2009. március 31., kedd

Tisztelt Sólyom László Elnök Úr!

Tisztelt Sólyom László Elnök Úr!


A Magyarok Szövetségéhez csatlakozott közel 500 civil szervezet, a mozgalomban tevékenykedő több tízezer ember, valamint több százezer támogató nevében kérjük, hogy a küszöbön álló kormányváltással kapcsolatos álláspontunkat megismerni, és elfogadni szíveskedjen:

Mi, a politikai és gazdasági hatalmon kívüli, saját érdekeink és hangunk hallatására alkalmas eszközökkel nem rendelkező, a rendszerváltás veszteseiként pusztán fogyasztói, négyévenként választói, adófizetői célcsoportnak tekintett közemberek úgy gondoljuk, hogy magunk akarunk dönteni saját sorsunkról. Nem másoknak kell megfelelnünk, ez az ország legyen nekünk megfelelő.

Magyarország jelenlegi közigazgatási, pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, szociális, nemzetbiztonsági, művelődési, környezetvédelmi, mezőgazdasági rendszerei nem szolgálják a magyar társadalom fenntartható fejlődését. A magyar nemzet történelmének egyik legnagyobb válságát éli meg napjainkban. Ma a lakosság 1%-át kitevő párttagság által formálisan elfogadtatott programok közül lehet csak választani. A nemzetet alkotó közösségeknek nincs lehetőségük érdekeik képviseletére. Továbbra is pártállamban élünk. A nemzet 99 %-a valós képviselet nélkül maradt. A pártok a jelenlegi jogi és pályázati szabályozással lebénítják a civil szerveződéseket, kettős szigetelő réteget vonva a társadalom és a hatalom közé. A pártok a holdudvarukba vont civil szervezeteket saját, rejtett pártfinanszírozásukra használják, kizárólagos hatalomgyakorlásuk melegágya a korrupciónak. A társadalmi megosztottság a családokat is szétveri. Az a vezetési gyakorlat, amelyik az elmúlt 20 évben irányította ezt az országot, megbukott. Vajon miért kell elhinnünk, hogy változatlan keretek között képesek a válság megoldására azok, akik előidézték azt? Azok a politikai csoportok, amelyek kedvező körülmények között sem teremtették meg a kapcsolatot a társadalommal, hogyan lennének képesek nehéz körülmények között a nemzeti egység megteremtésére? A romlást a jelenlegi rendszer keretein belül már nem lehet megállítani. Alapvető változásokra van szükség.

Egyetértünk Önnel abban, hogy a kormányfő által most alkalmazni kívánt kormányváltás - mint eszköz - mélyen antidemokratikus, az esetleg így létrejövő kormánynak - még a jelenlegihez képest is - tovább csökken a társadalmi támogatottsága. Határozottan állítjuk, hogy egy kormányváltás nem elegendő ahhoz, hogy rendeződjön nemzetünk helyzete.

Vajon értelmes dolog volt-e mindenünket kiárusítani, miközben csak nőtt az adósságunk, értelmes volt-e eladni belső piacunkat, úgy, hogy ma már csak a föld, a víz, a levegő legyen hátra? Vajon megengedhető, hogy családok százezrei süllyedjenek a mélyszegénységbe, kerüljenek az utcára a hitelválság kapcsán? Vajon tényleg luxuscikk a gyermek?

Bizonyára Ön is egyetért abban, hogy az állam vezetésének, az Országgyűlésnek az lenne a feladata, hogy a közösség hosszú távú létezésének feltételeit biztosítsa.

Felmerül bennünk a kérdés: nem kellene-e valamit tenni annak érdekében, hogy a teljes politikai felelőtlenség megszűnjön?

Látható, hogy ez a kor minden téren új válaszokat igényel. Szembe kell néznünk azokkal a súlyos környezeti, népesedési, gazdasági problémákkal, amelyeket évtizedekig halogattunk. Egy előrehozott választás önmagában nem old meg semmit, ha a politikai küzdőtér változatlan marad. Amennyiben továbbra is a Nemzetközi Valutaalap mindenütt romboló „megoldásait' erőltető elképzelések a meghatározók, és ha az ország továbbra is a külföldi tanácsadók és az off-shore cégek paradicsoma marad, akkor nem történik alapvető változás. Az ország kizsákmányolását irányító külföldi hatalmak egyre súlyosabb megszorításokat kényszerítenek ránk. Hazánk képviseleti rendszere jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a társadalom összefogjon, és ez által felülkerekedjen a válságon.

Bármelyik párt veszi is át a hatalmat, továbbra is figyelmen kívül hagyja a társadalom túlnyomó többségének akaratát. A monetáris tőkének túl gyenge kormányfőket egyre keményebb, diktatórikusabb végrehajtó váltja fel.

Tisztelt Elnök Úr!

Ön rendelkezik eszközökkel ahhoz, hogy hatást gyakoroljon az Országgyűlésre. Önnek történelmi feladata, hogy segítse ezt a nemzetet a válság leküzdésében, a fennmaradásban.

Kérjük Önt, hogy a - jelenlegi kormányválság megoldásával párhuzamosan - kezdje el a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő, a teljes népesség képviseletére és védelmére alkalmas államrend kialakítását. Kérjük, hogy tegye meg a nemzet érdekeinek megfelelő kétkamarás parlament létrehozásához szükséges lépéseket!

A feladat jóval nagyobb, mint egy egyszerű választás: a demokratikusnak induló, de félrecsúszott rendszert kell újraformálni, olyanra, amely bennünket véd másokkal szemben, nem másokat velünk szemben.

A Magyarok Szövetsége függetlenül attól, hogy lesz-e kormányváltás, vagy előrehozott választás, a nemzet újraszervezésével el fogja érni, hogy megtörténjen a válságot előidéző teljes személyi és intézményi háttér lecserélése. A tét óriási: ha nem hozzuk olyan helyzetbe a jelenlegi huszonéves korosztályt, hogy a családalapításra és a gyermekvállalásra igent tudjon mondani, akkor a magyarság rövid időn belül elveszti a lehetőséget, hogy tovább éljen. A történelem Önre bízta az ország sorsát, és Önön fogja számon kérni mindezt.

Egészséget kívánva, tisztelettel:

Magyarok Szövetsége

Nincsenek megjegyzések: