2010. február 24., szerda

Akikre nem vonatkozik a Bűntető Törvény!!!!

Szer.megj:
Akikre nem vonatkozik a BTK.! Meg, azokra sem, akiknek az ügyeit a Btk. 80% kimerítettsége mellett ugyan, de a megtagadom válasszal hárították el, támogatva a lenyúlási tranzakciót, az ingatlanfoglalást, több éven keresztül. De, vagy a másik variáció szerint, a bűncselekmény hiányában elutasítva címmel tagadták meg a hivatalokban. 14 éven keresztül, 1996 óta. Igaz, a lelkiismereti okok mesze ugatják a törvényeket ugyan, de mint ezen ügyekre jellemzően mindent felülbírálhat, lesöpörhet, megfoszthat mindenedtől a hatalommal a tények szerint. Szép nem? Így a maffia élheti a saját maga építő, fejlődő extraprofitú többszörösen hasznot eredményező világát. A károsultaknak meg marad ....., a tepsi.

http://www.feherkemeny.hu/ Dabasi Tamás - nyomán

Bűnszövetkezetben elkövetett maffia rendszerben működő árverező, faktor, követeléskezelő pénzügyi vállalkozásokra, a felsorolt Btk. paragrafusai nem vonatkoznak, de mindenki másra igen!


1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

Önbíráskodás

273. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt

a) fegyveresen,

b) felfegyverkezve,

c) védekezésre képtelen személy sérelmére követik el.

Személyi szabadság megsértése

175. § (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2)

(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén egy évtől öt évig, a (2) bekezdés esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt

a) aljas indokból vagy célból,

b) hivatalos eljárás színlelésével,

c) a sértett sanyargatásával,

d) jelentős érdeksérelmet okozva,

e) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,

f) védekezésre képtelen személy sérelmére,

g) fegyveresen,

h) felfegyverkezve követik el.

Visszaélés személyes adattal

177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva

a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel,

b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,

vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.

(3) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a személyes adattal visszaélést különleges személyes adatra követik el.

(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.


Magánlaksértés


176. § (1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel

a) éjjel,

b) fegyveresen,

c) felfegyverkezve,

d) csoportosan bemegy vagy ott bent marad.

(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az (1) bekezdésben meghatározott módon, a (2) bekezdés szerint büntetendő, aki a (2) bekezdésben meghatározott módon mást megakadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen.

(4) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt a (2) bekezdésben írt módon követik el.



Zaklatás

176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(BANKOK ZAKLATÓ TELEFONJAI NEM IDE TARTOZNAK?)

(2) Aki félelemkeltés céljából

a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy

b) annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(3) Aki a zaklatást

a) volt házastársa, volt bejegyzett élettársa, vagy volt élettársa,

b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy

sérelmére követi el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetben bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


ÜGYVÉDEK és az ÁRVEREZŐ Pénzügyi Szolgáltatók KÖVETIK EL



Közokirat-hamisítás



274. § (1) Aki

a) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja,

b) hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál,

c) közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott közokirat-hamisításra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(3) Aki az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott közokirat-hamisítást gondatlanságból követi el, vétség miatt pénzbüntetéssel büntetendő.

275. § (1) Az a hivatalos személy, aki hivatali hatáskörével visszaélve


a) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja,

b) lényeges tényt hamisan foglal közokiratba, bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) E § rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján a Magyar Köztársaság területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.



Magánokirat-hamisítás



276. § Aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.



Visszaélés okirattal



277. § (1) Aki olyan közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, ennek beleegyezése nélkül, jogtalanul megszerez, vagy azt megsemmisíti, megrongálja vagy eltitkolja, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt magánokiratra azért követi el, hogy jogtalan előnyt szerezzen vagy jogtalan hátrányt okozzon, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

AZ UZSORABŰNCSELEKMÉNY sem vonatkozik a pénzügyi szolgáltatókra?



Uzsorabűncselekmény



330/A. § (1) Aki a sértett rászorult helyzetét kihasználva üzletszerűen olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a sértettet, illetve annak hozzátartozóját súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsora-bűncselekményt bűnszövetségben követik el.

(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.


Maffiás háttérrel, bűnszövetkezetekben dolgozó kilakoltató pénzügyi szolgáltatók felsorolása, akikre nem vonatkozik a Btk.:

Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1026. Hűvösvölgyi u 27.

Argenta Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1026. Bp. Hűvösvölgyi u 27.

Argenta Lizing Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1026. Bp. Hűvösvölgyi u 27.

Buda Faktor Zrt 1023. Bp. Bécsi u. 3-5.II.e.14.

Cessio Követeléskezelő Zrt 1022. Bp.Tövis u 6.

Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 59.

CORNER Záloghitel Zártkörű Részvénytársaság 1104. Budapest Halom út 42.

Creditexpress Factoring Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1146. Bp. Hungária krt. 179-187.

EOS KSI Magyarország Inkasszó Kft 1132. Budapest Váci út. 30.

EOS Faktor Magyarország Zrt. 1132. Budapest Váci út. 30.

Quality Financial Pénzügyi Szolgáltató Zrt 1021. Bp. Hűvösvölgyi u. 36.

Santander Consumer Finance Pü. Vállalkozás Zrt 1027. Bp. Kapás u 6-12.

Lánchíd Hitel és Faktor Finanszírozási Zártkörűen Működő Rt.1122. Budapest Székács út. 29.

OTP Faktoring Követeléskezelő Zártkörűen Működő Rt. 1052. Budapest Semmelweis út 10.

BUTÁR Gazdasági Szolgáltató Kft. 2030 Érd, Budai út 22.

PESTI HITEL Rt. 1149. Budapest Róna út. 120-122

DEFACTORING Pénzügyi Szolgáltató Rt 1122 Budapest Ráth György utca 56.

ÁRVEREZŐ HÁZ Zrt. 1075 Budapest, Károly körút 13-15. A lph. III/18.

REFINANCE Kft .1065. Budapest Hajós utca 32.

NEW Chance Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 1065. Budapest Hajós utca 32.

GÖSÁR Kft 1037 Budapest Erdőalja u. 101/c fsz.7

ZALABEST Követelésbehajtó és Problémamegoldó Kft. 8900. Zalaegerszeg, Iskola köz 6-8. I. em. 7.

LOMBARD Lizing Csoport 6720. Szeged, Somogyi Béla u 19. 

További cégek gyűjtése is folyamatban van

Nincsenek megjegyzések: