2014. július 29., kedd

NYÍLT LEVÉL ! Kedves Viktor!

Kedves Viktor! Első személyes találkozónkon 2005 őszén a felcsúti focipálya büféjének kerthelységében beszélgetésünk végén megkérdezted, hogy: „A Magyari korrekt volt-e?” A válaszom az volt, hogy nem. De avassuk be olvasóinkat, hogy ki is az a Magyari. Dr. Magyari József a Kossuth Nyomda vagyonát felszippantó Kossuth Holding első embere volt szinte a rendszerváltás óta. ’89-ben dobta át a secu, mint a TGM-et és a többieket erősíteni nálunk is a demokráciát. 20 év alatt Magyari maga alá gyűrte a köztársaságot, Orbánostól, Gyurcsányostól, elempéstől, jobbikostól, bíróságostól („Van az a pénz…”). Kossuth Holding az első számú felszámolócég volt Magyarországon, míg végül mégsem került fel a TEMPO nyomására a Nemzetgazdasági Minisztérium által vezetett felszámolói névjegyzékbe. Magyari már korábban lelépett a bőrdíványról névleg, már ami a Kossuth Holdingot illeti, átmentette Bajnai a Vértesi Erőmű élére. Ott sem lehetett sokáig maradása, mivel az Apostoli Magyar Királyság aranyrészvényével a kezemben gyakorolva a Szent Korona tulajdonosi jogait, addig libatolvajoztam Jóskát a közgyűléseken az őt kinevező miniszterelnökével (Bajnai) illetve a Magyarit továbbra is a hivatalába tartó utódjával (Orbán), hogy távozni kényszerült. Ahogy szokott lenni, Magyari elvtárs is felfelé bukott. Jelenleg Szingapúrban konzul. Felvetődik a kérdés, hogy Orbán házi bankárja, Töröcskei elvtárs Államadósság Kezelő Központ vezető által eltapsolt sok milliárdos államkötvénykezelői feladatokat lát-e el e messzi földön (offshore cégekre bízta e Széchenyi Bank tulajdonos a magyar államkötvényeket, melyek kézen közön egészében eltűntek, többnyire Szingapúrban)? Viktor, közérdekből kérdezem tőled, hogy Magyari vonatkozásában mik voltak azok a pozitív tényezők, hogy annak ellenére elláthat ilyen magas külszolgálatos állami feladatot, hogy több száz oldal lehallgatási jegyzőkönyvvel (NBH Nyom. 396/2003.) bizonyított tény, hogy bírókat vesztegetett meg bűnszervezeti alakzatban elkövetve, két évtizedes „munkássága” alatt közel 1.000.000 munkahelyet megszüntetve évi 500.000.000.000 (!) Ft-os csődvagyon vesztést előidézve? Helyettesed, Semjén elvtárs Parlamentben mondott magyarázata - mely szerint „A diaszpórában élő magyarok indentitásának felébresztése érdekében konzulokkal erősítettük meg a nagykövetségeket.” - nem elégséges, figyelemmel Magyari fentebb csak érintőlegesen taglalt nemzetpusztító tevékenységére. Miért is jutottatok így együtt az eszembe? Talán a Tusnádfürdőn minap elhangzott beszédedben hivatkoztál Szingapúrra, mint követendő példára, jutott a fülembe. Kecskemét, 2014.07.29. Üdvözlettel: Borbély József

Nincsenek megjegyzések: