2011. június 5., vasárnap

FELHÍVÁS!!! ELJÖTT AZ IDŐ AZ EGYSÉGES ÖSSZEFOGÁSRA!!!

Javaslom megtekinteni!
http://www.utolag.com/KiutTobbszemkozt0609.htm

FELHÍVÁS!

ELJÖTT AZ IDŐ AZ EGYSÉGES ÖSSZEFOGÁSRA!!!


„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége meghirdeti 2011. június 7. naptól kezdődően egy hónapon keresztül folyamatos demonstrációját! A demonstrációt 24 órában a Hősök Terén, háromnyelvű (magyar, angol, német) feliraton hirdetve, hogy a bankok a magyar családok kifosztói, több millió ember otthonának elárverezését kezdeményezik.

Addig folytatjuk a demonstrációt a madridi példa alapján, amíg a bankok az egyoldalú szerződésmódosítást nem szüntetik meg és az árfolyamváltozás miatti többletként beszedett összeggel nem számoltatják el a bankokat. Tiltakozunk a Magyarországon történő JOGTALAN, kilakoltatások ellen.

Együttműködésben, összefogással állunk a Rendvédelmi szakszervezetek mellé!


Magyar Kormány által kezdeményezett „deviza hiteleseket” megsegítő előzetes civil szakmai egyeztetések során írásban is benyújtott megoldási javaslataink figyelmen kívül hagyásával, a Kormány az egész társadalmat érintő törvényi megoldásaikban a bankok mellé állt.

„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, az öt pontos javaslatból egyetlen egyet sem tud elfogadni, azok mind a bankok védelmében került kialakításra, ami az adósok további elszegényedését eredményezi. A probléma elodázását vonja maga után, több millió adós, embertelen módszerekkel történt kilakoltatásával.

Véleményünk szerint NE a Magyar Állam vállaljon további anyagi terheket a deviza hitelesek megsegítésére, hanem a pénzügyi válság ideje alatt is tisztességtelenül extraprofitot szerzett, nyereségesen működő bankok adják vissza az összes ügyfélnek, a hazugságokkal, megszerzett, az aláírás napján szerződésben foglalt, THM feletti bevételeiket.
Teljes mértékben kimondható a bankok megtévesztő magatartása, valamint büntetőjogi felelősségük a „deviza alapú” kölcsönszerződések esetén.
A megkötött deviza alapú kölcsönszerződések tisztességtelenek, egyoldalúak, érvénytelenek, (semmisek). Kimondható, hogy a bankvezetők követtek el visszaélést, csalást a hitelezői magatartásukkal megtévesztették a hitelfelvevőket, mely nem csak polgári jogi következményekkel járnak, ha nem büntető jogi következményekkel is.
Melyhez az öt pont elfogadásával asszisztál a Kormány is.



Budapest, 2011. május 30.


Dabasi Tamás elnök

www.feherkemeny.com Email cím: info@feherkemeny.com; Telefon: 06-20/ 399-5821

2011. június 4., szombat

Nyílt levél! Vas Megyei Ügyvédi Kamara részére.


Tisztelt Hölgyem, Uram!

Józsa Tímea Mercédesz, születtem Budapest 1987. 05. 21. a nagymamám nyugalmazott Rendőr Százados Tóth Tiborné 9700 Szabó Miklós utca 75 szám alatti lakos 2011. január  04-én elhunyt. Gyászoló családom és én a segítségüket szeretném kérni.
Nagymamám életében rendelkezni kívánt vagyonáról és ezt meg is tette, elvitte az Anyakönyvi kivonatomat mivel én vagyok a legkisebb unokája, rám szerette volna hagyni a vagyonát azért,  mert én voltam a legkisebb, és könnyebben tudott szót érteni az édesanyám, mint a másik két nővéremmel, és azért, mert  a család évek óta tartó nehéz lakhatási kérdését megoldja.  Hogy mindent bebiztosítson, a középső testvérem anyakönyvi kivonatát is elkérte, elvitte magával.     
Mikor utoljára beszéltünk vele, elmondta , hogy elment egy ügyvédhez és megfogalmaztatta ezt a végrendeletet amit két tanúval alá is íratott. Elmondta, hogy a két tanú a testvére volt,  és az ő házába bejelentett egyik unokája, a  Béres Krisztina. 
Sajnos bekerült a kórházba és egyre rosszabb lett az állapota, már beszélni sem tudtunk vele, többször meglátogattuk és már olyan  rossz állapotban volt, hogy alig ismert meg bennünket, és nem bírt beszélni. Ez történt November és decemberi hónapokban.
Miután meghalt, az unokatestvérem  pár nap alatt elintézte a temetést kihagyva édesanyámat, és minket a Nagymamám házába nem engedett be, és Nagymamám saját lányát sem Anyukámat. Nem értettük hogy hirtelen mért ez az ellenséges viselkedés velünk szemben, és mivel nem engedett be minket a nagymamám házába, megpróbáltunk mindenféle hivatalt megkeresni hogy zárják le az ingatlant amíg a hagyatéki tárgyalás nem zajlik le. 
Sajnos a kezünkbe került egy szerződés, egy ilyen semmilyen Életjáradék,  eltartási "szerződés", ami a kórházban, Nagymamám életének az utolsó heteiben, napjaiban a halálos ágyán írták meg Bálint Mónika közjegyző segítségével. Ebben a hamis iratban az összes vagyonát egyik unokája Béres Krisztina örökli. Ez a szerződés minden családtag és a törvényes örökösök!!  kihagyásával titokban íródott , erről még a nagymamám se tudott, ami abszurd! Nem tudom sajnos hogy milyen aljas módon vezették meg hogy ezt aláírja, bár csak egy aláírt példány van és most már írásszakértő vizsgálja, szerintem hamisítvány, de ha esetleg mégis az ő aláírása, akkor becsapták és visszaéltek az állapotával.
Megtettünk minden nemű feljelentést amit csak lehet, mert tisztában vagyok Nagymamám akaratával, és soha nem szorult eltartásra és főleg nem amikor már haldoklott az ágyán sem kellett eltartani. 
Nagyon nehéz helyzetben vagyunk nem tudom hogy vették rá ezt a közjegyzőt, mennyi pénzt kaphatott azért hogy adta a nevét ehhez a szerződéshez.
Nagymamám mindig is az igazságot szolgálta és teljesen megsértették ezek a korrupt emberek az ő emlékét, most a vagyona és az autója,és egyéb tárgyai amiért egész életében dolgozott és amit igazságosan szeretett volna elosztani egy bűnöző kezében van, és hozzáteszem amikor nagymamám aláíratta  a végrendeletet Béres Krisztinával, ő sem gondolta hogy ez az unokája a többi unokát és a törvényes örököst Édesanyámat is kijátssza a vagyonából.
Azt gondolom hogy Béres Krisztina féltékenységből és undorító haszonvágyból(mivel ő nem szerepelt a végrendeletben), követte el ezt a bűncselekményt az egész családdal szemben.
A végrendelet Béres Krisztina feltehetően ellopta, azért, hogy nehogy kiderüljön a nagymamámnak az eredeti  végakarata.,
Nem lenne most semmi gondunk ha nagymamámnak lett volna pénze ügyvédnél letétbe helyezni ez a végrendeletet. Olyan gyorsan történt minden és hirtelen súlyosbodott az állapota, hogy a végrendeletet nem tudta már hivatalosabb formába hozni és nem is tudta elküldeni nekünk, mert ahogy bekerült a kórházba, nem tudott járni, nem tudott már intézkedni a végrendelet pedig a házában volt, és Béres Krisztinának volt egyedül kulcsa,  ezt a végrendeletet pedig feltehetően eltüntette, hogy utána ezt megtehesse  a Mamámmal  a kórházban..

Megpróbálok mindenféle segítséget kérni, nem tudom, hogy sikerül e bebizonyítanunk a mi igazságunkat. A mamám házából mindent ellopott és visszautasították az egyik feljelentésünket is most amiben lopással vádoltuk meg őket, mivel mindenhol mutogatják ezt a hamis szerződést és el is fogadják mivel hivatalos dolog, de mint ember ha megnézi ezt valaki és rajta van hogy kórházban írták,észrevehető, hogy valami nem stimmel és jobban utána kellene járni  az egésznek. Egyszerűen nem értem a hivatalokat sem.

Nem tudok mit csinálni mert én nem vagyok hivatalos személy csak egy 24 éves lány, a hivatalos dolgokon túl mindenkit megfogok keresni személyesen , sajnos a Nagymamámat nem tudom visszahozni hogy elmondja az igazságot, ha látná hogy mi folyik itt, talán látja is.

Én Budapesten lakom messze vagyok Szombathelytől hogy bármit is tehessek, de én szeretném megtalálni azt az ügyvédet akihez ő elment megfogalmaztatni ezt a végrendeletet. Mert azt elmondta, hogy ügyvédnél volt, de sajnos többet nem tett és nem volt már ideje az egészsége miatt és pénze arra hogy letétbe helyeztesse.
Úgy gondolom, ha megtalálom valahogy az Ügyvédet akkor tudna segíteni és mivel ügyvédünk sincs mert nem számítottunk arra hogy ez fog történni, és én akkor felkérném az Ügyvédet a képviseletünkre, mert nagy szükségünk lenne rá.

Kérem Tisztelettel Önöket hogy segítsenek megtalálni a szombathelyi ügyvédet akit a Nagymamám Tóth Tiborné Nyugalmazott Rendőr Százados felkeresett végrendeletével kapcsolatban és minden jó szándékú tisztességes embernek juttassák el a levelemet aki tudna valamilyen módon segíteni hogy megállíthassam ezt az aljasságot, és magkaja méltó büntetését , mert  megsértette a Nagymamám becsületét,  továbbá próbál minden egyes rokonját kisemmizni és megfosztani a törvényes örökségétől.
Nem csak örökségtől hanem  számomra értékesebb dolgaitól is megfosztottak engem,  egyetlen képem maradt  róla. A képét csatoltam mellékletként.

Édesanyámmal 14 éves korom óta albérletben lakunk Budapesten ( rosszul sikerült házassága , és folyamatban lévő peres ügyei miatt ami kilátástalan....) Ingatlanunk nincs.  Törvényesen Édesanyámat illeti az örökség és most próbálják elvenni tőle egy hamis eltartási szerződéssel.
Ezzel ellehetetleníteni próbálják az egész életünket. Se ingatlanunk, se örökségünk és én 24 évesen egy albérletben lakunk Anyukámmal, alig tudjuk fizetni és ez az örökség mindent  jelentett volna számunkra. És nem nyereségvágyból.
Nem gondoltuk hogy egy családtag próbál ilyen hamis eszközökhöz folyamodni a saját családja ellen. 
  
Minden papírt és információt el tudok küldeni önöknek és ha szükséges személyesen is természetesen a rendelkezésükre állok bármikor. Kérem segítsenek! 


Köszönettel  

Józsa Tímea Mercédesz
Budapest, Június 3.

Köszönettel 
Tóth Tiborné elhunyt Nagymamám


Köszönettel a két nővérem

2011. május 31., kedd

Meghívás Összefogásra!

Fehér Kéményseprők Magyarok Szövetsége

Budapest Budapest
………… Pázmány Péter utca 26



Tisztelt Elnök Úr!


Az 2008-ban jelentkező pénzügyi világválság őszre Magyarországon is már súlyos krízist okozott. Legnagyobb nehézségbe a devizahitelesek kerültek. A hitelek jelentősen nőttek, és már három éve nap, nap után vesznek el lakásokat azoktól, akik képtelenek a törlesztéseket fizetni. Eddig 30 ezer esetben történt árverezés. Ez a hiteleseket szociálisan megsemmisítette, pszichikailag meggyötörte.
Ma 1,7 millió ember él olyan családban, akiknek devizahitele van. Ezen hitelesek nagy része igen nehezen tudja a részleteket fizetni. Ezek a családok valójában fokozatosan elszegényednek. Igazi tragédia előtt kb. 100 ezer család áll, akik a nyomor szinten állnak és nagy valószínűleg elveszítik otthonaikat.
Emlékeztetni kell rá, hogy ilyen szociális és lelki meggyötrés béke időben soha nem érte a magyar nemzetet. Ma 3 millió ember él a létminimum szintjén. A hitelt felvevői - ha fizetni is tudják a részleteket - fokozatosan elszegényednek. Így önmagában még törlesztés mellett is a 3 milliós létminimumon élő tömeg pár év múlva 4 millióra nő.

Legveszélyesebb azon 100 ezer család élete, amely a tragédia előtt áll. Nagy reménnyel várták ők a segítséget az új kormánytól. Bár történnek előre lépések, de a kormány terveivel - bár némi levegővétel lesz - a családok lesüllyedése elkerülhetetlen.

Ezért a hitelt felvevők érdekében széles társadalmi összefogásra van szükség. További érdekképviseleteknek kell fellépniük, és ezek közt is a szakszervezetek és más érdekképviseletek között van szükség mielőbbi konzultációra.

Elkerülhetetlen egy olyan megoldás előterjesztése, amely remélhetően kimenti a fizetési krízis előtt lévő családokat a tragikus helyzetből. Ezért a Magyarok Szövetsége összefogva a Fehér Kéményseprőkkel megbeszélést tart a Magyarok Szövetsége székházában 2011. június 2-án (csütörtökön) du. 19 órakor.

Kérjük Önöket, tiszteljék meg jelenlétükkel a megbeszélést és adjanak javaslatot a nehézségben lévő hitelesek sorsának javításához.

Bp. 2011. május 29.

Tisztelettel:

Zimmermann Péter

Magyarok Szövetsége Pest megyei elnöke

2011. május 28., szombat

Fehér Kéményseprők elnöke: Dabasi Tamás beszéde - Blaha Lujza tér - 2011...




Szerk.megjegyzés:
Aztán, még akkor nem is beszéltünk azokról az esetekről, vagyonszerzésekről, családok kifosztásáról, - esetekről? Sok esetről, sok családról - akiknek az ügyeikben az ingatlanmaffiás tevékenységek, mint gyümölcsöző, jövedelmező " gazdasági tevékenység" eredményeként sikerült jogfosztottá válni.

2011. május 22., vasárnap

Demonstráció időpontja 18-tól 20-ig

Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, a Jobbik csatlakozásával demonstrációra hívja az ország lakósságát



2011. Május 26. napon


Helyszín Budapest VII. kerület Blaha Lujza tér.

A demonstráció időpontja 18-tól 20-ig



Tiltakozás a Magyarországon történő JOGTALAN, kilakoltatások ellen.



A „fehér galléros” bűnözést, az ügyintézők, bírósági titkárok összejátszását a bírósági végrehajtókkal és a bankokkal fel kell számolni.

Felhívjuk a Kormány figyelmét, hogy az általuk tervezett, látszat intézkedések csak újabb problémákat zúdítanak a nyakukba a moratórium lejárta után.


Budapest, 2011. május 18.

Dabasi Tamás elnök


www.feherkemeny.com Email cím: info@feherkemeny.com; Telefon: 06-20/ 399-5821


Kérünk mindenkit, hogy nyomtassa ki és plakátként használva terjessze a környezetébe lévő lakhelyén. (buszmegállókba, hirdető táblákon helyezze el és küldje el a saját ismeretségi körébe.

Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hogy amennyiben nem jelenik meg a demonstráción és nem képviseli magát, családját, úgy a Fehér Kéményseprők által létrehozott, „Robin Hood akciócsoportja” sem ér rá pont azon a napon megvédeni kilakoltatástól. Most mindenki meg mutathatja, hogy marad, "monitor harcos" vagy valóban tesz a családja, jogosan birtokolt tulajdona megvédése érdekében! RAJTA ÁLL a JÖVŐJE!

2011. május 19., csütörtök

1) Az alábbi módszer nagyon hatásos arra, hogy hogy is kell valakinek a vagyonát a maffia kezekre segíteni, hogyan is kell aztán az ideális biztos nyerő utat arra megtalálni, hogy a törvénytelenségnek törvényi hellyel érvényt szerezzenek egy székben, olyanban, ahol a hatalom diktál és véd, óv a Magyar Címer alatt!
FOLYT KÖV, mert van mit folytatni!!! SAJNOS !!!
Megjegyezném: Itt a Stadler nem az a Stadler akit mindenki ismer. Ez egy másik Stadler!!!