2011. március 20., vasárnap

Elzavartak minket! Elvették a lakásunkat....

Elvették a lakásunkat, elzavartak minket!

2011-03-21 04:24:00
Az új tulajdonos még pár napot sem adott, hogy az öregek összepakoljanak.
Hirdetés
BUDAPEST - Kilakoltatási tilalom ide, kilakoltatási tilalom oda, vasárnap délelőtt utcára került egy idős házaspár Budapest belvárosában. Balogh János (81) és felesége, Vilma néni (91) zokogva nézte, ahogy a bútorszállítók elviszik holmijaikat, amikor pedig végleg kiléptek 37 éve lakott otthonukból, a szívük hasadt meg.


Emlékek Baloghék 37 év után kényszerültek elhagyni az otthonukatt - képgaléria
http://www.blikk.hu/galeria/Kilakoltatas

– Néhány éve 6 millió forintért adtuk el a lakást, azzal a kitétellel, hogy holtunkig itt lakhassunk. Mivel kevés volt a nyugdíjunk, gondoltuk, ez a kis pénz talán segít rajtunk az utolsó éveinkben. Most egy végiggürcölt élet után el kell hagynunk otthonunkat! Ebbe bele fogunk halni! – mondta a bejárati ajtót simogatva János bácsi, akitől megtudtuk, hogy két héttel ezelőtt derült ki számukra, hogy haszonélvezeti jogukat soha nem jegyezték be.

– Szegény feleségem amúgy is nagybeteg, majdnem végzett vele ez a hír, öszszeesett, kórházba kellett vinni – mesélte János bácsi. Lakásuk az Erste Banké lett, de már az is túladott rajta, az új tulajdonos pedig a kilakoltatási moratóriumot egy kiskapuval kerülte ki. A bíróságon ugyanis bejelentette, hogy azért kell mihamarabb beköltöznie, mert nincs más lakhatási lehetősége. Az önkormányzatot egy lelkész értesítette a bűncselekménygyanús ügyről. Bár mindent megtettek az idős emberekért, a kilakoltatást nem lehetett megakadályozni.


Költöztetés János bácsi és Irma néni megtörten tűrte, hogy elszállítsák holmijukat
– Az önkormányzat mindent megpróbált, még a lakás megvásárlását is megkísérelte, de az új tulajdonos testvére, aki érdekes módon az ügyet intéző ügyvéd, irreálisan magas vételárat közölt. Miután sikerült találnunk egy kislakást a Vadász utcai idősek otthonában, kértem néhány nap haladékot a költözésre, hogy az idős emberek méltósággal hagyják el a lakást, de a válasz az volt, hogy azonnal menniük kell – nyilatkozta a Blikknek Rubovszky Csilla KDNP-s alpolgármester.

Az idős emberek az új otthonukban bizonytalanul néztek körbe, még nem tudták megszokni, hogy egyik napról a másikra minden szertefoszlott, amiért egy életen át dolgoztak. Első dolguk azonban egy ima volt: hálát adtak az istennek, hogy legalább nem az utcára kerültek.

Az ügyben az V. kerületi rendőrkapitányság csalás és okirat-hamisítás ügyében nyomoz. Úgy tudjuk: már gyanúsítottként hallgatták ki az egyik vásárlót.

Koós Szabolcs

Lázár János véleménye a szegényekről



Lázár János nem tudja mit is beszél. Hol is él? A holdon? Vagy éppen máshol? Más is dolgozott keményen, aztán volt is. Másnak is. Ebben az országban sokaknak VOLT !!!! Nem is kevés! De: Tettek a mocskos politika által megbízott, a bársonyszéket elfoglalók arról, hogy ne legyen. A hatalom kiszolgálói, a zsebtömők. akik rákattantak mások vagyonára. A hatalommal lehetett aratni másoknak a kárára. A bársonyszéki bűvölet hatékonnyá tette a tevékenységüket. Volt mit lenyúlni, elvetetni, volt mit osztogatni. Volt kiket kifosztani. Amit ebben az országban immár..., amit szinte kivétel nélkül az egész lakosság "élvez". Amire Lázár mondhatja, hogy a SENKIK. Csak, mert a hatalom gyakorlói a végrehajtói kifosztottak, kifoszthattak.

Szégyen és gyalázat, hogy egyáltalán ezt megengedhette magának.

Amit mástól elvetettek, azt vissza kellene adni, "" LOPOTT HOLMI VISSZA JÁR "" , aztán utána pofázhatna arról, kiket is tart és nevez senkiknek ebben az országban. Több milliós fizetés mellett könnyű mások felett jogtalanul az az amúgy is kifosztott lakosságot SENKIKNEK titulálni, az "észt" osztani.

Figyelemmel a http://tkatalin.uw.hu honlapomon nyilvánosságra hozott károsultakra, meg azokra, akik ezen a honlapon is ügyeikkel nyilvánosságot kaptak, na meg a több millió CSALÁDRA tekintettel, akik a közhatalom gyakorlói és végrehajtói által nincstelenné váltak ebben az országban, jogfosztottság örömeit élvezhetik, a "SENKIK" Lázár szerint, - mélységesen felháborító amit meg mert engedni magának.

2011. március 7., hétfő

FELHÍVÁS !!!

FELHÍVÁS!


„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége közleményben hozza nyilvánosságra, hogy a folyamatos felhívásaink, hivatalos leveleink, feljelentésink ellenére a kormány és magyar nyomozó hatóságok (rendőrség, ügyészség) többszöri bejelentéseink ellenére sem számolták fel hazánkban a „fehérgalléros bűnözést”. Sajnos a bíróságok is teljes mértékben asszisztálnak a pénzügyi szolgáltatók, követeléskezelők, csaló faktor, credit, Kft, és Zrt, elnevezésű bűnöző cégeknek. Jól látható azt is, hogy a valutaárfolyam változására való hivatkozással kifosztják a bankok a magyar népet, holott nem kapott senki valutát, forintban lettek folyósítva a felvett hitelek. Véleményünk szerint ez törvénytelenség, melyhez asszisztál a kormány, a bíróság, ügyészség, rendőrség a végrehajtók, korrupt közjegyzők.

„Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, tarthatatlannak tartja, hogy „maffiás” módszerekkel működő faktor, credit, Zrt, Kft, követeléskezelő, árverező, kilakoltató cégeknél azonnali hatállyal, kérésünknek megfelelően és a feltárt bűncselekmények végett NEM kezdeményezték tevékenységük, működésük felfüggesztését, és vezetőik ellen NEM rendeltek el teljes vagyonosodási vizsgálatot NEM KÖTELEZTÉK őket az OFF-SHORE cégeken keresztül kivitt vagyon után adó és illeték megfizetésre.

Mivel a magyar állam és a magyar nyomozó hatóságok nem képesek kezelni a „fehérgalléros bűnözést”, mi segítünk és létrehozzuk a „Robin Hood Akciócsoportot” a törvény adta keretek között.

A Robin Hood Akciócsoport feladata és célja , hogy a magyar lakosság mintegy felét érintő hitel–visszafizetési gondok miatt, az őket zaklató és velük szemben jogtalanul eljáró követeléskezelők, faktor, credit, elnevezésű cégek, végrehajtók és kilakoltatók ellen fellépjenek.

Az akciócsoport szeretné kiemelni, hogy a törvények maradéktalan betartásával mindent elkövetünk – ha máshogy nem, fizikai jelenlétükkel –, hogy megvédjük a rászorulókat és visszaszerezzük a bűnözőktől a már elvett ingatlanokat. S a csoport nevének választása azért esett Robin Hoodra, mert a legenda szerint a kizsákmányolók vagyonát az éhezőknek, szegényeknek adta, mi is ezt tesszük.


Az érintetteknek pedig az akciócsoport létrehozásával azt üzenjük:


Betelt a pohár, álljanak le az eddig törvényileg nem megfelelően szabályozott és emiatt a pénzügyi felügyelet által ellenőrzésük alá nem vont tevékenységükkel, az összes faktor, követeléskezelő, behajtó bűnöző cégek, végrehajtók, közjegyzők, mert mindenkit egyesével megkeres a Robin Hood Akciócsoport a fenyegetett adósok nevében eljárva és minden egyes csalással elvett ingatlant vissza ad a jogos tulajdonosának.

Bankok! Ébresztő! Az összes követelés eladást, engedményezést függesszenek fel! A már eladott engedményezést, követelést visszamenőlegesen is vegyenek vissza, mert ha nem, mi tesszük meg! Ez a kizsákmányolás nem sokáig tartható fent. Ha egyszer szakad a cérna, - ami már a hajszálnál is vékonyabb- a nép számon fogja kérni az igazát!

Budapest, 2011. március 7.

Dabasi Tamás Elnök

www.feherkemeny.com Email cím: info@feherkemeny.com; Telefon: 06-20/ 399-5821

Az akciócsoport várja, az ország egész területén élő, segítőket. Gondolunk a személyes részvételre, az anyagi (telefon, üzemanyag posta, nyomtató patron és papír) támogatásra, valamint a szegénység végett számítógéppel, internettel nem rendelkezők részére történő terjesztéssel. A kiadványt minden egyes község hirdető táblájára el kell juttatni, ki kell függeszteni, hogy azok a bajbajutottak is értesüljenek róla, akik nem használják az internetet. Jelentkezni a megadott email címen lehet.

2011. március 3., csütörtök

Új bírói gyakorlat?

A TEMPO párt titkára -Minda Zoltán - a TEMPO Párt képviseletében vett részt, a MVM ( Magyar Villamos Művek) kontra TEMPO Párt tárgyláson, és a tárgyalás során egy igen kirívó eset történt....

A tárgyaláson a bírónő Dr. Bérces Renáta.

Minda Zoltán többször helyreigazította a bírónőt, a nem helyesen idézett paragrafusok miatt, amit a bírónő egyre kevésbé viselt, majd a pulpitus mögül felugrott, és tettlegesen bántalmazta a TEMPO titkárát -Minda Zoltánt- majd kirohant a tárgyaló teremből a tárgyalást félbe hagyta.

A hír pontosítása:Minda Zoltrán és a bírónő között szóbeli vita alakult ki, Minda Zoltán többször helyre igazította a Bírónőt a nem pontosan idézett paragrafusok miatt, amit a Bírónő egyre kevésbé viselt, ekkor felszólította Mindát, hogy hagyja el a termet .
Minda ezt kifogasolta, majd a Bírónő az Őröket felszólította, hogy vezessék ki, miközben a Bírónő a pulpitus mögül felállva Mindának a saját kabátját hozzávágva, inspirálta a terem elhagyásra.
Ezután a Tempo titkára azonnal feljelentést tett a bírónő ellen.

hirf: http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php

2011. február 26., szombat

Ennyire egyszerű ... a MEGOLDÁS!!!

Ennyire egyszerű a megoldás, még is süket fülekre talált az eltelt két évben.
Terjesszük, hátha meghallja végre a kormány!

Kedves Dabasi Tamás!

Ezúton szeretném megköszönni az (immár sokadszor) érdekemben is tett erőfeszítéseiteket, a küzdelmet, melyet soha nem fogyó erővel és lendülettel folytattok tovább még akkor is, ha az eddig vajmi kevés hatással volt a "döntéshozókra".

Szeretném kijelenteni, hogy most is és ezután is teljes mellszélességgel kiállok az általatok megfogalmazottak mellett, és teszem ezt nevemmel, személyes adataimmal alátámasztva, ha a szükség úgy hozza.

Engedd meg, hogy néhány gondolattal megpróbáljak hozzájárulni ehhez a küzdelemhez. Többségük nemsajátom, hanem olvastam, nálam bölcsebbektől hallottam őket. Meglehet, sőt valószínű, hogy némelyek már bennetek is megfogalmazódtak, talán már sokkal előbb, mint bennem. Mégis szeretnék nekik hangot adni, talán csak a magam megnyugtatására, a helyzet összefoglalása érdekében, talán azért, mert minél többen gondoljuk ugyanazt, annál hamarabb valósággá fog válni, amiért - meggyőződéssel és hittel kijelentem - nem hiába harcolunk.

1. Határozottan kiállok az ember Isten által adott jogai mellett, amelyeket semmilyen hatalom el nem vehet tőlünk. Az első és legfontosabb a szabadsághoz való jog. Én és minden embertársam szabadnak születettünk a Földre, és ezt el nem felejtjük. Nem nyomhat el bennünket tovább semmiféle önjelölt hatalom; nem tart tovább rabszolgaságban senki és semmi. Eztán az Isteni törvények szerint élünk, nem a minket elnyomó hatalom igazságtalan törvényeinek engedelmeskedünk.

2. A Föld kincsei mindenkit egyformán megilletnek, úgy mint az ivóvíz, energiaforrások, ásványkincsek. Mindezekkel való rendelkezés nem egy önmagát megválasztott elit előjoga. Minden földi embernek egyformán joga van bőségben és nyugalomban élni. Minden embernek joga van hozzájutni mindazon javakhoz, mely életükhöz, boldogulásukhoz, jólétükhöz szükséges. Valamint minden embernek joga van élvezni munkája gyümölcsét: a házát, autóját, vállalkozásának jövedelmét, melyekhez tisztességes munkával jutott hozzá. A felvett hitelek csak kiegészítették a rendelkezésünkre álló, adózott jövedelemből származó pénzösszegünket, amelyet jogos igényeink kielégítésére fordítottunk, mert minden embernek joga van egy otthonhoz, gépkocsihoz, vállalkozáshoz és egyáltalán mindenhez, amire szüksége van.

3. Én a magam részéről hajlandó vagyok visszafizetni a hitelt, amit felvettem, mert azt kívánja a tisztesség, hogy amit egyszer kölcsönkértem, az vissza is kell adni. De nem vagyok hajlandó tovább szótlanul tűrni, hogy kiszolgáltatott helyzetemmel a bank visszaéljen, és elvegye tőlem még azt is, amim sosem volt. Ezért azt szeretném, hogy devizahitelemet a hitel felvételekor érvényes árfolyamon alakítsák át forinthitellé, és az eddig tőlem jogtalanul kicsalt milliókat visszamenőleg vonják le a tőketartozásomból. A továbbiakban fizetem tisztességgel a tartozásom részleteit, de csak annyit, amennyi jár. Az otthonomhoz jogom van, és ezt nem veheti el tőlem (senkitől sem) senki.

4. Nem nézem ölbetett kézzel, hogy tönkreteszik a családomat, házasságomat gyermekeim jövőjét. Véget kell vetni ennek az egyoldalú, hazug, képmutató, elnyomó pénzügyi rendszernek. A döntéshozók ezután az emberek érdekeiben cselekedjenek, vagy tűnjenek el a szemünk elől. Váltsák fel őket olyanok, akik a közjó érdekében, jóindulattal, az igazságot képviselve cselekszenek. Szolgák ők, a népet szolgálni szerződtek, nem az elnyomásunkra, kizsákmányolásunkra.

5. Kikérem magamnak az undorító, kétszínűségtől bűzlő telefonos zaklatásokat. Minden alkalommal, amikor nem fizetek napra pontosan, folyamatosan zaklatnak. Megkérdezik, mi az oka, hogy nem fizetek. A válaszom, és ezt üzenem a bank vezetőinek: az az oka, hogy már kiloptak a zsebemből minden tartalékot, és megfosztottak (talán nem éppen ők, de döntéshozó társaik) a tisztességes munka lehetőségétől is. SMS üzenetekben visszahívást kérnek, de én nem fogom visszahívni őket, mert nem akarok beszélni velük, mert a beszélgetés elég egyoldalú: ők mondják, fenyegetnek hol burkoltan, hogy teljesen nyíltan árverezéssel, hitelfelmondássakm én meg vegyem tudomásul. Nem veszem. Kérnek újabb telefonszámokat, de én nem adom meg, mert éppen elég ez az egy, amit tudnak. Megkérdezik, mikor tudunk fizetni. Sokszor fogalmam sincs, mégis addig veszekszenek velem, amíg mondok egy dátumot. Aztán persze a szememre vetik, hogy miért nem teljesült. Közlik velem, hogy felszámolják a figyelmeztető levelek díját, pedig én nem kértem soha, hogy ilyesmit küldjenek nekem. Tudom én pontosan, mikor mennyivel "tartozom". Felszámolnak 3500 Ft különeljárási díjat bizonyos idő elteltével, pedig semmiféle külön eljárás nem történt az ügyemben. Megkérdeztem mire föl? A válasz: ez már régi gyakorlat. Mikor mindezt számonkérem, kioktatnak, hogy az én devizahitelemről van szó, amit vállaltam és aláírtam, és ők csak segíteni szeretnének. Persze, vállaltam, de ilyen mértékű árfolyamemelkedésről nem volt szó. A "segítségük" pedig nesze semmi, fogd meg jól!
Mutogattak nekem grafikonokat annak idején a bankban, hogy hosszú távon kiegyenlítődik az árfolyamingadozás, és bizonygatták, nincs nagy kockázat. Magyarul: szándékosan húztak be a csőbe. Mondjuk ki végre: mindez szándékosan történt. Emberek százezreit szeretnék előre megtervezett módon nyomorba dönteni, kisemmizni. Van egy rossz hírem a számukra: NEM FOG MENNI, mert az emberek felébredtek, már átlátnak rajtuk, és nem fogják hagyni. Itt a vége a réginek, és kezdődik valami új, egy jobb, igazságosabb világ, amiben teljes szívemmel hiszek, és kész vagyok minden erőmmel segíteni a mielőbbi megvalósulását.

Rád bízom, mihez kezdesz mindezzel, amit leírtam. A jövőt közösen építjük, eljött az egység ideje. Nem kell semmi más, csak jussanak el ezek a gondolatok minél több emberhez, minél többen csatlakozzanak hozzá.

Üdvözlettel:
Koczorné Erőss Enikő

2011. február 25., péntek

Nyílt levél a Magyar Köztársaság Miniszter Elnökéhez, .....

Nyílt levél a Magyar Köztársaság Miniszter Elnökéhez, a Magyar Köztársaság Kormányához, a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez, a Köztársasági Elnökhöz, a Magyar Bankszövetséghez, a Magyar Köztársaság területén működő Kereskedelmi Bankokhoz, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Elnökéhez, és a Magyar Nemzeti Bank Elnökéhez !

Tisztelt Döntéshozók, Tisztelt Érintettek !

A „deviza” alapú hitelezéssel járó súlyos társadalmi katasztrófa elkerülése érdekében Önöknek évek óta nem sikerült a problémát megoldani.
Felmerült bennünk a kérdés, nem is akarják megoldani?
Mi, mint a társadalom heroinistái, pénzügyi analfabéták, felelőtlen hitelfelvevők, „direkt fizetni nem akarók „ azok nevében is, akik még nyögik a soha fel nem vett összegek fizetését- az alábbi konkrét kérdéseket intézzük Önökhöz:
Kinek az érdeke, hogy az általunk forintban felvett tőke összegéhez se jusson hozzá kamatostól a pénzintézet?
Kinek az érdeke, hogy ingatlanjainkat, akár a hitelbiztosítási érték 70%-ért eladják, ahelyett, hogy a szerződésben vállalt futamidő alatt tisztességes havi részletfizetés mellett kamatostól legalább a forintban felvett tőketartozást visszafizetnénk?
Kinek az érdeke a „deviza hitellel” rendelkező vállalkozások bedöntése ?
Kinek az érdeke, hogy a bedőlt gépjármű hitelek esetében a ténylegesen fennálló tőketartozás helyett közel dupla összegű tartozás megfizetését vállalja át az adós helyett valaki?
Kinek az érdeke, hogy magyar családok százezreit székpénzért, sikerdíjért, jutalékért, behajtási jutalékért működő cégek „hivatalosan „ tegyék nincstelenné, földön futóvá?
Elveszítve mindenüket, otthonukat, nem beszélve az önerőről, az eddig befizetett uzsorakamatos
törlesztő részletekről, a magyar állam részére megfizetett illetékről. Vagy úgy gondolják a hitel visszafizetése helyett- ennyi is elég?
Aki még tudja fizetni, attól milliókkal nagyobb forint összeget kérnek vissza kamatostól , mint az eredetileg felvett tartozás?

Hogy is van ez?
Megjegyeznénk, hogy Önöknek pontosan tudni kell, hogy hajléktalan, munkanélküli emberektől, tönkrement vállalkozásoktól a soha fel nem vett összegeket esélyük nem lesz behajtani.
Tisztelettel közöljük, teljes vagyon elkobzásra és életfogytig tartó büntetésre köztörvényes bűnözőket szokás elítélni. Jó magaviseletükért esélyük van előbb szabadulni.
A „deviza hitellel” rendelkezőknek, erre esélye sincs. Ezek szerint rosszabbak vagyunk a köztörvényes bűnözőknél. Köszönjük.
Kinek az érdeke, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárait emberi és anyagi mivoltuktól megfosztva a hajléktalanságba és nincstelenségbe kergessék?
Tisztelettel közöljük, a lakás hiteleket nem a nemzeti bérlakás program elindítására vettük fel, valamint vállalkozásokat sem azért indítottunk, fejlesztettünk, hogy a hitelre terhelt ingatlanokkal beszálljunk a nemzeti bérlakás programba.
Kérjük, szíveskedjenek konkrét kérdéseinkre konkrét választ adni.

Amennyiben Önök úgy gondolják, hogy a kérdéseinkben foglaltak nem felelnek meg a jelenlegi valós helyzetnek, legyenek szívesek az általunk javasolt intézkedéseket haladéktalanul megtenni:
- Amíg a Bankszövetség és a Kormányzat között nem születik valós, tényszerű megállapodás, azonnal állítsák le a végrehajtásokat és az árverezéseket.
- Azonnal szedjék le az adósokról a soha fel nem vett ilyen-olyan címen /büntető kamatok, adósvédelmi programok, teljes „árfolyam kockázat”,továbbá átstruktuált, -újrakezdési , -hitel kiváltásos uzsora hitelek forintban kifejezett összegét.
- Vonatkozik ez a már felmondott, és élő szerződések esetére is , - Önök pontosan tudják több százezer hitel fog folyamatosan bedőlni, mivel már az is késve fizeti, aki eddig fizette.
- Ezek után vizsgálják meg, tisztességes havi törlesztő részlettel hány felmondott hitelszerződést lehetne visszaállítani. Bérlakás program helyett, ahol az adós bukja az önerőt, az eddig befizetett havi törlesztő részleteket és a magyar államnak befizetett illetéket.
- Az adósok megtévesztésén, jog tudatlanságát kihasználó, adós hátrányára, egyoldalú kockázat viselésére, a bankok által gazdasági erőfölénnyel köttetett hitelszerződéseket- jogszabályi háttér alapján - akár bedőltek már, akár nem, azokat törvényekbe ütköző mivoltukból fakadóan újra kell tárgyalni, -nem csak a hitelintézetek, hanem az adósok alkotmányos, törvényes jogait is figyelembe véve. Vonatkozik ez természetesen minden típusú hitelszerződésre./Szabad felhasználású hitelek, gépjármű hitelek stb./
- Az adósok által az eredeti szerződéskötéskor forintban felvett összeget fizessék vissza, tekintettel arra, hogy „deviza alapú” hiteleknek semmi köze a devizához.
- Dolgozzanak ki egységes fizetési könnyítési eljárást az összes bankra vonatkozóan kötelezően , mely azt takarja ami a nevében benne foglaltatik. Eredeti szerződésben szereplő tőketartozásra vonatkozóan, a csökkentett összeg tartalmaz tőke+ kamattörlesztést.
- Hitelkiváltás, átstruktuálás azonnali beszüntetését, ezekkel az adós súlyos milliókkal nagyobb forint összegről ír alá tartozást kamatostól, mint amennyit eredetileg felvett.
- A banki szerződések tisztességtelenségére, uzsora jellegére az adósokra vonatkozóan,- azon családoknak, akiknek már ingatlanát elárverezték, személygépkocsiját elvitték, fizessenek kártérítést a bankok a zálogtárgy piaci értékének megfelelően.
- Az FBI szerint a bankvezetők követték el a hitelcsalást és tartják a mai napig a megtévesztésben az összes hitelt felvett adóst. Érdekes, hogy a "csalás" szó mást jelent a Magyar Rendőrségnél, mint az FBI -nál. Hogy lehet ez?


Budapest, 2011-02-24

Tisztelettel: Deviza Hitelesek


Sajtó kapcsolat: +36-20-399-5821

2011. február 22., kedd

Nyerészkednek az ADÓSOKON!

A bajba jutott adósokon nyerészkednek, a rendőrség mégsem csinál semmit! Tétlenül nézi, hogy folyik a bűnözés a szeme előtt!
(Napi Online)

Egyre több vállalkozás ajánlkozik arra, hogy a hiteladósoknak segít a bankokkal való tárgyalások bonyolításában. A PSZÁF vizsgálja, milyen szabályozói lépésekre van szükség.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (PSZÁF) is érkeztek már jelzések azzal kapcsolatban, hogy egyre több vállalkozás ajánl segítséget a devizahitelei miatt pénzügyileg nehéz helyzetbe került ügyfelek számára, mondta el a Napi Gazdaság [1] megkeresésékre Binder István, a felügyelet szóvivője, jelezve: a felügyelet jelenleg vizsgálja, milyen szabályozói lépésekre van szükség az érintettek ügyében.
Segítség 60 ezerért

Az egyik legaktívabb szereplő ezen a piacon a tavaly ősszel megalakított Vár Holding Kft., amely a budapesti központ mellett egy szolnoki irodával rendelkezik, és több vidéki városban is van képviselete. A cég üzleti és jogi segítséget ígér mindazoknak, akik a felvett hitelükkel kapcsolatban bajba kerültek, akár fenyegető fizetési nehézségekről, akár már végrehajtás alatt álló lejárt tartozásokról van szó.

A társaság az ügyfelektől az ügyintézés megkezdésekor egyszeri, 25 ezer forintos díjat kér, ezért az ügyfél által adott meghatalmazás birtokában az ügyfél érdekében megkeresi a hitelező bankot vagy pénzügyi vállalkozást, és eljár a tartozás átalakításában.

Ha sikeres az eljárás és az átszerződés, akkor az ügyféltől további 35 ezer forintot kérnek. Az első 25 ezer forint már akkor megilleti a társaságot, ha bizonyítható, hogy megkezdte az ügyintézést, a szerződéses formanyomtatvány szerint azonban megkezdett ügyintézésnek számít már a megbízási szerződés aláírása is.
Alkusz, vagy ügynök?

Jogi szakértők szerint a hitelintézeti törvény értelmében azt kell vizsgálni, hogy az adott cég kinek a javára és nevében tevékenykedik. Ha a bank javára jár el, akkor ügynökként kell ellátnia a tevékenységét. Amennyiben az ügyfél nevében jár el, akkor alkuszi tevékenységet végez.

Az alkuszi tevékenység a pénzügyi szolgáltatási szerződés kiválasztására, megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, ugyanakkor ahhoz is alkuszi megbízás szükséges, hogy a közvetítő "a folyósított kölcsönök nyilvántartásával, figyelemmel kísérésével, ellenőrzésével, a behajtással kapcsolatos intézkedéseket" tegyen. A Vár Holding esetében az alkuszi tevékenységet az is alátámasztja, hogy a társaság egyértelműsíti: az adós javára és érdekében tárgyal a hitelnyújtóval a tartozás átütemezett visszafizetéséről itt a szolgáltatás lényege a közvetítés.
Csak az Unicreditnél

Nagy Emília, a 2 milliós tőkével megalakított egyszemélyes kft.-ként működő, fő tevékenységként követelésbehajtással foglalkozó Vár Holding tulajdonos-ügyvezetője a Napinak úgy nyilatkozott, társasága csak jogi képviseletet lát el az adósok megbízása alapján, a tevékenységet a PSZÁF-tól kapott állásfoglalás alapján végzik.

Binder István a lap érdeklődésére elmondta: a Vár Holding Kft. alkuszi engedéllyel nem rendelkezik, ugyanakkor egy ügynöki engedéllyel rendelkező vállalkozás alvállalkozójának be van jelentve. Miután azonban a függő ügynök csak a vele szerződésben álló társaságot képviselheti, az adott engedély értelmében a Vár Holding csak és kizárólag az Unicredit Bankkal kapcsolatos ügyintézésre rendelkezik
jogosítvánnyal.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/22/a_bajba_jutott_adosokon_nyereszkednek/