2011. június 25., szombat

Figyelembe vettük az Európai Uniós elnökséggel járó elfoglaltságát is.

Ennek ellenére a mai napig MÉG VÁLASZRA sem méltatott a Miniszterelnöki Hivatal!
Ezek szerint van alapja a levelünknek és van takargatni valója a Miniszterelnöki Hivatalnak a Miniszterelnök elől?

HOL élünk, milyen demokráciában, vagy már királyság van Magyarországon?

Minek ide a kormány, ha a végrehajtó a király?



A levél:


MINISZTERELNÖKI HIVATAL

Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr
BUDAPEST
Kossuth Lajos tér 1-5.
1055






Tisztelt Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!



Miniszterelnök Úr, a „Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége nevében, Dabasi Tamás elnök, azzal a Tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz, hogy egy órás személyes találkozást biztosítani szíveskedjen háromfős delegációnk részére.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az Európai Uniós Elnökség munkája minden percét leköti.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy a közvetlen környezetében lévő munkatársai megszűrik az információt és nem jut el minden esetben a fontos ügyek részletei Önhöz.

Tudomásunk van arról, hogy a program ígérete alapján egyetlen egy ember sem kerülhet az utcára, valamint a gazdaságot lassan, de helyre állítja. Sajnos tudomására kell hoznunk, hogy teljesen elferdített és nem a valóságnak megfelelő információt jutatják el a Tisztelt Miniszterelnök Úrhoz. Hogy mi okból teszik, nem a mi tisztünk vizsgálni. Egyértelműen igazolni tudjuk annak ellenkezőjét, amit Dr. Szöllősi László helyettes államtitkár parlamenti beszámolójában is elmondott és képvisel a nem létező „deviza hitel” ügyben.

Teljes mértékben meg vagyunk győződve és a személyes találkozást is azért kérjük, hogy az egész társadalmat és az országot érintő valós problémát Ön elé tárjuk.

Kérjük, személyesen hallgassa meg azt az egy országosan a legnagyobb ismerettel rendelkező társadalmi szervezetek összefogását, akik első kézből tudják az emberi életeket is követelő visszaéléseket az Ön tudomására hozni.

Segítségére szeretnénk lenni a gyors és szakszerű egész országot érintő társadalmi probléma megoldásban. Véleményünk szerint, ha nem a valóságnak megfelelő információk alapján hoznak döntést a „hitelesek” ügyében, az a Kormány megbukásához vezető út. Mi ezt nem szeretnénk, így kérjük együttműködő személyes találkozás biztosítását.

Budapest, 2011. április 26.



Köszönettel Dabasi Tamás elnök

2011. június 19., vasárnap

Kormány asszisztálása az egész társadalmat érintő csaláshoz

Magyar Kormány által kezdeményezett „deviza hiteleseket” megsegítő előzetes civil szakmai egyeztetések során írásban is benyújtott megoldási javaslataink figyelmen kívül hagyásával, a Kormány az egész társadalmat érintő törvényi megoldásaikban a bankok mellé állt.

„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, az öt pontos javaslatból egyetlen egyet sem tud elfogadni, azok mind a bankok védelmében került kialakításra, ami az adósok további elszegényedését eredményezi. A probléma elodázását vonja maga után, több millió adós, embertelen módszerekkel történt kilakoltatásával.

Álláspontunk szerint, a tisztességtelen szerződési feltétellel kapcsolatos „semmis” szerződést „relatív semmiség”-nek tekintjük, attól függetlenül, hogy a bíróságnak hivatalból kell a kölcsönszerződésnek tisztességtelen szerződési feltételeit vizsgálni külön kérelem nélkül is, ahhoz már kérelem mindenképpen kell, hogy a szerződés a bíróság elé a polgári perrendtartás szabályai szerint kerüljön.

Ebből következően valószínű az, hogy a törvényjavaslat szerkesztője azért veszélyeztette tudatosan a jogbiztonságot, hogy az érvénytelen szerződés „módosítása” folytán „megerősítse” a szerződésnek módosítással nem érintett semmis és érvénytelen szerződési feltételeit is azért, hogy a bíróságok számára lehetőség legyen az alábbi jogszabályhely alapján eljárni:

236. § (4) A megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után, a szerződést írásban megerősíti, vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond.

BH2007. 294. A szerződést megerősítő, ezért a megtámadás jogát megszüntető írásbeli nyilatkozatnak minősül a jogutód kötelezett azon közlése, hogy az eredeti szerződést ismeri, az abban vállalt kötelezettségeket felvállalja (1959. évi IV. törvény 207. §, 236. §).

A megalapozott gyanú folytán kétfajta bűncselekménynek kísérlete látszik megállapíthatóvá a Btk. alapján:

244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna

a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik,
c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

1. A csalás törvényi tényállása védelmet kíván nyújtani az ellen, hogy másnak tévedését haszonszerzési célból kihasználhassák. A sértett - tévedése folytán -, az elkövetői magatartás következményeként úgy rendelkezik, hogy azzal valakinek kárt okoz.

A tévedés és a károkozás közötti okozati kapcsolat elengedhetetlen.

A bűncselekmény jogi tárgya vagyoni jog, amely azonban nemcsak tulajdonjogból, hanem kötelmi jogviszonyból is keletkezhet.

A csalás törvényi tényállási elemei a jogtalan haszonszerzés végett másnak tévedésbe ejtésével, vagy tévedésben tartásával kár okozása.

2. A csalás elkövetési tevékenysége a megtévesztés, ezen belül a tévedésbe ejtés, vagy tévedésben tartás.

A tévedés valakinek helytelen elképzelése a valóságról, annak tényleges folyamatairól.

A tévedésbe ejtés ennek megfelelően az elkövető azon magatartása, amikor a valótlanságot valódiként tünteti fel, valódi tényt elferdít, megmásít. A törvény nem követeli meg, hogy a tévedésbe ejtés kifejezetten fondorlatos, elháríthatatlan legyen, egyszerű hazugsággal is megvalósítható. .

A csalás másik elkövetési magatartása a tévedésben tartás. Ebben az esetben a tévedés az elkövetőtől függetlenül keletkezett, az elkövető azonban felismerve a másik fél tévedését nem oszlatja el, esetleg erősíti azt.

Álláspontunk szerint, ha az adós aláírja és elfogadja a 180,- Ft/CHF összegű pénzügyi intézmény, gyűjtő számlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződést azzal legalizálja a „semmis” eredeti tartalommal kötött hitelszerződést. Ezáltal lemond a tisztességtelen szerződés megtámadhatóság jogáról.


Véleményünk szerint, mivel a feltárt bankok által elkövettet csalás valós alapú, ezért próbálják a bankok, a Kormány és a média segítségével az adóst a giotin alá sodorni, az új szerződések megkötésével, aláírásával, törvényben kötelezetten, legalizálni a bankok által megvalósított csalást!

Kérünk, minden bank ügyfelét, hogy semmit nem írjanak alá, főleg a bankok által számára „kedvezményesebb” új szerződést ne!

Az adósok megkeresései alapján, tudomásunkra jutott, hogy az OTP Faktoring két megtermett szép szál legény megkeresi az adósokat és arra kényszerítik őket, „kedvezményt” adva, hogy írjanak alá új szerződést. Melyet 60 hónapra ők adnak és csak az - az egy lehetőségük van, hogy aláírják, ellenkező esetben másnap jönnek a végrehajtóval és kilakoltatják.

Kérjük, aki szembesül ezzel a ténnyel, vagy megjelenik a két szál legény, NE engedjék be, NE írjanak alá semmit, még kényszer ellenére se. Valamint egyszerre értesítsék a helyi rendőrséget, valamint a „Fehér Kéményseprőket”, hogy együttesen meg tudjuk tenni a zsarolás és csalás bűntett elkövetésében a bűntető feljelentést!


Budapest, 2011. június 19.

www.feherkemeny.com Email cím: info@feherkemeny.com; Telefon: 06-20/ 399-5821

2011. június 12., vasárnap


„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége 2011. június 7. naptól kezdődően egy hónapon keresztül folyamatos demonstrációt tart a Hősök Terén, háromnyelvű (magyar, angol, német) feliraton hirdetve, hogy a bankok a magyar családok kifosztói, több millió ember otthonának elárverezését kezdeményezik.
Addig folytatják a demonstrációt a madridi példa alapján, amíg a bankok az egyoldalú szerződésmódosítást nem szüntetik meg és az árfolyamváltozás miatti többletként beszedett összeggel nem számoltatják el a bankokat.
Tiltakoznak a Magyarországon történő JOGTALAN, kilakoltatások ellen.
A „fehér galléros” bűnözést, az ügyintézők, bírósági titkárok összejátszását a bírósági végrehajtókkal és a bankokkal fel kell számolni.
Felhívjuk a Kormány figyelmét, hogy az általuk tervezett, látszat intézkedések csak újabb problémákat zúdítanak a nyakukba a moratórium lejárta után.

. Magyar Kormány által kezdeményezett „deviza hiteleseket” megsegítő előzetes civil szakmai egyeztetések során írásban is benyújtott megoldási javaslataink figyelmen kívül hagyásával, a Kormány az egész társadalmat érintő törvényi megoldásaikban a bankok mellé állt.

„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, az öt pontos javaslatból egyetlen egyet sem tud elfogadni, azok mind a bankok védelmében került kialakításra, ami az adósok további elszegényedését eredményezi. A probléma elodázását vonja maga után, több millió adós, embertelen módszerekkel történt kilakoltatásával.
A demonstráció sikere érdekében várjuk, az érintet adósok, továbbá a szimpatizánsok segítségét az ügyelet adásába, valamint a személyes részvételüket.
Kérjük, aki vállalni tudja az ügyelet ellátását, alkalmanként 6 órában forgó rendszerben, névvel, telefonszámmal jelentkezzen az info@feherkemeny.com email címen.

Budapest, 2011. június 9.
www.feherkemeny.com Email cím: info@feherkemeny.com; Telefon: 06-20/ 399-5821

2011. június 11., szombat

Változás a Demonstráció menetében!

Változás a Demonstráció menetében!



„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége meghirdette 2011. június 7. naptól kezdődően egy hónapon keresztül folyamatos demonstrációját!

A demonstrációt 24 órában a Hősök Terén, terveztük, háromnyelvű (magyar, angol, német) feliraton hirdetve, hogy a bankok a magyar családok kifosztói, több millió ember otthonának elárverezését kezdeményezik.

Addig folytatjuk a demonstrációt a madridi példa alapján, amíg a bankok az egyoldalú szerződésmódosítást nem szüntetik meg és az árfolyamváltozás miatti többletként beszedett összeggel nem számoltatják el a bankokat. Tiltakozunk a Magyarországon történő JOGTALAN, kilakoltatások ellen.

Sajnálatos módon a Rendőrség NEM engedélyezi a 24 órás jelenlétet a Hősök Terén sátor felállítással. Ha továbbra is így kívánjuk bejelenteni a demonstrációt, akkor tiltó határozattal elutasítják kérelmünket.

Ezért a meghirdetett időpontot kénytelenek vagyunk megváltoztatni és a 24 órás jelenlétet, napközben 10 órától 20 óráig módosítani, úgy, hogy a helyszínre vitt eszközöket (hangosítás, dobogó, asztal, napvédő sátor) minden este össze kell szedni és tisztán kell a területet hagyni.

Amennyiben a Budapest Fővárosi Önkormányzat a június 15. -i közgyűlésén elfogadja a közterület foglalási kérelmünket, úgy a sátor felállítása is megtörténik.

A módosított időponton kívül a további meghirdetett demonstráció változatlanul kerül lebonyolításra.

Budapest, 2011. június. 7.

Dabasi Tamás elnök

06-20-399-5821