2009. július 26., vasárnap

A BARBARIZMUS !

Újabb barbár kilakoltatás Dunakeszin. "" A ház háromszor annyit ért, mint a tartozás, és már részben törlesztették - közölte a Tények, a TV2 esti hírműsora."" Ez van hát, ez a nyerő ma.

""Kilakoltattak egy dunakeszi családot, mert nem fizették a hiteleiket. A holmijukat, amit nem tudtak magukkal vinni, elégették.

Nem banknak, hanem egy hitelügyintéző cégnek tartoztak, de a cég eladta a tartozást másvalakinek, aki megint másvalakinek. A ház háromszor annyit ért, mint a tartozás, és már részben törlesztették - közölte a Tények, a TV2 esti hírműsora.""

Andersen ha élne erre a hírre röhögő görcsöt kapna, mert még a mesének is rossz az a fikció amit kitaláltak, hogy elégették a saját házából vagyonából
kifosztott, kirúgott család vagyonát Dunakeszin.

Nem elégették feltehetően értékeiket, hanem korrupciós költségekre remek beszerzési lehetőséggé vált. Azt a barbarizmust, amit támogatnak ebben az országban hivatalból, az példátlan.

Példátlan több mint egy évtizede. Csak eddig ment a susogó hírekben a háttérben mint tabu téma, most viszont jól lehet hivatkozni valamire. Tehát lehet nyíltan tenni - ""venni"" Ez pont időben jókor érkezett mint megoldás, a felszámolást igénylő, a problémássá vált barbarizmusra. Arra a brutalitásra, amellyel az ingatlanmaffia és a lakásmaffia már évek óta remekül szedi áldozatait. Közel 12 -15 éve.

Ezt már régen mint tevékenységet a sok károsult igényére és miatta, a családok érdekeinek a tulajdonjog védelmének a biztosítása okán is az adott lehetőségek mellett, köteles lett volna a vezetés felszámolni azt hivatalból.

Nem a teret biztosítva e tevékenység még profibb megerősödéséhez , a még eredményesebb bővített tevékenység kiszélesedéséhez, és lehetőséget biztosítani a mellébeszéléssel a hivatali csúsztatásokkal.

Nem a közvetítői érdekeket kell biztosítani, hanem a CSALÁDOK vagyonát, tulajdonjogi érdekeinek a védelmét kell biztosítani, a maffiai hálózat érdekeivel szemben.

2009. június 4., csütörtök

Egyet kell érteni: Nyílt levél : Tisztelt Göncz Kinga!

Tisztelt Göncz Kinga!

Mi a lakásmaffia-áldozatok, pedig a pénzeinket szeretnénk! Önök szavazatokat kérnek, minden választás előtt elköltenek a kampányaikra 100.000.000.-milliókat! Mi éhezünk, télen fázunk, nem gondolják, hogy lefagyott kézzel, nem találjuk az MSZP rubrikáját???

Teszetosza - huzavona, 10-30 éveket várunk, aztán meghalunk! Ki élvezi a pénzeinket! A Korrupt bírók, ügyvédek, azok, akik azt a törvényt alkották, hogy szárazbélyegző kell az ingatlanok adásvételéhez. Ördögi kör, csak épp a mi életünkkel játszadoznak, az amúgy sem szegény emberek! 

Ezekért a pénzekét, amit tőlünk elraboltak, MEGDOLGOZTUNK! LEADÓZTUNK! 
Más, egyetlen aláírással, szinte büntetlen elveheti, vagy kiverheti belőlünk a tulajdon átruházást! 

Mit csináltak önök, 8 év alatt? Tegye a szívére a kezét, NINCS szervezet akihez fordulhatnánk, nincs olyan karitatív egyesület, aki ne a saját hasznát nézné, Nagy tisztelet az "elvétve" található
szociálisan érzékeny, és érdemben is segíteni szándékozóknak!!! De én nem találtam ilyet! Végig szörföztem a világhálót, mindenhonnan elutasítottak! 

Kedves Göncz Kinga, kérem mondja meg nekem, ebben az országban egy bérből és fizetésből élő állampolgár az élete folyamán, hány ingatlant képes venni!? 1-et, de azt is nyögi, fizeti a hiteltörlesztéseket, melyeket talán már az unokák nem fogják látni, de az sem kizárt!

Vért izzadva felépít a dolgozó egy házat, és fuccs, oda! Hogyan tud másikat venni, ha nem kártérítik.! Hogyan éljen , ha nincs egyetlen fillérje sem! Épp elég az, hogy ellopják, kicsalják, kiverik az emberből a javaikat, de még az utcán is leköpik az emberek! 

Tettek ezért valamit??? NEM!!!!

Csináltak egyáltalán valamit, amire azt mondhatjuk, hogy ez igen, ez nagyon jó az országnak, lesz munka, több bér, jobb élet! Persze, csináltak, csak nem az állampolgárok élnek jobban! Sokan
biztos, mert ott ülnek a tűz körül, a húsosfazék mellett, melegszenek, esznek! És a NÉP???
Mi lesz velük? Érdekel ez valakit rajtunk kívül?

ÁREMELÉS!! Bravó, BÉRFAGYASZTÁS, bravó!!! Ehhez értenek!

Nem lenne tényleg egyszerűbb nem a milliárdokat szaporítani? Azt sem értem, és soha nem is fogom, hogy., aki nem ért a politikához, az miért dolgozik, mint politikus! 
Ha én nem fizetem a rezsimet, kikapcsolják a villanyom, a szomszédét is, ha ő sem teszi! Ha túlköltekezem magam, én "szívok", nem hárítok! Kire tudnám áthárítani, egy 3. szomszédra? Önök meg ránk! 

Köszike, NEM kérünk ebből többet!Éheztünk, fáztunk, nyomorogtunk eleget, már övünk sincs, amin húzzunk!
1 szerencséjük van, hogy birkák élnek az országban, de azoknak is elfogy a türelmük! Kaptak 2. lehetőséget sajnos, nem az én jóvoltomból! Lehetett volna bizonyítani! 

EZT NAGYON ELKURTÁK!!!
Tisztelettel:
Petz Yvette Lilian ( Egy áldozat a sok közül)

Érdemes tudni! A MAKÓI GÁZFOGYASZTÁS!

Makói gázfosztás!!! Tudjon róla minden Magyar!!! 

Gombostűt a tűpárnában. Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani
Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz
év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához.  
Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá. Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában.. A
Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt.
A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil-nak e
páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát. Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar
gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy, fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani. Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz. Nem kell, hogy így legyen. 
A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket
meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szembeálló erői.
Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak
jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század.
A Gyurcsány-kormány lapzártakor hallgatott a szerződés tartalmáról. Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi
hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni. Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.
A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben
odaérjenek.
Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.

Tudjon róla minden Magyar!
 
Juhász Ágnes Katalin
FŐGÁZ Földgázelosztási Kft.
1117 Budapest; Budafoki út. 54.
Tel: +36 20 778 0350




2009. május 31., vasárnap

Nyílt levél: Bajnai Gordon Miniszterelnök Úrnak!!

Bajnai Gordon Miniszterelnök Úrnak!!
 

A téma nem tűr 1 perc halasztást sem, kérem, sőt követelem, azonnal válaszoljon a Népnek, akit jelen pillanatban én képviselek!!
 
Tisztelt Miniszterelnök Úr!!
 
Az az igazság, hogy szeretném tisztelni mint miniszterelnököt, de még eddig semmit nem tett Ön ezért. Gondolom, nem is nagyon érdekli ez a tisztelet.
 
Tárgyra térve:
 

Felháborító, hogy Ön abszolúte nem törődik a magyar állampolgárok problémáival, melyeknek minden mást meg kellene előznie, ha Ön ténylegesen a Magyarok miniszterelnöke!! Hiába kérik, követelik Öntől egyénileg is, szervezetként is, hogy az otthonaik elárverezését, azt követően az azokból történő kilakoltatásukat haladéktalanul, azonnal állítsa le!!

Milyen vezetője Ön ennek a szerencsétlen és vezetői által nyomorúságba hajszolt országnak, ha teljesen érzéketlen a lakosságot érintő legégetőbb problémákra??

Követelésem minden MAGYAR nevében, igen követelem, mert a kérések és az
ide-oda elnyújtott áludvarias levelezgetések ideje lassan véget ér:
 
AZONNALI HATÁLLYAL ÁLLÍTSA LE A MAGYAR OTTHONOK IDEGEN KEZEKRE JUTTATÁSÁT!! Szándékosan használtam a "juttatását" szót, nem elírás.
 

Miután már minden elvettek Önök tőlük, az otthonaikhoz ne nyúljanak, mert már talán csak az van nekik és a visszafizethetetlen adósságaik. Nem azért visszafizethetetlenek ezek az adósságok, mert nem akarják visszafizetni, hanem azért mert menet közben, a nagy álországépítés
közepette ezek a munkahelyek szinte varázsszóra, érdekes módon, sorba megszűnnek, mert Önök nem tesznek semmit és most még hozzá kéne ehhez a mondatomhoz tenni valamit, de most még nem teszem hozzá. 
 
Ne hivatkozzon kérem semmiféle álságos és szándékosan előidézett gazdasági válságra, meg világválságra, meg mindenféle más butaságra, mert ez már a könyökünkön jön ki és tudjuk, hogy nem igaz. Sőt a teljes igazságot is tudjuk, még nem elegen, de egyre többen..
 
Olvasom a minap pl., hogy Ön példálózott bizonyos más országok felemlegetésével -miszerint a többség azokban is bérlakásokban él,- és kibillentette nem szó szerint, hogy azok követése minálunk is szinte teljesen normális folyamatként kezelendő.
Vagy költözzön kisebb ingatlanba az akinek nincs pénze fenntartani a nagyobbat. (Vajon miért nincs rá pénze??) Hát ez nem ilyen egyszerű!! Arról nem beszélve, hogy az Ön helyében én,
életemben nem ejtettem volna ki a számon 1 ilyen mondatot. Mert nem ez a válasz a problémára és ezt Ön is tudja, meg hát előttünk sem titok már régen.
 
Ezekből a szavaiból csak és kizárólag az látszik, hogy Ön miniszterelnökként -és eléggé el nem ítélhető módon, szívtelenül, hazafiatlanul- segédkezik a magyar otthonok elrablóinak segédkezik
minden erejével az országot kifosztani akaró erőknek, idegen hatalmaknak. Ez tisztán és félreérthetetlenül lejön abból, hogy nem reagál Ön a témára, mert teljesen érzéketlen arra.
 
Olvasom az Otthonvédők nevű civil szervezet oldalán -melynek 1, azaz egy napja én is szaporítom taglétszámát,- hogy hetek óta várja az Ön válaszát megkeresésükre, melyben szintén kérték Önt az árverezések és kilakoltatások azonnali leállítására, mely kérésük nem talált meghallgatásra az Ön személyében. Vajon miért nem??
 
Nem mondom tovább, mert még 2 héten keresztül sorolhatnám mi minden rosszat, gonoszságot tettek, tesznek Önök mai napig a mi országunkkal és annak jogos tulajdonosaival, a Magyar Állampolgárokkal!! 
 
Követelem azonnali válaszát, mert nem nagyon érdekel, van ideje erre az "apróságra", vagy nincs !!
Követelem azonnali válaszát az Otthonvédők nevű civil szervezet részére, melyben Ön megjelöli a napokon belüli személyes találkozást velük, nem az akármilyen teszetosza és szándékosan időtologató, időhúzó szerepkört vállaló minisztériumra bízva az ügyüket, ezzel is jelezve, hogy Önt nem érdekli ez az egész "ingatlanrablási cécó"!!
Ebben az országban mindenre van idő (és pénz), kivéve az állam polgáraira!! Itt és most zárójelben éppen csak megemlíteném pl. a 10-15 éve húzódó lakásmaffia pereket. Csak azért, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy Önök még ezeknek a megoldásaival is adósok az állampolgárok felé. Hány éve is?? Azoknak az embereknek is az adósai, akiket kiraboltak, megnyomorítottak fizikailag, lelkileg, bizonyos bűnözői csoportok, amelyek büntetlenül garázdálkodhatnak ebben az országban, mely már fuldoklik a korrupció szennyében és bűzében.
Ön szerint kik azok a felelős vezetők ebben az országban, akiknek már régen intézkedni lett volna kötelességük ebben is?? "Privatizálni" a közvagyont, erre van idő, az ártatlan állampolgárokat
törvényekkel védelmezni, azokat betartatni meg nincs idő!! Mi erre az elfogadható válasza Önnek, leszűkítve az állampolgárok megvédelmezésére a kérdésemet??
Egyszer csak meg kell válaszolnia valakiknek ezekre a kérdésekre, vagy nem??
 
Ha most Ön a miniszterelnök, akkor viselkedjék is ennek megfelelően, mert vállalt kötelessége (az Ön által lekezelt, lenézett) a Néppel szemben.!! 
Apropó, amikor Ön az esküt letette jelen hivatali pozíciójába való beiktatása előtt, sokan észlelték bizonyos félreérthetetlen jelekből, hogy Ön nem a Magyar Zászló- ra tette azt az esküt..
Igaz ez megfigyelés Miniszerelnök Úr?? 
 
Azonnali válasza szükséges a levelemben foglaltakra, mert nem tűr halasztást a téma!
 
Budapest, 209. május 29.

Teljes név és cím!
Természetesen a választ is továbbítani fogom, csak érkezzen meg!!??

yvettepetz@gmail.com

2009. május 29., péntek

KÖRLEVÉL ! / yvettepetz@gmail.com

Tiszteletem! 

A felhívást én küldtem szét! 

Vállalom a felellősséget! Önök nem hagytak nekünk károsultaknak más 

lehetőséget! '10, 11, 13, 15 éveket várunk, az ítéletek nevetségesek! 
Halottainkat temetüjk, akik nem tudták feldolgozni a velük történteket! 
Egyetlen fórunom sem kapunk segítséget! NYOMORGUNK, holott a 
vagyonunk, bűnözők kezében van! 
Sokan vagyuk, összeállunk, és szeretnénk, érdemben tájékoztatót kapni, 
mi a lehetőség arra, hogy beszéljünk illetékes, szavahihatő, 
megoldásra kész emberrel! 
NEM VÁRUNK tovább! Elegünk van! Télen fázunk, sokan közülünk az utca lakója! 
KI AZ, AKIHEZ Mehetünk??? 
Létezik ilyen személy???? 
A korrupció az egeket súrolja, saját pénzeinkkel fizetnek le 
embereket, ellenünk! 
MI van ebben az országban! Meddig kell emberhez méltatlan körülmények 
között sínylődnünk! 
Van erre válasz! 
A körlevelet, több helyre eljutattam! 
Választ várunk, méghozzá érdemben megfelelőt! 
Üdvözlettel: Petz Yvette Lilian 

Kormanyzati Ugyfeltajekoztato Kozpont <189@ugyfelvonal.hu> írta, 2009.05.22.: 

 Körlevél!! 
 
 kérünk küldd tovább!! 
 
 KIÁLTVÁNY, FELHÍVÁS A MAGYAROKHOZ!! 
 

 Otthonaikból kilakoltatott otthon nélküliek, kilakoltatásra jelölt 
 leendő otthon nélküliek, az állami korrupciótól szabadulni akaró 
 becsületes Magyar Honfitársaink, hozzátok írjuk e pár sort!! 
 
 Tudomásunk szerint több százezer Magyar család került végveszélybe 
 otthonaikból kiűzetésre, kilakoltatásra és ugyanennyi várja sorsát a 
 közeljövőben. 
 
 Ezek az emberek a mélykorrupcióban élvezkedő állami vezetők, ezek 
 fizetett bérencei, a védelmük alatt álló idegen bankok, és az 
 irányításuk alatt "dolgozó" szintén korrupt bírósági döntések miatt 
 jutottak ide, váltak áldozattá.. 
 Többségük vétlen Magyar Állampolgár, aki önhibáján kívül került ebbe a 
 gyalázatos és szándékosan előidézett helyzetbe. 
 
 Gondoljatok a "devizahitelesekre", akiket a mai vezetés szándékosan, 
 előre megfontoltan tett, vagy teszi a nagyonis közeljövőben 
 otthonaiktól megfosztottakká. 
 
 Gondoljatok azokra a Honfitársaitokra, akik elvesztették munkahelyeiket 
 -az állampolgáraival hazaáruló módon szemben álló állami vezetés bűnei 
 miatt- ezért nem voltak képesek a banki hiteltörlesztéseikt tovább 
 fizetni. 
 
 Gondoljatok azokra a Honfitársaitokra, akik a közeljövőben fognak banki 
 hitelt felvenni azért, mert otthont szeretnének maguknak teremteni, mely 
 elsődleges feltétele a normális emberi életnek 
 
A mai ingatlanárakat nem képes az átlagos Magyar Család család sem 
megfizetni önerőből. 
Az állam is tudja ezt, ezért szándékosan belekergeti őket az 
idegenszivű bankárok karmaiba, olyan banki hitelek felvételébe 
kényszerítve őket, amelyeket élete végéig nyög a Magyar, feltéve, ha 
menetközben fizetésképtelenné nem válik. 
 
Ha ez következik be, akkor ugye nem kell tovább részleteket fizetnie, 
mert 1szerűen kirakja a bank az utcára és az állam a maga törvényeivel 
segíti ebben, nem nyújt védelmet polgárainak.  Ezeket a törvényeket ők maguk hozták meg, minket nem kérdeztek, mert mi  senkik vagyunk az ő szemükben saját hazánkban. 
 
 Ha nem vagytok károsultak, -valamiképpen majdnem minden Magyar Ember 
 károsult a mai Magyarországon- akkor is gyertek közénk, mert a 
 korrupciók, a korruptak ellen is felléphetnénk egyesült erővel!! 
 Minél nagyobb a táborunk, annál nagyobb erőt vagyunk képesek kifejteni 
 az elnyomó, bűnöző, harácsoló hatalommal szemben 
 
 1 mindenkiért, mindenki 1-ért!! 
 
 A csoport magja 1 jelenlegi Pertársaság, amely 21 banki károsult család 
 összefogásából jött létre, akiket hibás (bűnös??) bírósági döntések 
 fosztottak meg otthonaiktól, bűnös állami segédkezéssel. 
 Kevesen vannak, érdekeiket nem képesek így, ilyen kis létszámmal 
 érvényesíteni.  Ezért gyertek közénk, hogy együtt, nagy tömegbe gyülekezve segíthessünk 
 rajtuk és egymáson, mert a megfosztottak sokkal többen lesznek, ha nem 
 lépünk!! 
 
 TEHÁT KÉRÜNK TITEKET CSATLAKOZZATOK HOZZÁNK!! 
 FOGJUNK ÖSSZE EGYMÁSSAL, CSAK MI MAGUNK, EMBEREK!! 
 ÉLETMENTŐ ÖSSZEFOGÁSRA VAN SZÜKSÉGÜNK MAGYAROK ÉS EGYMÁS 
 SEGÍTSÉGÉRE, MERT SENKI MÁS NEM FOG JA EZT HELYETTÜNK MEGTENNI!! 
 NE HIGGYETEK A PÁRTOK IGÉRGETÉSINEK, NEM FOGNAK TENNI ÉRTÜNK 
 SEMMIT, MINT EDDIG SEM!! 
 
 Tehát várunk minden Magyart, aki tenni akar Honfitársaiért!! 
 
 Nézzétek meg ezt a 2 videót és döntsetek!! Így tesznek bennünket életre  lehetetlenné. 
 Ezt teszik velünk a bankok és a háttérből irányítók. 
 Ezt akarjátok?? 
 
 http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=hu 
 http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908 
 
 Csatlakozásotokat jelezhetitek ezen a címen: 
 
 yvettepetz@gmail.com 

2009. május 27., szerda

CINKE program : Nyílt Levél

Ma reggel levélben fogalmaztam meg az INSZOL-nak: Sági Géza igazgatónak, Borkai Zsolt polgármesternek, Dr. Ottófi Rudolf alpolgármesternek, Dr. Lipovits Szilárd jegyzőnek, Páternoszter Piroska Szociális Népjóléti osztályvezetőnek a következőket:

Tárgy: Zsigai Klára kilakoltatása

Tisztelt Hölgyem / Uram, és minden vétkes!

Bartalovics Zoltán vagyok, a CINKE program (Civilek Nevezetes Kulturális Eseményei) művészeti vezetője. Pécsről, az Európa Kulturális Fővárosából koordinálok egy olyan nagyszerű csapatot, melynek minden tagja a magyar nyelv szépségét, szeretetét osztja meg a befogadó közönséggel. Alkotóink a világ különböző szegleteiből hirdetik a tisztaságot, a kultúrát, az emberi értéket fajtól, nemtől, vallástól, és minden megkülönböztetés mentesen. Képzőművészeti kiállításokat, állandó író-olvasó találkozókat tartunk az Origó-Mecsekszabolcs Rádióban az FM-87,8 Mz frekvencián élő adásban. Sikerünknek tudhatjuk a CINKEfészek Antológiánkat, a tavaly szeptemberi 2010Pécs EKF szerepvállalásunkat, a www.origo-haz.hu/cinke honlapunkat, ahol azonnali publikálásra, olvasásra, hozzászólásra van lehetőség. Magyarságunk lefedettsége behálózza e glóbusz szélességi, és hosszúsági köreit. A világ számos egyetemén, könyvtárában forgatják nagy szeretettel alkotóink verseit, prózáit, különböző képzőművészeti alkotásait.

Ennek a közösségnek a tagja az a győri Zsigai Klára is, akit Ön, Önök karhatalommal, testi és lelki megalázással kitettek otthonából. Az interneten pontosan nyomon lehetett követni a teljes ügymenetet. Annak minden hibáját, erkölcsi buktatóit, még jogi útvesztőit is, ahol elveszett az igazság. Nagyon nagy hiba, hogy a képviselők, a felsővezetés, annak kiszolgáló bírósági testülete nem az állampolgár védelmére van fenntartva, hanem a saját bürokráciájára, ahol az „errare humanum est”, Senecával elveszett.

Már József Attila is megfogalmazta:

„Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt s miért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart.”

A jogrend megalkotói valami furcsa módon nem azt a népet szolgálják, akik megválasztották Őket. Összefonódásaik olyan erős szálakon csüggnek, hogy legyen az bármilyen hatalmi rendszer, önmaguk védelmére működik, van fenntartva.

„…Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére –
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindig fölfeslik valahol…”

Mint ha csak ma fogalmazódott volna meg e gondolat, épp oly’ kilátástalanul semmisítik meg a Magyar Népet.
Zsigai Klára törvénytisztelő, rendszerető, alkotó, hasznos tagja e társadalomnak. Értékeiből ad, szellemiségét megosztja verseiben. Mások munkáit megbecsülve példaértékű utat mutat a cél nélkül lézengőnek, a tudatos építőnek egyaránt. Ilyen értékek birtokosát hagyták ellátatlanul, utcára téve, minden csibészségüket tagadva, mint egy „sub rosa” összeesküvést gyakorolva az ítészek között.
S ami a legszörnyűbb, a magyarnak hitt ember van a legnagyobb kárára az igaz Magyarnak!

Önöket, és Önök munkáit megvetve maradok tisztelettel:

Bartalovics Zoltán
CINKE program

2009. május 17., vasárnap

Védjük meg magunkat

                         Védjük meg magunkat

A Magyarok Szövetsége Nemzetvédelmi tagozatának és Hitelesek csoportjának javaslatai alapján összeállításra került az a progam mely alapján a közösségek meg tudják védeni tagjaikat az árverezésektől, kilakoltatásoktól…

A Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák (GYŐZ) működésének alapjai

1. A Zónák az egymást megismerni és segíteni akaró emberek szabad, önszerveződő, önigazgató, területi közösségei. Nem cél a Zónák magasabb szervezeti egységekbe tömörítése, de a Zónák korlátlanul együttműködhetnek.

2. A Zónák kialakításában és működésében mindenki szabadon, mindennemű kényszer nélkül vesz részt.

3. A Zónákban nem lehetséges semmiféle alá-fölérendelt viszony a résztvevők között. Mindenki, személyes adottságainak és érdeklődési területeinek megfelelő tevékenységet folytat benne, abban a mértékben, ahogyan szabad akaratából, önként együtt kíván működni társaival.

4. A Zónák morális alapelve: egy mindenkiért, mindenki egyért. Aki elvárja, hogy társai segítsenek rajta, annak morális kötelessége, hogy ő is segítsen a társain.

5. A Zónák elsőrendű feladata az önvédelem feltételeinek megteremtése. Az adott Zónában jelentkező bármilyen jellegű veszélyre, az egymásra figyelő, egymást segítő emberek megtalálják a közös önvédelem hatékony megoldását.

6. A Zónák, önvédelmi reagálásuk gyorsasága érdekében, riadóláncszerű belső mozgósítási rendet alakítanak ki.

7. Éles önvédelmi helyzetekben az ittas, bizonytalan elme-, vagy idegállapotú személyeket távol kell tartani; olyanok sem vehetnek részt a közös akciókban, akik bármilyen erőszakos bűncselekményt elkövettek már. Ezekre a szabályokra nagyon kell vigyáznia a Zónának. Kizárólag tiszta tudatú, egészséges ítélőképességű zónatagok vehetnek részt az önvédelmi akciókban.

8. A kilakoltatásokkal szembeni önvédelmi akciókban nincs helye a vitának. Semmilyen hivatkozással nem engedhető meg, hogy bárkit kilakoltassanak jogszerűen elfoglalt egyetlen otthonából. Nem fogadható el a kilakoltató személyektől az az esetleges érvelés sem, hogy ők csak a munkájukat végzik. Senki nem végezhet Magyarországon mások súlyos kárára hóhérmunkát.

9. Azokról, akik megkísérlik a kilakoltatást, fénykép- és videofelvételeket kell készíteni, nevüket és az őket küldő cég nevét meg kell tudni, gépkocsijaik rendszámát föl kell írni.

10. A Zónák önvédelmet teljesítenek, sem támadás, sem bosszú senki ellen nem engedhető meg, a védelemnek azonban határozottnak, bátornak, elszántnak kell lennie, ha a kilakoltatók megkísérlik a kilakoltatást, vagy támadást kísérelnek meg a Zóna közössége ellen. Olyan túlerőt kell produkálni, amely biztosítja a kilakoltatás békés megakadályozását. Az akciókkal bizonyítani kell, hogy a társadalom nem hagyja magukra a veszélyeztetett személyeket és családokat.

11. A rendőrség hivatalos állásfoglalása szerint kizárólag jogerős bírósági ítéleten, vagy jogerős önkormányzati határozaton alapuló kényszer-kilakoltatáshoz ad a rendőrség karhatalmi segítséget. Nem tartozik ebbe a kategóriába a közvetlen banki végrehajtás, vagy közjegyzői okirat alapján kibocsátott bírósági végrehajtási záradék. Csak olyan bírósági dokumentum számít, amelyből kitűnik, hogy a határozat jogerős. Az a rendőr tehát, aki a banki kilakoltató-kommandókat segíti, illegálisan van jelen, felvételt kell róla készíteni, és fel kell jelenteni.

12. A sajtóval és a hatóságokkal együtt kell működni. A sajtóval már az akciót megelőzően kapcsolatot kell kialakítani, hogy kivonulás esetén rögtön a helyszínre érkezhessen a média képviselője is

A megyei, helyi szervezet elérhetőségét fel kell tüntetni a hitelesek.org és a magyarokszovetsege.hu honlapokon.

Az akciók során ügyelni kell arra, semmilyen büntetőjogi tényállás ne valósuljon meg a védekezéssel összefüggésben. A csoport tagjai passzívan állnak az ingatlan előtt, lehetetlenné téve annak megközelítését. Ha támadás éri a csoport valamely tagját, akkor természetesen megvédheti magát, de a védelem ne lépje túl a támadás elhárításához szükséges mértéket. Épp azért fontos a nagy létszám, hogy egyértelmű legyen a GYŐZ túlereje, így megelőzhető legyen a fizikai konfrontáció. Semmiféle beszélgetésbe, vitába nem szabad bocsátkozni a másik oldal képviselőivel, ha agresszíven lépnek fel. Elbizonytalanodásuk esetén meg lehet kérdezni, hogy ha hasonló élethelyzetbe kerülnek, igénybe vennék-e a GYŐZ segítségét? Fontos, hogy minden mozzanatról videofelvétel , hangfelvétel készüljön, és a GYŐZ tagjai legyenek készek a tanúvallomásra, ha a másik fél hamis állításokkal próbálja saját helyzetét másként beállítani.

Nem árt némi jogi ismeret sem a GYŐZ működése során- a Büntető Törvénykönyv szerint (csak a lényegre szorítkozó tartalmi ismertetés!):

Nem büntethető, aki a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra.
Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges ( jogos védelem).
Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett (végszükség).

Mit kell elkerülni?

Hivatalos személy elleni erőszak
Aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ugyanígy büntetendő, aki a cselekményt hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen követi el. (Ez csak akkor merülhet fel, ha bírósági végrehajtó, vagy felkérésére rendőr jár el – közvetlen banki végrehajtás esetén ez nem fordulhat elő!)

Hatósági eljárás akadályozása
Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, a hatósági eljárás akadályozását követi el. Ha a hatósági eljárás akadályozását polgári ügyben, fegyelmi, szabálysértési, választott bírósági, avagy egyéb hatósági ügyben követik el, a büntetés három évig terjedő szabadságvesztés lehet. (Ez csak akkor merülhet fel, ha bírósági végrehajtó jár el – közvetlen banki végrehajtás esetén nem!)

Hitelsértés
Aki a hitel fedezetét egészben vagy részben elvonja, vagy a hitelezőnek a fedezetből való kielégítését más módon meghiúsítja, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Amit jellemzően a végrehajtásban részesek követhetnek el:

Garázdaság
Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Önbíráskodás
Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Zsarolás
Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön, és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Rongálás
Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el. A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka, vagy pénzbüntetés, ha a rongálás kisebb kárt okoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki nagyobb kárt okoz, vagy bűnszövetségben követi el a cselekményt.

Szabálysértések:

Magánlaksértés
Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe, vagy ezekhez tartozó bekerített helyre az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel bemegy, vagy ott bennmarad, úgyszintén aki mást akadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Rendzavarás
Aki
a) verekszik, továbbá aki mást verekedésre felhív,
b) rendzavarás vagy garázdaság esetén a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Aki nyilvános rendezvényen
a) lőfegyvert vagy robbanóanyagot, illetőleg az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközt tartva magánál jelenik meg,
b) a rendező szerv, illetőleg a rendőrség biztonságra vonatkozó felhívásának, rendelkezésének nem tesz eleget,
ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Garázdaság
Aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Éliás Ádám,
Madari Tibor
Hitelesek csoport