2011. november 23., szerda

Kilakoltatás - „Hol van a Fidesz?"



A XIX. ker? Itt nem csak a bankok a ludasak. Korábban már tizenéve 1999 aug.23 - án éve teret kapott ebben a kerületeben az ingatlanmaffia is. Kit is érdekelt, hogy három gyerekkel löknek, söprűznek ki a sajátjából egy családot, vesznek el mindenüket, a jogaikat sárba taposva? Akkor még senki nem hitte, hogy bárki lehet a következő, és éppen lehet, hogy ő lesz a következő. Akkor még csak a maffia volt a ludas. Ma már, állami szintre emelték a lenyúlásokat. Fejlődünk nem? Ez marha nagy eredmény. Nem?

2011. november 17., csütörtök

Megmentették. Kilakoltatása közben lett öngyilkos.


Őt is "megmentette" a kormány: kilakoltatása közben lett öngyilkos egy 57 éves magyar ember.
A III. kerületi, San Marco utcai lakásnál csütörtökön délelőtt jelentek meg a végrehajtók. A lakásban élő 57 éves férfi a végrehajtás során kivetette magát a harmadik emeletről. A lezuhant férfi szörnyethalt, a kiérkező mentők már nem segíthettek rajta.
A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Az már most borítékolható, hogy a férfit a halálba kergető magyargyűlölő hiénáknak egy hajuk szála sem görbül majd.

forrás:(kurucinfo)

2011. október 18., kedd

Egzotikus nyaralás a végrehajtóknak.

13 napos amerikai luxusúton pihent száz végrehajtó

Amíg egyre nő azok száma, akik ellen végrehajtást indítanak, száz végrehajtó luxusúton vett részt Amerikában. A programok közt szerepelt: focimeccs, Los Angeles-i városnézés, helikopterezés Las Vegas felett.
Október 1. és 13. között amerikai luxusutazáson vett részt mintegy száz magyarországi végrehajtó. Ennek költségét – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara tájékoztatása szerint – ugyan minden érintett maga állta, a kamara 2011-es költségvetési tervezetében húsz–harminc millió forint közötti összeget állítottak be erre – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnöke.

Mint mondta, felháborítónak tartja, hogy az otthonok, ingó és ingatlanok elárverezéséből és a jól jövedelmező végrehajtási eljárásokból, kilakoltatásokból élő végrehajtók luxusútra mennek, miközben az „ügyfeleik” a lét határán tengődnek.

Azt mondta, információik szerint a 13 napos luxusút során négycsillagos szállodában szálltak meg, s a néhány szakmai előadás között ellátogattak az Amerikai Ligában játszó két csapat, az LA Galaxy (David Beckham csapata) és a Real Salt Lake futballmeccsére, Los Angeles-i városlátogatásukon megnézték a Hollywood feliratot, a Rodeo Drive–ot, Beverly Hillst és a Mojave-sivatagot.

Emellett ízelítőt kaptak Las Vegas látnivalóból, részt vehettek a helikopteres fakultatív élményrepülésen a város felett, majd egész napos kirándulásukon megnézhették a Grand Canyont. A Hoover-gátat követően San Francisco volt az úti cél, ahol a Golden Gate hidat és a Union Streetet láthatták. Majd San Francisco utcái után az Alcatraz börtönsziget következett - a sacramentói látogatást megelőzően.

A szakember elmondta, amikor tudomásukra jutott, hogy a repülőgép mikor száll le Budapesten, a Fehér Kéményseprők és az Egységes Magyarország Mozgalom Otthonvédő önkéntesei egy több mint tízfős delegációval megjelentek, s az „Isten hozott a kilakoltatottak földjén! Reméljük, jól éreztétek magatokat a luxusnyaraláson!” feliratú táblát tartottak a kezükben.

Dabasi Tamás hozzátette, beadvánnyal fordultak az adóhatósághoz, amelyben azt indítványozták, indítsanak a végrehajtóknál vagyonosodási vizsgálatot. S nézzenek utána, a gyorsan szerzett vagyon hogyan keletkezett, s törvényesen adóznak-e utána.


Forrás: Magyar Hírlap

2011. október 14., péntek

Társadalmi szolidaritás!

Társadalmi szolidaritást a kilakoltatottak és bedőlt hitelesek javára! A Magyar Szociális Fórum pénteken a magyar társadalmi állapotok tragikus jelképének minősítette azt a hitelkárosult asszonyt, aki október 6-án kiugrott óbudai lakásának ablakából, és szörnyethalt, amikor a végrehajtók – rendőri biztosítással – ki akarták lakoltatni otthonából. Az MSZF szervezői elhatározták, hogy anyagi segítségre kérik a lakosságot a halálba kergetett S. Éva 21 éves leányának megsegítésére, és az öngyilkos asszony méltó eltemetésére – áll a civil mozgalom pénteken kiadott közleményében. Az adakozók közvetlenül a leány alábbi számlaszámra küldhetik a pénzt: 11600006-00000000-47853982​ (Erste Bank).

Az MSZF szervezői csütörtökön találkoztak S. Éva lányával és Jáger Istvánnal, a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökével. S. Éva leánya megmutatta édesanyja utolsó sms üzenetét, melyet 09.55 órakor küldött el neki, amikor a végrehajtók megjelentek, hogy kilakoltassák: „Nagyon szeretlek, de már nem bírom ezt az igazságtalanságot. Bocsáss meg nekem!” – írta. Ez után S. Éva kivetette magát az ablakon.

Az áldozat lánya elmondta, hogy a rendőrség nem értesítette őt a történtekről. Anyjának sms üzenetére rohant haza, s az épület előtt pillantotta meg édesanyjának holttestét. A történtekről eddig nem kapott rendőrségi jegyzőkönyvet, sem mást, melyben leírták volna, pontosan mi történt és milyen körülmények között történt, kik és miért voltak jelen a tragédia helyszínén. „Anyám többször említette nekem, hogy lakásmaffiát sejt az ügy hátterében. Azt mondta, hogy valaki minden áron rá akarja tenni kezét a lakásra. Voltak hónapok, amikor egyetlen fillért sem kapott kézhez a fizetéséből, mert egész járandóságát levonták tartozás címén. Három munkát vállalt, mégsem keresett annyit, hogy törleszteni tudja 2006-ban felvett 4,8 millió forintos tartozását, melyet 2007-ben kiváltott egy svájci frank alapú 5,5 millió forintos hitellel. A Reiffeisen Bank felmondta a szerződését. A földhivatali tulajdoni lap szerint tartozása 134.618 forint főkövetelésből és járulékaiból állt. Soha, senkinek sem panaszkodott, és nem is kért segítséget. Mint aki a gyerekére háruló költségeket akarta volna csökkenteni azzal, hogy kiugrott az ablakon! 51 éves volt” – összegezte az áldozat gyermeke.

Mivel a lakást hatósági zár alá vették, a lányt sem engedik be oda, pedig a legszükségesebb holmiját is csak részben tudta kimenteni, ő maga pedig egy ismerősénél húzódott meg átmenetileg.

„Jogi segítségre van szükségem. Meg akarom ismerni a lakás elidegenítésének pontos körülményeit. Szeretném tudni, miért nem kötött velünk bérleti szerződést az új tulajdonos. Tudni szeretném, hogy örököltem-e tartozást anyámtól, és ha igen, miért és kivel szemben. Még nem tudom, hogyan tovább: ki kell-e költöznöm, mi lesz az ingóságommal, milyen költségeket kellene viselnem, s hogyan tudom fedezni havi nettó 69-70 ezer forintnyi fizetésemből. Anyagilag nullán állok” – folytatta.

A Magyar Szociális Fórum azzal a kéréssel fordul a BKV vezetéséhez, hogy S. Éva munkáltatójaként biztosítson jogi képviseletet a jogutódnak. Jáger István szakszervezeti elnök elmondta, hogy a metró munkatársai is pénzt gyűjtenek a lány megsegítésére.

Az igazságügyi szakértő még nem adta ki S. Éva holttestét. A temetés időpontja még nem ismert. Csak azt tudni, hogy nem szűk körben fogják eltemetni, mert sokan szeretnének ott lenni a temetésen. A Magyar Szociális Fórum jelezni fogja a temetés helyét és időpontját, mert szeretné, ha a temetés a társadalom néma jajkiáltásává, az embertelenség elleni tiltakozássá válna, és Évát mindazok elkísérnék utolsó útjára, akik nem hajlandók tovább tűrni, hogy bűnösök halálba kergessék az embert.

kiadta: MSZF SZK