2009. december 16., szerda

FELHÍVÁS CSATLAKOZÁSRA

Felhívás csatlakozásra

Akiben egy kicsit is él a társadalom és embertársai iránti felelősség, egy jobb világ iránti igény, az kezdeményezésünk mellé áll. Felhívunk minden felelősen gondolkodó embert, társadalmi szervezetet, hogy csatlakozzon hozzánk a bankok elleni közérdekű perben.
Az Otthon - és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége közérdekű pert indít, mert a bankok, az állam, és a parlamenti pártok semmilyen komoly lépést nem tesznek annak érdekében, hogy a banki kölcsönügyekben a tisztességes polgárok közötti kölcsönügyletekhez hasonló feltételek alakuljanak ki. Nem nevezhető ugyanis tisztességesnek, a havi 3o-60%-os, vagy annál több nyereség. Ugyancsak tisztességtelen a polgári jogban foglalt feltételek figyelmen kívül hagyása: pl. megfelelő előzetes tájékoztatás hiánya, az egyoldalú szerződésmódosítás korlátait jelentő, nyilvánvalóan egyoldalú előnyök kikötésének tilalmáról történő tájékoztatás. Tisztességtelen, olyan szolgáltatásokért a kamaton kívül díjat felszámolni, amely a bank más szolgáltatásainál evidens, de a kölcsönügyletek esetében törvénysértő, mert a kölcsön egyetlen ellentételezése a kamat, amely külön meghatározásra került, így további ellenszolgáltatás kérése törvényellenes. A közérdekű per során a társadalmi szervezetek mint felperesek azt kérik a bíróságtól, hogy az alperesként feltüntetett bankok általános szerződési feltételei egy részét nyilvánítsa tisztességtelennek és azokat semmisítse meg. Kötelezze továbbá a bankokat, hogy a bíróság ítélete szerint minden adósa szerződését annak szellemében változtassa meg. Ha a bíróság az Általános Szerződési Feltételek - hivatalos nevén Üzletszabályzatok - törvénysértő pontjait megváltoztatja, az azt jelenti, hogy azok semmisek, így azokat a szerződés megkötésének időpontjától kezdődően alkalmazni kell. A perben kérjük a végrehajtások felfüggesztését is. Perünk célja, a kölcsönszerződések - itt elsősorban a devizaalapú szerződésekre gondolunk - eredeti árfolyam alkalmazása szerinti további teljesítésének lehetősége, az ezen az alapon történő elszámolás, továbbá a tisztességes polgárok közötti kölcsönszerződésekben nem szokásos, kamaton kívüli egyéb, úgynevezett sallangköltségek eltöröltetése.
Amennyiben egyetért a fent megfogalmazott jogos igényeinkkel, aláírásával csatlakozzon hozzánk, hogy minél többen adjunk hangot a társadalmi igazságtalanságnak és teremtsünk tisztességes feltételeket mindennapi banki ügyleteink terén.

"Fehér kéményseprők" Dabasi Tamás Elnök
www.feherkemeny.hu
dabasit@airplanet.hu

S AJ T Ó M E G H Í V Ó


2009. december 4., péntek

Vagyonszerzés: Egyszerű, de az, a "nagyszerű" !

Itt ebben az orszgágban nem kell egy kilakoltatáshoz bírósági ítélet, meg semmi sem.
Megy az magától, megy az egy "kis" olajozással. Végrehajtja a maffia, a maffia hálózat, a maffiai körök. A bohózat, a cirkusz, a megrendezett műsor a fal. A kemény betonozott fal, ami után csak a a nyitott utcai levegő marad, a falakon kívül. Na meg természetesen a károsultak köre. Egyszerű, de nagyszerű megoldásként, hiszen aki bent volt, onnantól kint élhet a semmivel, nincstelenül, várva a nemlétező semmit, azt a semmit, amit ma egy "jogállamban, jogállamtól" remélhet.

Remélhet mindent, de csak a törvénytelenséget.
Azt viszont keményen remélhet,............... mert azt, meg is kapja.

SOS SEGÍTSÉG!!!!

SOS SEGÍTSÉG!!!!


SEGÍTSÉGEK kérünk a 2009. november 26. 9.00 órakor tartandó embertelen és jogtalan kilakoltatás megakadályozásában!

A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége egyben bűntető feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen, mert jogtalanul tulajdon jogot szerzett a bank alkalmazottja.

Véleményünk szerint a bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtó között az ingatlan egymásnak való átjátszására van alapos gyanú. Hivatali vissza élés, vesztegetés, Btk. szerint minősülő jelentős értékre elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúra. Valamint további általunk nem ismert bűncselekmények elkövetésére.

Nincs bíróság által elrendelt kilakoltatási végzés!

Az adós szerint 2009. év januárban kifizették a VH költséget (1,5milliót Ft) + 1000 EUR - ót törlesztésre. Ezen felül jelenleg a nyugdíja 50% - át vonják törlesztésként (40e Ft).

Akkor, létező hitel szerződés van ezek szerint?

Milyen alapon is árvereztek????

Nem valós adatok alapján került az ingatlan árverésre a szerződés alapján. A hitel szerződésben 150 EUR váltószám szerepel. Vagy is 49 000, EUR felvétel esetén 7 350 000,- Ft! Az ingatlan árverés 8 400 000,- Ft értéken történt. Vagy is megtérült a bank kintlévősége. Nem vették figyelembe az eltelt 4 év befizetéseit, a (1,5milliót Ft) + 1000 EUR- ót törlesztésre jelenleg is a nyugdíja 50% - át vonják törlesztésként (40e Ft).

Ennek ellenére, továbbra is keresnek, de nem értjük milyen alapon 20 millió Ft-ot, a végrehajtási jegyzőkönyv alapján???

Már van az önálló bírósági végrehajtó által elkövetet hivatali vissza élés alapján, kilakoltatási végzés és rendőri segítség kérés!

Tisztában vagyunk azzal is, hogy NEM ÉRDEKLI A MÉDIÁT ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁST SEM, ha ma Magyarországon ÖNHÍBÁLYÁN KÍVÜL, BŰNCSELEKMÉNYT ELKÖVETVE kilakoltatnak egy családot az utcára!

Pedig a vissza éléseknek, hivatali bűncselekményeknek nyilvánosságra hozása is nagy segítség lenne egy család utcára kerülésének megelőzésében!

Nem számít az sem, hogy tél van, hideg van, KILAKOLTATÁSI MORATÓRIUM VAN!

Az Önálló bírósági végrehajtó mindent meg tehet, hivatali vissza éléssel, bűncselekményt elkövetve, mert a felettes szerve, az őket kinevező Igazságügyi Minisztert sem érdekli az országban zajló önálló bírósági végrehajtók által elkövetett bűncselekmény sorozat!

Tisztelt Legfőbb Ügyész úr, eddig is tett és segített, a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége újra az Őn segítségére szorul, hogy megakadályozza a törvénytelen kilakoltatást!
Tisztelettel:

Dabasi Tamás
Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetség
Elnöke

www.feherkemeny.hu

2009. november 26., csütörtök

AZ EMBERTELENSÉG , A MOCSOK, A BRUTALITÁS MA EBBEN AZ ORSZÁGBAN !!!



Csütörtökön délelőtt rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mert képtelen volt törleszteni adósságát a rendelkezésére álló havi 40 ezer forint nyugdíjból – közölte a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezője, Simó Endre.

Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni a kilakoltatást, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre.
Kálmán Ferencné otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A bank képviselői és a végrehajtók úgy zárták ki a lakásából, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, és nem férhet hozzájuk, mert csak akkor teheti be lábát az otthonába, ha a végrehajtó úgy akarja. Az asszonynak a mindennapi életéhez szükséges holmijai a házban maradtak.
A Monoron át vezető 4-es számú főútvonal mentén, az Országút 11. szám alatt lakó asszony elmondta, hogy nincs hová mennie, nem tudja, hol fogja tölteni az éjszakát – áll a közleményben.

(MNO)Kurucz,info nyomán

2009. november 14., szombat

Három a magyar "Igazság" ! Három???



A tárgyaláson felolvasták az "irat ismertetőben" az összes ingatlan ügyet,kihagyva belőle a tárgyat, amiért a tárgyalás lett összehíva! Nevezetesen a birtok védelmi keresetemet!
Tehát vélelmezem,hogy egy teljes-körű végzést akartak II.fokon alkotni a lakás maffiának;- elvéve a még meghagyott vagyonunkat! Tehát elfelejtették,hogy egy részit élet felülbírálása a tárgy-,és nem az ingatlan-per egésze!
Legnagyobb megdöbbenésemre:Egyszer sem mert a tanács elnök a szemembe nézni,pedig én mindvégig elemeztem a jellemét!Erről majd egy esszét írok, mert érdemesnek ítélem az esetet!!
Majd közöltem a II..fokú tanáccsal,hogy immáron harmadik esetben találkozunk!Először megfosztott az ingatlanunk birtok védelmétől /1966.03.13-án,43.Pf.25.929/1995/2.számú jogerős rész ítéletében!:/,majd elvette a vagyonunk 66 %-át
/:2002.03.20. 43.Pf.28.161/2001/3.sz. jogerős Ítéletében!:/ a korábbival Feleségem életét,utóbbival Anyuka életét vette el!
Én csak infarktust kaptam,de most az én életemre pályázik !Második munkájával 3.860.000.-Ft "többlet használatra ítélt engem" a saját tulajdonunk utáni használatunkért!!!
Megmutattam a vastag filc tollal bekeretezett aláírásait: az elsőt, a másodikat,majd a harmadikat is!Elfogadta az elfogultságomat.Azonnal végzést diktált a magnóra!
De ennél több,hogy a Dr. Gabona Lajos-féle klikk kezd bedőlni!Különös tekintettel a panaszomra,melyet a Főv.Bíróság elnökének fogok megírni!

Jóhiszemű tévedésből: beadtam az iratokat a Lakásmaffia Pertársaság dosszijába,mert gyanítom,hogy a köcsög tanács elnök elsikkasztja azt!!!

TJános.

2009. október 27., kedd

Nyílt levél a korrupt "magyar" bíróknak

Nyílt levél a korrupt "magyar" bíróknak
az ügyészeknek, rendőröknek, nyomozóknak és mindenkinek, aki az ügyünkben bármilyen módon közreműködött!



Így rabolnak ingatlant Magyarországon a zsidók:

Beadvány!

Az ügyünk (www.korruptorszag.com) lassan eléri és betölti a 13 évét.
Minden aljasságot és sunyiságot, amit ember megtapasztalhat egy perben, azt mi mind - mind megtapasztaltuk.
Senki, - mondom SENKI! - nem tűrte volna ennyi évig, hogy ezt bárki is megtegye!
Az elmúlt években sok - sok e-mailt és üzenetet kaptam, amiben mindenki, aki olvasta a peres iratokat, (www.korruptorszag.com) a történetünket, vagy látta a tévé ügyvédje felvételét, (www.youtube.com/watch?v=HFGaOp78SjM)
azt írták, hogy ők már régen elásták volna azt, aki ilyet megmerne tenni velük.



Mi sokáig bíztunk az (i)gazságszolgáltatásban, ami bizony nagy kár volt!
Ennek az ügynek egyszer és mindenkorra véget kell vetni!
Igaz, már régen véget kellett volna vetni, csak azt hittem, hogy van köztetek egyetlen normális ember, - de tévedtem!
Sokáig azt gondoltam, hogy van köztetek egyetlen balfasz, aki nemcsak látja, hogy mi történik ebben az ügyben, hanem tesz is ellene és nem várja meg, amíg idáig fajul a dolog!

Most majd sápítozhattok kórusban, ahogy szoktatok, ha valaki jogos önvédelemhez folyamodik! De 13 év után nincs köztetek egyetlen egy "ember" sem, aki a jogos önvédelmet megkérdőjelezhetné!
Kivételt csak az képezhetne, aki 13 évig élt otthon és munka nélkül, miközben egy zsici vidáman élt volna a tulajdonában!!!
Ilyen pedig egy sincs köztetek!!!

Ez nem egy tyúkper, ami ráér, itt emberéletekről van szó, akiknek beköltözött egy idegenszívű a tulajdonában, és ez a család 13 éve haldoklik!

Az iratokból kiderül, hogy az 1/2-ed tulajdonos adta bérbe a 100%-os ingatlant, de persze az az ügyvéd is elmehet a jó qva anyjába, aki megköt egy olyan tulajdoni lapra egy bérleti szerződést, amin két tulajdonos szerepel! És az is elmehet a jó büdös qva anyjába, aki hagyja, hogy ilyen ügyvédek "dolgozzanak" és tagjai legyenek az ügyvédi kamarának!!!
Itt elolvasható a történet, amelyben szerepel az ügyvédi iroda, ahol ezt a semmis szerződést kötötték! Egy pokoli történet a címe Link.

És még azok is elmehetnek a jó büdös qva anyjukba, akik ezt 13 évig úgy nézték, hogy közben nekik volt otthonuk és munkájuk!!!

Ide tartozik a Vám és Pénzügyőrség is, ahol most, egy évi nyomozás után azt bírták kitalálni, hogy úgy lehet megszüntetni a felszámoló ellen a nyomozást, hogyha azt írják a határozatba, hogy "nem történt csődbűntett".

Ez is kifejezetten egy zsidó módszer!!!
Nem is arról szólt a feljelentés, hogy csődbűntett történt, hanem arról, hogy a felszámoló nagy értékre elkövetett csalást és sikkasztást követett el akkor, amikor az általa 86 millióra értékbecsültetett ingatlant 3 és fél millióért átjátszotta a peres felünknek!!!
Te rohadék! Ha eladom anyádnak a 86 milliós ingatlanát a zsidóknak 3 és fél millióért, akkor mi az anyád picsáját követek el???
Tudod Te rohadék, hogy miről írok, csak a főnökeid azt mondták, hogyha mellébeszélsz, akkor rálehet szedni a gójt!
Te egy évig szarakodtál azzal, hogy hogyan tudod úgy megszüntetni, hogy a zsiciknek legyen igazuk, - mi pedig 13. éve nem tudunk bejutni a tulajdonunkba! Érted Te zsicisegítő bérenc???!!!

A felszámoló bírónő is csak kussol 6. éve! Hagyja és szemet huny az összes törvénytelen eljárás felett, és ezzel hozzásegítette az összes zsidót az ingatlanunk ilyen módon történő elrablásához!
Nem szedette be a cégünk kintlévőségét, - ami már akkor százmilliós nagyságrendű volt - hanem hagyta és segítette a felszámolót a bűncselekmények elkövetésében!!!

Most is húzza az időt, arra játszva, hogy elévül a visszamenőleges bérleti díj, mert ugye ha a faszkalap gójok nem kérik írásban, akkor el is évül!
De nem évül el a 13 éves bérleti díj tartozása a tulajdonunkban lévő zsicinek és a tulajdonunkat bérbe adó másik zsicinek sem, mert ettől a beadványtól újra indul az elévülési idő!!!
Anyád erre nevelt, és tudsz aludni meg tükörbe nézni Te zsidósegítő bérenc???

Az egyik ügyvédünk azt mondta, amikor elvállalta az ügyet, hogy ő 15 évig volt felszámoló és sokminden aljasságot látott már, de ilyet még soha! Persze Ő is feladta, amikor a tökére léptek a zsicik.

Az "okirat hamisítási" ügyünket vizsgáló rendőrt is kilóra megvették a zsicik!
Előtte évekig a barátomnak nevezte magát a nyomozást végző rendőr, majd több évig húzta az ügyet, és az írásszakértői vélemény ellenére megszüntette azzal a nyomozást, hogy "nem lehet megállapítani, hogy ki adta be a Földhivatalba az iratot".
Te faszkalap! Nem is azt kértük wazze, hogy ezt állapítsd meg, hanem azt kértük a feljelentésünkben, hogy az ügyvéd, aki ellátta a száraz pecsétjével a másolatot és a Földhivatali dolgozó, aki befogadta a másolatot és rávezette a tulajdoni lapra másolat alapján a változást, azt vizsgáljátok ki!!!

Tőlem is elfogad a Földhivatal másolatot, vagy csak a zsicik egymás között fogadják el egymásnak???
Ehhez még a barátom sem kell, hogy legyél, hogy ezt az egyértelmű csalást kivizsgáld!!!
De Te azóta nyugdíjas vagy és Te is szarsz magasról az egészre! Hagytad, hogy utasítsanak az ügy megszüntetésére! Jól vagy amúgy?

A "birtokper"-ben hét és fél év után határozatot hozó zsidóbérenc bíró is köszöni jól van azóta is! Az első hat évben nem nála volt az ügy, de ez nem szolgál a mentségére a mocskos zsicibérenc határozatáért!

Tudtad nagyon jól, hogyha a "tilos önhatalom" oldaláról akarsz ítéletet hozni, akkor is vizsgálnod kell a tulajdonjogot! Egyébként meg az ítélethozatal előtt 3 perccel kár volt megkérdezni az ügyvédünket, hogy mire hozd meg a határozatot, mert a beadványban tulajdonjogra alapozva kértük azt!!!

Vagyis, az ügynek ebben a részében sem arról szól a határozat, ami a beadványunkban szerepel!!!
Ismered Te is kispajtás ugye? : "Ha másképp nem megy, akkor csellel kell rászedni a gójt."
Az a kifogásod, amit a telefonban mondtál, hogy "az ügyvédünk volt a hibás", az sántít, mert az ügyvédünk hibás volt ugyan, csak nem ebben, - mert neked a beadványban írtakra kell/ene meghozni a határozatot!!!!!!
Vagy nálatok más a törvény, mi???

A tévé ügyvédje adásában (www.youtube.com/watch?v=HFGaOp78SjM) elhangzik Papp Tamás ügyvéd szájából: "Hogyha nincs jelen a tulajdonos a bérleti szerződés kötésekor, és azt más köti meg a tulajdonos nevében, akkor az semmis szerződés."
Akkor hogy a jó büdös qva anyjába merte megkötni az az ügyvéd úgy a bérleti szerződést, hogy a tulajdoni lapon szereplő két tulajdonos közül csak az egyik volt jelen????????
És hogy működhet és élhet meg ebben az elqrt országban egy így "dolgozó" ügyvédi iroda, akik még ezt sem tanulták meg????!!!
Kötnek ebben az irodában nekem is úgy szerződést, hogy nincs jelen a tulajdonos??????

Miért nem érdekel ez a tény senkit sem 13. éve????

Tudod Nyuszómuszó, hogy miért? Azért, mert a zsicinek valahogy át kellett játszani ezt az ingatlant, akkor is ha tudják, hogy egyszer ezek miatt ellesznek számoltatva!!!!!

Nagyon kellett ez az ingatlan ennek a rohadék zsicinek, mert venni nem tudott másikat!!!
Azt írja zsici ingatlanrabló pertólajos a honlapján, (Petró-land Kft.) hogy: "Nyomdát alapított". Alapítottál a jó büdös qva anyádat Te gecizsici! Más élete árán loptad, Te tolvaj zsidó!!!

A bíróság elnöke pedig három évvel ezelőtt azt írta nekem a levelében, hogy: "Ne írja azt, hogy 10 éve tart az ügyük, mert az nem igaz."
Innen is üzenem kedves zsici segítő barátom, hogy most már valóban nem 10 éve, hanem 13. éve tart!!!!

Te tudod a legjobban, mert amikor a birtokper 6 éve tartott, és írtam egy levelet, amelyben kérem az ügyünk soron kívüli intézését, akkor azt írtad, hogy: "A levelében foglaltakkal egyet értek és elrendelem a soron kívüliséget."
Majd ezután másfél évvel megszületett az a zsicihatározat, hogy "nem történt tilos önhatalom azzal, hogy kicserélték a zárunkat", és ezután rögtön jelentkezett a felszámoló, és a cég felszámolás alá került!
Úgyhogy hiába próbálod védeni a zsiciket, nem fog menni, mert az iratok önmagukért beszélnek, és aki az igazságot keresi, az el is olvassa őket, nemcsak dumál a levegőbe!!!

Ilyennel csak egyel találkoztam az elmúlt 13 évben!!!
A "csődbűntett" perben ítéletet hozó bírónő volt az egyetlen, aki felkészülten jött be a tárgyalásra, tudta, hogy miről van szó, és a felszámolótól meg is kérdezte, hogy: "Akkor maga mit árverezett el, ha a Horváth úr már eladta az ingatlant?!"
Majd mire erre nem tudott válaszolni a felszámoló, csak elfehéredett, azt is mondta a felszámolónak még, hogy: "Ez is megérne egy tárgyalást, de ennek a tárgyalásnak nem ez a témája."

Szóval, ha volt egyetlen bírónő, aki értette, hogy itt mire megy ki a játék, akkor a többiek is értik, csak nem akarják érteni!
Köszönöm neki, és áldom a nevét mindennap!!!

Továbbá az, ha egy cég felszámolás alá kerül, az nem azt jelenti, - legalábbis nálunk Magyaroknál nem! - hogy akkor attól ellehet rabolni csak úgy büntetlenül az ingatlanát!

Aki pedig még egyszer az "Elszámolás" című irattal jön nekem, azt lecsapom!
Azt az elszámolást nem fogadta el egyetlen egy bíróság sem érvényes adásvételi szerződésnek!!!
Ezért nem is szerepelhetne a rohadék birtokperbeli határozat indoklásában sem!!!!
Azért kellett azt az iratot beadni és tulajdonpert indítani vele a zsici társtulajdonosnak, hogy ezzel akadályozza a birtokpert!!!
Ugyanis, amint elvesztettük első fokon a saját tulajdonunk birtokperét, abban a pillanatban visszavonta a Kooperatív Ipari Szövetkezet zsici elnöke a pert!!!

Az már csak egy mellékes dolog, és nincs is jelentősége már, de azon az elszámoláson nincs hivatalos aláírás sem! Ezért nem is tudták elismertetni hivatalos szerződésként!

A tegnapi napon viszont megtudtam, hogy a zsici társtulajdonos kórházban van.
Nagyon sajnálom szegény, rohadt zsici ingatlanrablót, hogy döglődik!!!
De odaát az Öregnél majd találkozunk és majd ott én fogom kínozni az összes szar zsici ingatlanrablóval együtt!

Egyébként azt tudjátok ugye, hogy mindannyian az Öreg színe előtt végzitek, de addig még sokat fogtok szenvedni, amiért ezt megmertétek csinálni egy buddhista pappal!!!!
Ugyan ha nem lenne buddhista pap, akkor sem csinálhattok az emberekkel azt, amit akartok!!!
A törvény az mindenkire törvény, és nem csak a gójokra!!!!

Amúgy meg haza lehet menni a jó büdös picsába és ott hozhattok magatoknak törvényeket és azokat saját magatokon betarthatjátok!!!!

És mindannyian kérdezzétek meg anyátokat, hogy ezért hozott e a világra benneteket rohadékok!!!!

Mindenkinek üzenem: Remélem, és kívánom, hogy mindannyian csak annyit szenvedjetek mielőtt megdöglötök, amennyit mi szenvedtünk miattatok!!!

Cinkosok közt vétkes, aki néma!

Mély megvetéssel és utálattal: Vanilia

Kapják:
Jelen levelem linkjét, vagy nyomtatott változatát megkapják mindazok, akik szerepelnek ebben az írásban, mint elkövetők és zsici segítők.
De megkapják az ismerőseink, a barátaink is, akik minket segítenek az ügyünkben információval, tanáccsal, jó szóval és mindennap kenyérrel.
És kapja még:Európai Emberi Jogi Bíróság (Strasbourg) is az ügyiratszámmal együtt.


Szerk.megjegyzés:

Kedves Vanilia!
Ma Magyarországon egy bíró sem büntethető, csak mert a Köztársaság nevében ítélkezik. ""Ítélkezik""
Igaz, hogy mindezt azzal teheti, hogy az esetlegesen az általa megálmodott bűncselekményeket is tartalmazó ítélet, családokat, embereket lehetetlenít el, foszt meg a jogaitól vagyonától, alkotmányos alapjogaitól. stb. Megteheti, csak mert a legmagasabb fokra emelték, és tették mindezt hivatalossá, valamint törvényessé, védelmezve még a büncselekményt is. Tehát mindezt.

Nos igaz, vagy egy törvény ami ezt felülbírálja, felül űbereli, ez pedig a Római Egyezmény 13 cikkeje.
Tehát egyrészről, az alap ügye vizsgálatának az igazságszolgáltatásban itthon kell megtörténnie, de ha mégsem megy zökkenőmentesen, akkor egy másik beépített biztosítékot ad az állampolgárnak. Ez az egyezmény 13.cikke, mely kimondja, hogy akinek az egyezményben foglalt jogait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóságok előtt, a jogsérelem hatékony orvoslását kérje, abban az esetben is, ha a jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.

Ez az 1993 évi XXXI. törvény. Tehát létezik egy magyar törvény, melynek alapján a hazai bíróságnak nemcsak joga, de kötelességük is vizsgálni az állampolgári panaszokat, az egyezményben foglaltak megsértése miatt. Ez megszokott gyakorlat európai jogállamokban.”

.........


„Az Alkotmánybíróság több határozatában a Legfelsőbb Bíróság kommentárjában egyértelműen úgy nyilatkozik, hogy az

1993. Évi XXXI. törvényben foglalt alkotmányos jogok a személyiség kiteljesedésének és védelmének fontos eszközei, és ezért besorolja az úgynevezett személyiségi jogok közé, melyeket szigorúan védendőnek tart.”.........................