgyűlés
a) megalkotja és módosítja Magyarország Alaptörvényét; illetve 8. cikk (3) Nem lehet országos népszavazást tartani
a) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről…”
Tehát a magyar állam joga egyértelműen KÖTELEZI a magyar népet a kizárólagos hatalmat megvalósító politikai elit és annak diktatúrája elleni fellépésre. Márpedig ami alkotmányos kötelezettség, az nem büntethető!
Összegezve: A magyar alkotmányos rend MÉG NINCS megváltoztatva, csak súlyos KÍSÉRLET történt erre a politikai „elit” részéről. Ha a magyar nép (vagy annak akár egy tagja is) a magyar alkotmányra hivatkozó Alkotmányos Ellenállás keretén BELÜL, Magyarország alkotmányos rendjének helyreállítását követeli, a Magyarország nevű diktatúra (és annak egyetlen erőszak szerve, egyetlen „zsoldosa” se) NEM NYÚLHAT HOZZÁ!!! Mert ha megteszik, azzal nem csak a magyar állam, hanem még a diktatúra jogrendje szerint is BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETNEK EL. Nem csak az egyes rendőr követi el, hanem annak minden felettese a főkapitányig bezárólag. A rendőrség felhasználása (fellépése) miatt pedig a teljes politikai elit elköveti ezt a bűncselekményt, a miniszterelnökig bezárólag. Mert a diktatúrájuk onnan kezdve ERŐSZAKRA épül, és az már életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.
„Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása
254. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”
A fentiekre tekintettel a magyar nép feletti alkotmányellenes diktatúra BÉKÉSfelszámolásában a rendőrség (és minden egyes rendőr) KULCSSZEREPET tölt be. Mert a magyar nép ezt a diktatúrát mindenképp fel fogja számolni, és az egyes rendőr és a rendőrség hozzáállásán múlik, hogy ezt a rendőrök segítségével BÉKÉSEN teszi meg, vagy az alkotmánysértő politikai „elit” ellen indított 4. magyar szabadságharcával. A rendőr és a rendőrség jogszerű magatartásával ezt a szabadságharcot, a szabadság fegyverrel, véráldozattal és gazdasági pusztítással járó kivívását lehet megelőzni, és a folyamatot BÉKÉS RENDSZERVÁLTÁS keretén belül tartani. Ahol a rendőrség jogszerű és BÉKÉS fellépése a garancia a diktatúra felszámolására, a magyar állam alkotmányos rendjének helyreállítására. Tájékoztató a rendőrség és annak személyi állománya részére:
Mi a rendőrség és a rendőr feladata egy Alkotmányos Válság idején?
Amit a rendőrnek TUDNI KELL: – A Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM, nem a magyar nép állama. Hanem egy külső, megszálló állam diktatúrája a magyar nép felett, aminek megszüntetése a magyar nép alkotmányos JOGA és KÖTELESSÉGE. – Az alkotmányos rend helyreállítása után a magyar nép államának szüksége lesz az átmenet BÉKÉS végrehajtását lehetővé tevő minden egyes rendőrre, és a nép el fog járni minden bűncselekményt elkövető rendőrrel szemben. – Az Alkotmányos Ellenállásban részt vevő személyek a magyar állam HATÁLYOS JOGA szerint, Magyarország alkotmányos rendjének helyreállítása érdekében lépnek fel, a Magyarország nevű érvénytelen államot békésen és jogszerűen MEGSZÜNTETNI akarják, és nem annak alaptörvényi rendjét akarják megváltoztatni – Az Alkotmányos Ellenállás nyilvános meghirdetése 2013.11.22-én megtörtént, ezért lehetőség van az Alkotmányos Ellenállás jogi védelme alatt a diktatúra ellen fellépni. És a két legfontosabb tudnivaló: – Aki az Alkotmányos Ellenállás keretében fellépő személyek ellen erőszakot alkalmaz, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható bűncselekményt követ el. – A rendőrségi törvény 12.§ (1) bekezdése alapján a rendőrnek „Meg kell tagadnia az utasítás végrehajtását, ha azzal bűncselekményt követne el.”
Amit a rendőrnek TENNI KELL: – Értelmeznie kell, majd tevékenysége során figyelembe kell vegye a fent leírtakat. – A rendőrség a nép és a diktatúra politikai harcában nem léphet fel erőszakosan a diktatúra védelmében, a nép ellen, mert azzal a legsúlyosabb bűncselekményt követi el. A rendőrség feladata a diktatúra BÉKÉS felszámolásának, a magyar alkotmányos rend helyreállításának biztosítása. – A rendőrnek saját törvénye előírásának megfelelően meg kell tagadnia a bűncselekmény elkövetésére adott utasítást, nem léphet fel erőszakkal az Alkotmányos Ellenállás keretében fellépő magyar állampolgárok ellen.
És mielőtt a diktatúra hazugságokkal támadásba lendülne: Ez a levél és a végén levő tudnivalók a rendőrség és a rendőrök TÁJÉKOZTATÁSÁRA, a diktatúra jogi helyzetének bemutatására szolgál. Abban segíti a rendőrt és a rendőrség vezetőit, hogy JÓ DÖNTÉST hozzanak. Nem minősül utasításnak, felhívásnak, bujtogatásnak, kényszerítésnek vagy zsarolásnak. Csak egy nyugdíjas rendőr tudásának és tapasztalatának, helyzetéből adódó új ismereteinek átadása volt kollégái részére. Azért, hogy miközben segít a magyar népnek az önrendelkezése visszaszerzésében, megóvja volt kollégái életét, megszüntesse kiszolgáltatottságukat, értelmet adjon hivatásuknak és megmutassa, hogy milyen szerepet tölthetnek be a magyar nép szabadságának kivívásában.
56-ban se a tiszteknek, se AVH-s sorkatonáknak nem volt lehetősége megtagadni a bűncselekményre utasító parancsot. Csak az azonnali vagy a későbbi felelősségre vonás közül választhattak. Ma a nemzetközi jog is a nép mellett áll, és a rendőr is megtagadhatja a bűncselekményre adott utasítást. Ma a rendőrnek van választási lehetősége. Választhatja a népet, választhatja a BÉKÉT! Budapest. 2014. október 19. Geri Tibor ny. alezredes

Vona7 - Rogán Antal hátizsákjából kikandikál a nagy páros