2008. december 9., kedd

Főbíró nélkül… - marad

Főbíró nélkül… - marad a kommunista múlt

 

A kommunista söpredék nem választotta meg a magyar államfő főbíró-jelöltjét. Így az érdekes hírű, hírhedettségű Lomniczi után ma nincs a magyar bíróságoknak legfelsőbb bírája. Pedig kellene, hiszen mintegy hatvan éves elmaradást kellene végre helyre tenni. 

Ma a bíró mindenhez értő, mindenben ítélkezni hivatott és szakértő zseni, aki iratokból úgy ért az orvosi műhibáktól a szerzői jogon keresztül a sajtóperekig, mint senki más. És az ő döntése megfellebbezhetetlen, örök és támadhatatlan. Aki nem tiszteli a bíróságot, az bűnt követ el, noha ezt a bíróságot, amely ma Magyarországon regnál, aligha lehet tisztelni, csakúgy, mint a rendszer kiegészítő sakáljait, az ügyvédeket. Persze általánosítani sem szabad, hiszen van néhány bíró, ügyvéd és ügyész, akiket eddig nem sikerült sem fenyegetéssel, sem pénzzel, sem a személyes barátság okán eltántorítani a független és tisztességes ítélkezéstől… A baj azonban az, hogy ezek vannak kisebbségben. 

Ugyanis hová fordulhat ezernyi megalázott ember, akiket lakásaikból fondorlatos módon kitettek, s tíz bíró is a bűnözők pártjára állt, sutba dobva a jogot, az igazságot, az emberi méltóságot és mindent, ami a megalázott ember alapjoga. És a tíz bíró egyiklét sem vonták – mert nem vonhatják – felelősségre… mert az meg az ő alapjoguk ebben a bűnözőkkel összejátszó aljas, és embertelen rendszerben. 

De hova fordulhat az, akit kiraboltak, tízmilliós kárt okoztak neki, s bíró azzal védi a bűnözőket, hogy azok csak mentették a pénzüket – azt a pénzt ami soha sem volt az övék. Kihez menjen ma panaszra az, akit aljas indokból, hamis vádaskodással perelnek úgy, hogy aki perel, az külföldi „magyar”, s döntsön bármiképpen a bíróság, őt viszontperelni nem lehet, mert nincs magyarországi bejelentett lakása. S kit kérjen az a magyar államoplgár, akiről a bíróságon hamis vád hangzik el, és a II. II. kerületi feltehetően megvett bírónő nem adja ki a vádaskodó ellen szóló jegyzőkönyvet… ugyanis ilyen esetekben nincs feledékenység… És sorolhatnánk azokat az alapvető és pici ügyeket, amelyek a bírókon múlnak, azok lelkiismeretén és erkölcsi értékrendjén. 

És az ügyvédek? Sok közülük a társadalom alja. Hazug és a joggal takarózó alattomos férgek, akik pénzért mindre képesek. Ám, ez ellen aligha lehet tenni, hiszen a kutya a kutya bőrét nem eszi meg elvén, a kamara sem egészen azon igyekszik, hogy a nyilvánvaló ügyvédi bűncselekményeket feltárja, és megtisztítsa az ügyvédi kart ezektől a pitiáner csirkefogóktól. 

Nincs tehát új főbíró, és egyelőre marad az a jogtipró, politikai kényszer és/vagy egyéb juttatások, kinevezések fejében ítélkező kétes és senki által nem tisztelt, de tiszteltnek kötelezően nevezendő társulat. 

Kinek jó ez? – kérdezhetnők, de a kérdés költői. Tudjuk kinek, kiknek jó ez. A jelenlegi politikai alja-elitnek. Azoknak, akik egy telefonnal kirángatják a bajból párttársaikat, a haverokat, a besúgókat, akik hasznára vannak a hatalomnak, a maffiózó politikai erőket. S jó azoknak, akiket a bíró nem hallgat ki egyes ügyekben, mert az illető vagy miniszterelnök, vagy más magas rangú tisztségviselő… hiába látható még a gyengeelméjű polgár számára is, hogy ezek bűncselekményeket követtek el, azt is látják, hogy azoknak szabad, nekik meg nem… és ez a társadalom erkölcsi romlásának gyökere. Ma már ott tart a társadalom, hogy a bankomatot a helyéről kirángató bűnözőnek drukkol… mert legszívesebben maga is ezt tenné… Ugyanis a jog és az igazságszolgáltatás elvesztette megbecsülését, hitelét, s ma már inkább lenézett, bűnpártoló csürhének tartja a társadalom nagyobbik része az e területen – nem hivatását gyakorló, hanem – dolgozó és egymással összejátszó talárosokat. És bizony mekkora ez a különbség… a hivatás gyakorlása és a munkavégzés között! Ezt a különbséget pedig érzi és tapasztalja a nép, az állampolgár, a jogban reménykedő, de megcsalatkozott ember. 

Kell tehát az az új főbíró, aki vállalja és végig viszi azokat a jobbító, a bíróságok erkölcsi hitelét visszaállító terveket és célkitűzéseket, amelyektől alapjaiban válik az társadalom erkölcsi értékrendszere és értékítélete jobbá. Hiszen ezzel a társadalom épül, és válik békésebbé. Igaz, ehhez nem csupán a szocialista parlamenti alja-elit szavazatai kellenek, hanem egy erkölcsi mértékeket ismerő és azok szerint működő rendőrség, s persze olyan ügyvédi kar is, amely nem visszaél a jog által egyelőre nyújtott lehetőségeivel, hanem él azokkal a tisztesség határain belül. 

Kell tehát az új főbíró… de nem lehet irigyelni azt, amit a vállaira vesz. Hiszen egy gazdag, lelkiismeretlen, jogellenesen hatalmon lévő, a jogot nem ismerő és el nem ismerő aljas politikai erő ellenszelében kell keményen és kitartóan dolgoznia. Olyan az a munka, amit vállalt, mint egy háborúban az első vonal. De bizakodjon Tisztelt leendő Főbíró Asszony! Mi, akik a mai bírósági viszonyokkal és erkölcsi normával ellentétes erkölcsi normát tartunk magunkénak - fedezzük Önt az első vonalban! Hiszen jobb, ha Ön tesz rendet, mintha a nép tenné meg Ön helyett. Csak egyre kérem: határolódjon el a ma még jogelődnek tekintett Rákosi-és Kádárféle bíróságoktól, és kérjen bocsánatot az azok által, valamint utódaik által máig elkövetett bírói bűnökért… mert a megtisztulás mindig a beismerésből, és a megbocsátásból ered.  

 

Stoffán György

2008. november 28., péntek

Felhívás
MNP: Sebők István



Dr. Sólyom László ..........

Dr. László Sólyom, President of Hungary does not want to dismiss those judges who have been blackmailed or made breaches in law. Instead he has become a tourist.

No matter where he is around the world, the question of not making these steps must be asked from him


Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke nem hajlandó felmenteni a megvesztegetett, köztörvényes bűncselekményt elkövető bírókat, helyette turistáskodik!

Bárhol, a világban megjelenik a nyilvánosság előtt, meg kell tőle kérdezni, miért nem hajlandó ebben inté
zkedni?

Dr. Sólyom László, Ungarns Präsident, ist nicht bereit die Richter welche bestochen und dadurch ein Verbrechen gegen die Öffentliche Moral – Schädlichkeit begangen haben, freizusprechen und ist stattdessen ein Tourist!

Woimmer er in der Weltöffenlichkeit auftaucht, muss von ihm gefragt werden, weshalb er nicht bereit ist in dieser Sache zu handeln?





Kapcsolódo anyag: http://tkatalin.uw.hu

Az Ilyen jogszerű,...nameg azért "... az olyan jogszerű" ???

Terézváros szerint jogszerűen bontanak a Király utcában. Hát igen. Ismét elgondolkodtató, hogy olyan épület, ami még műemléknek is, martalékává válik valaminek. http://tkatalin.uw.hu


Terézváros szerint jogszerűen bontanak a Király utcában.
Hát igen. Ismét elgondolkodtató, hogy olyan épület, ami még műemléknek is,
martalékává válik valaminek. Bontásra ítéltetett, valamiért. Valamiért, mely
mögött ismét az érdekviszonyok azok, melyek az emberi józan ítélőképesség
felett győzedelmeskedett. Bontani kell, rombolni.! Ez az igazi, "építő, és gazdaságos" beruházás. Valakinek, valakiknek biztos. Érthetetlen, hogy adott hivatalokban az intézkedések, felettébb furcsa módon a polgárok, az emberek érdekviszonyaival szemben, a nemzeti vagyont csorbítva történnek. Születnek meg határozatok, amelyek válnak megfellebbezhetetlenné. Érdekes, hogy mindezt egy toll vonásával tehetik meg, nem törődve semmivel, és senkivel. A háttérben. Nem számít a múlt történelme, nem számít maga az épület jellege múltja, annak történelmi élete. Aztán marad a magyarázkodás. Ilyen jogszerű,.... ,meg azért "olyan jogszerű". Nem csak érthetetlen hogy ezt megtehetik, hanem felháborító is. 
Egyrészt az a kár amit elkövetnek, mely helyrehozhatatlan, pótolhatatlan már a történelmi múltja miatt is, - de nem számít - másrészt pedig az, hogy
mindezt tiltakozások ellenére sem bírálják felül. Rámozdulás akarat nincs. Korlátozás az igen, az akad, a hivatali részről. Ez már csak így a természetes. Úgy tűnik, ma ebben az országban nem az emberekért, azoknak az életének a jobbá tétele, javítása lett a hivatali cél, a szándék. Történetesen olyan korban élünk a XXI században, amikor az emberi életnek, az életszínvonalnak a hivatali papír, papírok váltak a meghatározó elemévé. Nevezetesen azoknak a döntéseknek a kivitelezéséért, amelyet(et)valaki, vagy valakik, egy szék jóvoltából megálmodott(ak). Az ilyen jellegű döntés(ek)- nek egyre szélesebb körben van sajnos realitása, válik valósággá mint tény, hogy a határozatokért vagyunk, és az emberi élet ebben az országban mit sem jelent. 
- Akkor meg minek is kellene is figyelembe venni azt, hogy milyen történelmi múlttal bír az amit le akarnak romboltatni? - Még a papíron sem lehet jogszerű az, ami mindenben csak a romboló szemléletet követi. Mese, hogy oda mit szeretnének építeni. Átmenetileg lehet, de vajon meddig??? 


Rombolnak ismét. Király......-i? 
2006.02.18 -i cikk. http://balhes.virtus.hu

2008. november 27., csütörtök

Az esztelen kampányolás

A Kurucz.infón megjelent körlevél példátlan kampányolása mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Abból az okból sem lehet, hisz minden normálisan gondolkodó ember tudja, - ugyanis nyílt titok -, hogy rengeteg jogsérelem éri a magyar lakosságot. Úton útfélen nyirbálják meg az emberi jogokat ha kell, ha nem, tapossák keményen és döngölik a sárba.

Akkor, amikor minden józanész azt diktálná, hogy rövidre kellene zárni mind azokat a jogtalan, jogellenes emberi jogokat semmibe vevő brutális intézkedéseket, amelyek a magyar embereket, családokat sújtják. Az lehet akár bírósági, akár államigazgatási, akár éppen a gyülekezéssel kapcsolatos jogsérelmek, vagy éppen vagyonjogi eredetű.

Szégyellhetik mindazok magukat, akik tehetnének az ellen, hogy ne csak papíron létezzen egy országban az, hogy jogról, jogállamról beszélgethetünk, hanem a valóságban is odáig kellene hatni, hogy azzá is váljon, úgy ahogy azt a Nemzetközi törvényekben vállalta a Magyar Állam.

Morvai ellen kampányol kollégája az ELTE-n (körlevél mellékelve)

Az ELTE jogi karának egyik tanára Morvai Krisztina ellen kampányol. Alább a levél, melyet a karok vezetői kaptak meg - írja egyik olvasónk, alább a nemes indítvány.

From: dr. Földi András

Sent: Thursday, November 27, 2008 9:41 AM

To: Kari Vezetőség

Subject: javaslat

Tisztelt Dékán Úr!

Tisztelt Kollégák!

Egy aktuális alkalomból fordulok Önökhöz. Hosszú idő, immár évek óta növekvő aggodalommal, sőt megdöbbenéssel és felháborodással figyelem a sajtóhíreken és különféle publikációkon keresztül egy főállású oktató kolléganőnknek a szélsőséges, kirekesztő politikai irányultságuk, tónusuk (amely paradox módon a legalapvetőbb keresztény értékekkel is diametrálisan ellentétes) és a megnyilatkozások stílusának színvonalánál fogva is egyetemi polgárhoz, különösen minősített egyetemi oktatóhoz mélységesen méltatlan közéleti megnyilvánulásait, amelyek azon túl, hogy megbotránkoztatatják a közvélemény széles köreit, és azon túl, hogy az adott oktatót intelligens és jóérzésű hallgatóink sokasága előtt hiteltelenné, sőt nevetségessé teszik, lejáratják a Kart, rombolják azt a különleges tekintélyt, amelyre a Kar nagyszombati megalapítása óta eltelt évszázadok során méltán szert tett.

Miután az illető oktató kolléganőnek a fenti karakterisztikákkal jellemezhető, folytatólagosan elkövetett szélsőséges közéleti megnyilvánulásai közül a legutóbbi, nevezetesen az Élet és Irodalom c. hetilap 2008. november 14-i számában megjelent olvasói levele (ld. http://www.es.hu/index.php?view=&lapszam=380) az ELTE vezető köreiben példátlan megütközést keltett, az a meggyőződésem alakult ki, miszerint a Karnak most már halogathatatlan erkölcsi kötelessége - hadd hivatkozzam csak Babitsra és Illyés Gyulára - hogy szakítson az ez ügyben eddig követett gyakorlatával, vagyis a baj elfödésére irányuló passzivitással, a némasággal. Ehhez képest feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a kari tanács 2008. december 9-i ülésén határozatban ítélje el a fenti magatartásformát.

Szövegszerű javaslatom a következő:

"Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa aktuális alkalomból erkölcsi felelőssége és kötelezettsége tudatában kinyilvánítja, hogy mélységesen elítéli a kirekesztő politikai szélsőségesség, az emberek csoportjai, közösségei elleni gyűlölködés minden formáját. Elfogadhatatlan, sőt tűrhetetlen, ha Karunk oktatója, (még inkább, ha minősített oktatója) tanúsít ilyen magatartást. Olyan oktatónak, aki rendszeresen szélsőséges, kirekesztő politikai megnyilatkozásokat tanúsít, amelyek tónusuktól, stílusuktól eltekintve is mélységesen méltatlanok az egyetemi oktatóhoz, nincs helye az egyetem polgárainak közösségében."

Kérem a T. Vezetőséget a fentiek átgondolására, a következő vezetőségi ülésünkön való előterjesztésre tekintettel.

Tisztelettel:

Földi András

2008. november 16., vasárnap

Tilos lett a magyar zászló ??.............


Erre futotta a XXI. századra ebben az országban, ""Hazánkban"". Már lassan az is bűn lesz, ha valaki magyar származázását vállalja fel, meri elismerni. Csak úgy lett bűn a magyar zászló birtoklása, ahogy a gesztenyésben a magyar zászló ténye vált provokatívvá. Bravó! S lám, csodálkozunk, meglepődünk a magyarokat ért brutális támadások miatt más országban, holott itt sem történik más. Aztán levonhatjuk azt a tanulságot, hogy az ellehetetlenítésben, a magyarellenesség gerjesztésében nagyon is élen járnak azok, akik szembe mennek az ország lakosságának az érdekeivel, és annak komoly, történelmi múltjával.

http://kuruc.info/ www.pmfc.hu fórum

Megyek stadionba egy táskával a vállamon, benne egy magyar zászló, a Kossuth címerrel.....
A kapunál megnézi a biztonsági a táskám, és mondja hogy mutassam meg. Mondom persze, ez csak egy magyar zászló.
Erre azt mondja, hogy ezt tilos bevinni. Azt hittem rosszul hallok. De megismételte. Mondom hívja a biztonsági főnököt, mert még olyat nem hallottam, hogy magyar zászlót kitiltanak bárhonnan.
Az öreg biztonsági meg mondja neki, hogy ezt nyugodtan engedje be. Odahívtak két rendőrt, akik szintén azt mondták, hogy ilyet nem lehet bevinni.
Ott kellett hagynom a kapunál a zászlót, meccs végén kaptam vissza.

Igen fiúk! Itt tartunk!

A törvények betartatására, az alkotmányra, az emberek szolgálatára felesküdött rendőr tiltja a nemzeti zászló szabad felhasználását. Mert van nekik olyan parancsnokuk, aki ezzel a gondolattal azonosulni tud. Mert vannak nekik olyan vezetőik, akiket nem büszkeséggel, nemzeti öntudattal tölt el a zászlónk látványa. Sokkal inkább ördögtől valónak érzik.
Más országokban a házára, a gépkocsijára, s az úri jókedve szerint bárhová kiakaszthatja, felszerelheti a nemzet jelképét.
Mi odáig jutottunk, hogy a hatalom erőszak szervezete meghatározza, mikor kell rejteni, eldugni a nemzeti zászlót. Persze azt elvárják ezek a kedves emberek, hogy befizetett adóforintjainkból mind többet és többet kapjanak, őrző-védő tevékenységükért. Megvédenek a nemzeti zászló ránk gyakorolt hatásától is, pedig a rosseb se kérte erre őket.

2008. október 29., szerda

A Hátra hagyott levél.

Hátra hagyott levél.


Súlyos és végleges döntésre kényszeritettek a kialakult körülmények és ezért az alábbi levelet hagytam hátra a 1111 Budapest Bercsényi u.13/a.Fszt.1.alatti lakásban a hatóság számára illetve az érintetteken kivül néhány médiának is elküldtem.


T.Hatóság!

Alulírott Horváth László MAGYAR állampolgár kijelentem,hogy amit tettem tiszta fejjel és sok ezerszer átgondolva cselekedtem!(az alkoholos befolyásoltság kizárólag tettem 'sikere' érdekében történt) Ezen levél másolatát néhány médiának elküldtem. A számomra is ABNORMÁLIS tettemet KIZÁRÓLAG a Gyurcsány kormány(ok) által felmondott kormányszintü szerződés - bizonyithatóan jogellenes felmondás - sulyos KÖVETKETMÉNYEI miatt hajtottam végre! 'Mellékesen' ezen megállapodás felmondásával a MAGYAR állam (egészségügy) milliárdoktól esett el!(több média:Magyar Nemzet,Élet és Irodalom,HírTV foglalkozott korábban nevezett üggyel) Ismételten leszögezem,hogy kizárólag a KÖVETKEZMÉNYEK miatt végeztem magammal tehát nem hiúsági,szakmai csalódottság vagy hasonlók miatt,annak ellenére,hogy normálisan müködő országban ilyen soha NEM fordulhatna elő! Mivel Gyurcsány Ferenchez többször fordultam ezért én Őt is gyilkosomnak tekintem arról nem is szólva,hogy kormányfőként kiemelt a felelössége...

a névsor továbbá : dr. Molnár Lajos
dr. Horváth Ágnes
dr. Székely Tamás
dr. Biró Boldizsár
Horn Gábor

Hölgyem és Uraim Önök GYILKOSOK !


Továbbá felelösek,hogy 3 - 4 MrdFt.(milliárd) nem kerülhetett a magyar egészségügybe!

Gyurcsány Ferenc úr!


Annak ellenére,hogy Ön (és társai) részemről tiszteletet nem érdemel a megszólitás nagybetüjét is kizárólag neveltetésem miatt használom...

Tisztelettel kérem Önt haladéktalanul,AZONNAL vonuljon ki a kőzéletből szeretett hazám MAGYARORSZÁG érdekében!

Ön és társai tönkre tették az országot és minden perc további súlyos károkat okoz az országnak!Gondoljon csak kollégájának /Robert Fico/ mondatára aminek sajnos minden betűje IGAZ -...amit csak lehet elkúrtak...-(nem ismerös szó?) ...és most ezek után a gazdasági válság idején Ön az országot megmentő szerepében páváskodna...Na NE ez még viccnek is rossz Uram!

Ön,Önök már bizonyitottak amihez tehetségük van a teljesség igénye nélkül : hazudozás,trükkök százai,korrupció minden mennyiségben,kettős beszéd,hatás vadászat,kommonikáció(álságos és hazug), jelenleg a válság okozta helyzet simlis fel és kihasználása...'összefogás'...felelösség elkenése...Gyurcsány úr!

IGEN KÉRJEN BOCSÁNATOT MAGYARORSZÁG NÉPÉTŐL ÉS AZONNAL FEJEZZE BE MINISZTERELNÖKI TEVÉKENYSÉGÉT!(és remélve szurkoljon,hogy az elkerülhetetlen számonkérésnél ez enyhitő körülmény legyen...)

Horváth László /1952.07.18./

Ui.:Küzdelmem utolsó két évében sajnos volt 'szerencsém' megtapasztalni mit müveltek ezzel az országgal...korábban egyszerü és rendes embernek megismertek lettek egy rakás ....ok vagy 000 (tripla nullák)...

Teljes TISZTELET néhány kivételnek!Hiszem és remélem,hogy még ISTEN is megért és felment...abnormális tettemért!(mert kizárólag(!) annak van joga itélni aki ismer minden(!) körülményt...)Igaz MAGYAROK mire vártok?Nem kell más mint egy néhány százezer fős NÉMA tüntetés,tiltakozás ami a legfélelmetesebb ennek reszkető tehetségtelen hatalomnak... és mert CSAK magatokra számithattok...!



JOGFOSZTOTTAK – A MAGYAR NÉP!

JOGFOSZTOTTAK – A MAGYAR NÉP!

JOGFOSZTÓK – A PARLAMENTI PÁRTOK!

Korábban már szóltam a demokratikus államrend hiányáról, (megtalálható ezen a weblapon) most egyetlen egy elemével foglalkozom: az előrehozott választással.

Az Alkotmányunk kimondja: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselők útján, valamint közvetlenül gyakorolja”. (Most a közvetlen gyakorlásról van szó, azért van aláhúzva!)

A minden hatalommal rendelkező nép, ha azt akarja, hogy lehessen előrehozott országgyűlési képvelői választást tartani, ezt most nem teheti meg, mert ettől a jogától az Országgyűlésben lévő képviselők megfosztották. Élükön Gyurcsány Ferenccel, Orbán Viktorral, Semjén Zsolttal, Fodor Gáborral, Dávid Ibolyával és az elődeikkel.

A Magyar Néppárt aláírásgyűjtést kezdeményez, annak érdekébe, hogy a magyar nép – a választójoggal rendelkező állampolgárok kinyilváníthassák, egy népszavazás keretében, hogy legyen-e előrehozott választás, vagy ne legyen.

A magyar népet ettől a jogától senki nem foszthatja meg, semmire nem hivatkozhat sem az OVB, sem az Alkotmánybíróság, sem az Országgyűlés.

Ezért a Magyar Néppárt, az Országos Választási Bizottságnak Aláírásgyűjtő ívet nyújt be hitelesítés céljából, az ügyben gyorsított eljárás lefolytatását kér, az OVB-nek a hitelesítésre 8 nap áll rendelkezésre.

E népszavazást az európai képviselők megválasztásával együtt, egy költséggel, 2009. év tavaszán kellene lebonyolítani.

A Magyar Néppárt már most felkér minden olyan személyt, aki az előrehozott választással egyetért, terjessze a fent leírtakat!

Sebők István
a Magyar Néppárt elnöke