2015. szeptember 17., csütörtök

Message to illegal immigrants from Hungary

A KORMÁNYÜLÉS RÉSZÉRE – MENYHÉRT PÉTER

A KORMÁNYÜLÉS RÉSZÉRE – MENYHÉRT PÉTER


Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak Budapest, 2014. június 24.
dr Semjén Zsolt Miniszter Úrnak
dr Navracsics Tibor Miniszter Úrnak
Trócsányi László Miniszter Úrnak
Lázár János Miniszter Úrnak
Varga Mihály Miniszter Úrnak
Rétvári Bence Államtitkár Úrnak
Dr. Répássy Róbert Államtitkár Úrnak
Patyi Gergely Államtitkár Úrnak
valamint tájékoztatásul
Kövér László Úrnak, az Országgyűlés Elnökének
dr Gulyás Gergely Úrnak, az Ogy törvényalkotásért felelős alelnökének
Rogán Antal frakcióvezető Úrnak
Tárgy: Tiltakozás és tájékoztatás a szerdai kormányülés elé
Tisztelt Miniszterelnök Úr, és Miniszter Urak!
Alulírott Menyhért Péter, adófizető magyar polgárként, továbbá több ezer Deviza Alapú Csalás áldozat szószólója, valamint mintegy 300 aláíró Közösségi Feljelentésének meghatalmazott képviselőjeként tájékoztatom Önöket: a nyári szabadságolások előtt tegyék meg az elkerülhetetlenül szükséges kormányzati intézkedéseket.
Mit kíván – Önöktől MA – a Magyar Nemzet?

1. Azonnali kormányhatározatban kötelezzék az összes deviza alapú jogügyletben érintett pénzügyi szolgáltatót, hogy a hatályos magyar számviteli szabályoknak megfelelően minden devizás szerződésről állítsák ki a Hpt szerinti törvényes elszámolási kötelezettségüknek megfelelően a pénzforgalmi elszámolást a mellékelt táblázat formátumban. Jelenleg egyetlen adós sem rendelkezik a befizetett forintjait igazoló banki elszámolással, így a tartozások összegszerűségét lehetetlen megállapítani! Ezzel a formátummal (mely a bankok számára a legegyszerűbb, a magyar jogszabályok szerint egyébként is meglevő elszámolás) a pénzügyi szolgáltató bizonyítani tudja, hogy az ő szerződései az egyenleghamisítás számviteli bűncselekményében érintettek-e.(ártatlanság vélelme!)
2. Azonnali kormányhatározatban kötelezzék az összes deviza alapú jogügyletben érintett pénzügyi szolgáltatót, hogy a hatályos magyar adó szabályoknak megfelelően állítsanak ki a bevételeikről számlát, az általuk eddig alkalmazott fiktív számlák helyett. Kötelezzék ugyanakkor a NAV bűnügyi Főigazgatóságát, hogy a számlaadás elmulasztásával okozott jogsérelmet, az állami költségvetésnek eddig okozott – számításaink szerint legkevesebb 900 MILLIÁRD, VALÓSZÍNŰSÍTHETŐEN MINTEGY 2.000 MILLIÁRD forint összegű – adóelkerülést mielőbb derítse fel, és a beszámolóját nyújtsa be a Parlamentnek.
3. Azonnali kormányhatározatban szólítsák fel az összes deviza alapú jogügyletben érintett közjegyzőt, hogy nyilatkozzon: milyen objektív (tehát nem az egyik szerződő fél általi egyoldalú diktátum) elszámolási bizonylat alapján állított ki tartozáselismerő kötelezettségvállaló nyilatkozatokat, valamint az azonnali végrehajtást elrendelő záradékolást. 
Amennyiben objektív elszámolási bizonylat nem áll a közjegyzők rendelkezésére, a kormány kötelezze őket, minden általuk így a valóságnak nem megfelelő (hamis közokirat!) tartalommal kiállított közokirat azonnali visszavonására, és a bíróságok felé szükséges eljárások megtételére.
4. Azonnali kormányhatározatban rendeljék az összes deviza alapú jogügyletben érintett törvénysértő végrehajtási eljárás megszüntetését, mivel a végrehajtások törvényes jogalapja és összegszerűsége a mai napig egyetlen esetben sem tisztázott. (lásd a Kúria jogegységi Határozatait – melyek alapján avalós tartozások nem állapíthatók meg.)
5. Követeljük, hogy az egyértelműen bűnözőnek vélelmezhető Polt Pétert és helyettesét a kormány azonnali hatállyal mentse fel, és teljes nyilvánosság mellett, a jogsértő módon elutasított 2013. október 26-i feljelentésünket alapul véve folytassák le ellenük (valamint a mellékelt feljelentésünkben szereplő korrupt ügyészek ellen) a Közösségi Feljelentést képviselő Pótmagánvádló részvételével a nyilvános büntető eljárást! Polt Péter általam ismeretlen ügyésze félrevezette a bíróságot a Csányi Sándor és társai vagyonának zárolása ügyében, amelyet tavaly az Országgyűlés Elnöke kezdeményezett, és amelynek határozata ellen – annak valótlan állításai miatt írásban is fellebbeztem, amely eljárást az ügyészség ismételt félrevezetése miatt, a bíróság megszüntetett.
A kormány nincsen azzal sem tisztában, hogy az egyértelműen bűnözőnek vélelmezhető Polt Péter oly módon hamisítja meg az ügyészség eredményességi mutatóit, hogy az ügyészség gyakorlatilag minden olyan eljárás megkezdését elutasítja bűncselekmény hiányában, vagy más mondvacsinált indokkal, amelyet egyszerű polgár, hétköznapi kisember kezdeményez! 
Ez a jogbizonytalanság már olyan szinten működik, hogy már a rendőrség sem hajlandó a bűnügyekkel foglalkozni, már a feljelentés dokumentálását is elkerülik! Erre számtalan bizonyíték, például videó felvétel is rendelkezésünkre áll, amelyen a rendőrtiszt megtagadja a tulajdonos követelését, hogy a tőle ellopott, a helyszínen jelen levő rendőrök által is látható gépkocsit megvizsgálja, és a helyzetet tisztázza. Az ügyészség módszeresen megakadályozza a valóság tényeinek feltárását, a nyomozás megkezdésének szabotálásával. lásd a végjegyzetet
6. Azonnali kormányhatározatban rendeljék el az összes deviza alapú jogügyletben érintett törvénysértő, maffiaváddal büntető feljelentés alatt álló Magyar Bankszövetség törvényességi felülvizsgálatát pl. kartellezés; a fogyasztók és az igazságszolgáltatás folyamatos megtévesztése; a kormányzat megfenyegetése és félrevezetése, stb. ügyekben is
A kormány NE TÁRGYALJON olyan társadalmi szervezettel, amely az állítólagos szakmai tevékenysége ellenére, ma is állandóan megtévesztő információkat ad ki!
7. A kormány készíttessen elszámolást a deviza alapú csalás miatti költségvetési károkról! A közpénz az adófizetők tulajdona: a kormány csak felelős kezelője annak! A kormány vizsgáltassa felül az Állami Számvevőszék bevonásával a bankok felé irányult adósmentő közpénzek jogszerű felhasználását.
Javasoljuk, hogy a kormány vonja be tárgyaló partnerként (a büntető feljelentést egyedüliként megtett) DAC csoport általunk delegált képviselőit az összes deviza alapú jogügyletet érintő eljárás kialakítása érdekében.
A DAC csoport, és a Közösségi Feljelentést kezdeményezők képviseletében

Tisztelettel
Menyhért Péter
Kapják:a Kormány tagjai,
VALAMINT TÁJÉKOZTATÁSUL minden Országgyűlési képviselő, a politikai pártok,
a Legfőbb Ügyészség és a megyei főügyészek, a NAV vezetői
a Kúria és a törvényszékek vezetői; a közjegyzői és a végrehajtói kamara
a Média szereplői, a banki hitel károsultak szervezetei
a Deviza Alapú Csalás Áldozatai /DAC/ csoport /a Radikális Bankellenes csoport
a „Petíció a deviza alapú csalás ellen” mintegy négy és félezer aláírója
Mellékletek:
1. sz. Melléklet.poltfeljel131026.pdf
2. sz. Melléklet NE FIZESS.pdf
3. sz. Melléklet. bírák140402.pdf
4. sz. Melléklet. Mhcikk.pdf
5. sz. Melléklet. Mhcikk2.pdf
6. sz. Melléklet. Mhcikk3.pdf
7. sz. Melléklet. Mhcikk4.pdf
8. sz. Melléklet. mnb140404.pdf
Végjegyzet:
Adalékként néhány tény, melynek pótmagánvádas lebonyolítására készülök:
A XXI. kerületi vezető ügyész BXXI.2604/2014/1-I számú határozata pótmagánvádas eljárásra kényszerít. Az egyértelműen bűnözőnek vélelmezhető dr Füzesi Mónika szerint nem bűncselekmény, ha egy gazdasági szolgáltató vállalat, amely ügyfélszolgálati és nyilvántartási tevékenységet lát csupán el, 8 hónapon át zaklat, megfélemlít egy olyan NEM LÉTEZŐ TARTOZÁSOM miatt, amelyet törvényes (fizetési meghagyás, polgári peres eljárás) módon képtelen lenne behajtani, mivel neki állandóan megküldtem tiltakozásul a befizetési szolgáltató, valamint a bankkártyás fizetés bizonylatait! Szerinte törvényes a nem is létező (mivel a szolgáltató cég a mai napig nem bizonyította a tartozás valós létét!) tartozás kikényszerítése folyamatos, 8 hónapon át tartó joggal aló visszaélés nem zaklatás.
Ez az ügyész nem tartja bűncselekménynek (bűnpártolásnak) azt, hogy egy meg sem állapított de alapos gyanúval, az eljárása előtt jóval megtett feljelentett bűncselekmény résztvevőit próbálja a valótlan állításaira hivatkozva kimenteni a büntető eljárás alól.
Ez az ügyész nem tartja bűncselekménynek (magánlaksértésnek) azt, ha az ingatlanra a tulajdonos hozzájárulása, konkrét értesítése, (a mobil számok a rendelkezésükre állt!) egy félrevezetett, de akár rosszindulatú szomszéd segítségével jogtalanul behatol, és ott egy valótlan tartalmú, egyébiránt nem a konkrét kikapcsolást elrendelő dokumentum segítségével megfoszt a szolgáltatástól, a villanyórámat kikapcsolja, s ezzel nekem anyagi károkat okoz! Adott esetben ez az eljárás – ha például az ingatlanban olyan életmentő elektromos berendezés használatát igénylő személy tartózkodik – akár halált, vagy súlyos egészségkárosodást, vagy adott esetben egy informatikai műveletnél akár súlyos anyagi károkat okozzon.
Ez az ügyész nem tartja bűncselekménynek (tartás elmulasztásának) azt, ha a gyermektartásra kötelezett a kötelességét tudatosan nem teljesíti, és ezzel milliós kárt okoz. A többszöri tiltakozásomra ez az ügyész az oda nem illő családjogi és kártérítési szabályok félreértelmezésével megakadályozta – félrevezette a bíróságot abban, hogy a cselekmény valóságos súlya alapján hozzon ítéletet.

Itt a trükk! A bankok így vágtak át mindenkit.Melyik parlamenti párt tes...

2015. szeptember 9., szerda

Magyarországot megtámadták! Mozgósít a Betyársereg – újabb tudósításunk Röszkéről

A helyzet egyre elkeserítőbb. Most összefogás kell és félre kell tenni a napi nézeteltéréseket! A rendőrséggel együtt kell rendet tenni a déli végeken, mert az egész országra az vár, ami most Röszkét is jellemzi. Mintha egy sáskahad tarolna végig azon vidékeken, ahol régen Rózsa Sándor lovagolt betyárjaival. Magyarországot megtámadták, ez egy újkori invázió.
DSC_0188
Ezekben a percekben érkeztem meg a Röszke 1. gyűjtőből, és még most is azon gondolkozom, hogyan lehetne mind azt szavakba önteni, amit kint láttam.
Nyolc éve vagyok ennek a kis falunak a lakosa, és állíthatom, hogy itt hét évig semmi sem történt, minden barátomnak ajánlottam ezt a helyet, aki nyugodt életet keresett magának a letelepedéshez, családalapításhoz. Azt hiszem, most részesévé válik ez a falu egy olyan történelemkönyvnek, amit arab nyelven fognak kiadni, egy olyan Európában, ahol már nem is élnek keresztény, fehér emberek. Röszke lesz az egyik olyan falu, ahol a keresztény, fehér Európa elbukik. Feladjuk mind azt, amiért az őseink ezer éven át küzdöttek, és harc nélkül adjuk át a helyünket az új honfoglalóknak. Amit ma láttam, az nem egy menekült áradat volt. Mosolygó betolakodók dézsmálták, a mindenféle szervezetek által kínált adományokat, ruhát, cipőt, élelmiszert. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy családok százezrei éheznek az öreg kontinensen, de a segélyszervezetek mégis a betolakodó hordát etetik, akik az átvételt követő percekben az élelem, és ruhanemű felét szét is dobálták a táborban, ami most már leginkább egy fesztiválra emlékeztet. Több országból érkezett szervezetek, szinte versengenek most, hogy ki etesse ingyen étellel, ezt a csürhét. Egy család a szemem láttára pakolt fel direkt kóserül elkészített húsos lepényekből, és ahogy sétáltak a táborig, út közben már dobálták is szét az üres palackokat, csomagolópapírt, a szemetesektől három méterre.
DSC_0181
Beszélgetésbe elegyedtem olyanokkal, akik egész nap kint voltak, és mesélték az eseményeket. Ma nap közben több alkalommal kitörtek a táborból a jóllakatott sáskák, és szétszéledtek a pusztában, ahol valaha Rózsa Sándor is oly sokat kalandozott. Ez a puszta most leginkább egy csata utáni állapotra emlékeztet. Letarolt paprikaföldek, ledézsmált gyümölcsfák, kitaposott napraforgó, és kukoricások, és mindemellett az irdatlan szemétmennyiség, ami ellepi a földeket. Nehéz elhinni, de úgy látszik, ezeknek a jöttmenteknek több joguk van, mint nekünk. Büntetlenül átsétálnak az unió határán, jól is lakatjuk őket, és ha kedvük van, tovább állnak.
DSC_0186
A rendőrökkel beszélgettem erről a helyzetről. A rendőri vezetők úgy csinálnak ötszázból ezer rendőrt, hogy a szolgálati időt megszorozzák kettővel. Egy rendőr alezredes elmesélte, hogy tizenkét óra alatt még senki sem kérdezte meg tőle, hogy kapott-e enni, a válasza amúgy az lett volna, hogy nem. Ott tartunk, hogy már a tisztek is együtt éheznek, az állománnyal, miközben a horda, jóllakottan nevetgél, vagy épp követeli a buszt, vagy mikor mit, mert nekik jogaik vannak, amit számon is kérnek rajtunk a külföldről ide pofátlankodó jogvédők.
DSC_0201
A rendőri állomány parancsba kapja, hogy a sokszor hússzoros tömeget tartsa kordában, de nem használhatnak semmilyen eszközt, egyszerűen, csak szépen kérhetik a menekülteket, hogy ne hőzöngjenek, és ezzel ki is merült az eszköztár.
Így a Magyar-Román meccs után azt kell mondanom, hogy minden nemzetinek, fel kellene fogni, hogy nem a rendőrökkel kell harcolni most, nem 2006 van, hanem 2015. Most más az ellenség. Egy pesti rendőrrel beszélgettem, aki tudja, hogy hová tartozom, és azt mondta, hogy ide a határra a Betyársereg kellene, és arról beszélt, hogy ha háború lesz, akkor ezt a csatát együtt kell megvívni, betyár a rendőrrel, magyar a magyarral, kart karöltve kell, hogy nekimenjen ennek a hordának.
DSC_0179
Eldobált ételek mindenhol…
Az igazi ellenség itt van a határon, és özönlik befelé, nap mint nap ezresével, és mellettük az a sok irtani való liberális újságíró, emberjogi harcos, és segélyszervezetes. Már a német antifa csürhe is itt jótékonykodik, az én falumban. Ezek közül egyiket sem érdekli, az iszonyatos kár, ami a gazdákat érte, vagy minket, Magyar adófizetőket, mert hogy ebbe beleroppan az ország hamarosan, az is biztos.
Ha valakinek most harcolni támad kedve, ne a rendőröket üsse, mert a haza védelmére keltek, egy pár perces keresés után, mindenki találhat itt a röszkei határban neki való ellenfelet.
(Betyársereg)