2012. december 18., kedd

Békés Áldott Karácsonyt !

             Békés Áldott Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt kívánok.




2012. december 17., hétfő

Will Smith - A közellenség (Teljes film)

Nagyon jó film.
Szíve figyelmükbe ajánlom. Köszönet a feltöltőjének.


Orbán Viktor kivégzését akarják a hajléktalanok is



szerk.megj:   Na nem a 2/3-ad támogatásáról és szeretetéről szól a film, hanem az elkeseredésről.
Idáig jutott  a magyarok nagy reménye a 2012 évben. Csak ez lehet. Maradt, de a jövő sem más! Kilátástalan minden.Száguldás a lejtőn lefele, elromlott  fékekkel.  
A szeretet ünnepére csak ez jutott. Abból a nagy reményből lett ez, hogy egy új vezetésben lehet majd bízni - reménykedtek sokan két évvel ezelőtt.  Bebizonyosodott, hogy ebben minden van, csak jövő nincs. Akiben pedig meg lehetne  bízni, azt egyenlőre diliházba vitették az igazság kiderítésének a háttere okán. Nem bírták elviselni, hogy valaki ki meri mondani a tényeket, be is tudja dokumentumokkal bizonyítani azt, ki mit tulajdonított el, kit és mennyire vonzottak a megadott lehetőségek és mennyire tudta a saját vagyonát gyarapítani másoknak a kárára. Sajnos, ennek a következményeit a lakosság  szenvedi el. Cipeli a hátán a terhet,  kőkeményen rogyadozik alatta. Ezzé vált ez a szép, tele örömmel, reményekkel teli ország.        

A kormányzói tisztség: hívatás, de választás eredménye is

A kormányzói tisztség: hívatás, de választás eredménye is
Posted on 2012/12/17 by Nifadmin


„Ma Magyarországon, egy bírósági tárgyalásról kommandósok hurcolják el azt a személyt, aki a korrupció feltárásával és a történelmi államok sorában létező államunk jogrendjének jogfolytonosságát hirdetve, nem akar beletörődni a hamis törvénykezés jogrendjébe, a következmények nélküli hazugságállam, látszat igazságszolgáltatásának, butaságaiba?”

Az Apostoli Magyar Királyságról és a kormányzói tisztségről a mai fiatalok nem is hallottak, az idősek pedig azt hitték, hogy bolsevizmus agymosása után már nem is szabad ezt emlegetni. De nem így van, mert egy bevált alkotmányos rendet vétek kidobni!
A királyság és a kormányzói tisztség a magyar történelem fontos és bevált eleme, s így érthetetlen, hogy mi az oka a teljes elhallgatásnak. Ma ugyanis a jogfolytonos magyar állam valójában királyság, s az államot bár egy kancellár(Miniszterelnök?) „kormányozza”, de az államfő megnevezése semmiképp sem lehetne „köztársasági elnök”, hiszen soha nem volt népszavazás a köztársaság bevezetéséről.Vagy talán annyira megöregedtem, hogy Én nem emlékszem csupán az államformáról szóló népszavazásra? (ráadásul állandóan a népszuverenitást sulykolják az emberek fejébe, s közben annak minden megnyilvánulását akadályozzák, elveit lábbal tapossa minden pártpolitikai erő)

Most sokan felkapják a fejüket és rettegni kezdtek, hiszen a napokban tűnt el Borbély József, aki magát az Apostoli Királyság kormányzójaként tűnteti fel, s bizony érdekes, felvilágosító munkát végez az egyébként agymosott hazai társadalom alsóbb rétegeiben is.

Többen kérdezték már: Mi közöm nekem Borbély Józsefhez?

(A kérdezők utaltak arra, hogy hivatkozik véleményemre honlapján.)

Mivel engem perbe hívott Borbély úr 2006-ban, mert lekapartam a Kossuth téren az Ő pártjának reklámját (?), így ismerem Őt. Ám nem tartom legitim módon választott kormányzónak. (elismerem, hogy jelen média viszonyok között nehéz is lenne egy legitim és hazugságokkal nem manipulált, befolyásmentes választást tartani)

Az, hogy hivatkozik rám, talán azért van, mert egyedül én vállalom fel az illegitim államnak az elméleti leleplezését. Ő viszont éppen ezen elmélet alapján megpróbál “gyakorlati” hatalomra szert tenni. A dolog működne is, ha valóban “társadalmi nyomás” és szervezett erő lenne az Ő ténykedése mögött.

Ám ez sajnos, nem így van, hiszen sem népi, sem nemzeti, de még társadalmi nyomás nincs mögötte, hiszen nem érett még sem a nép, sem a társadalom meg erre, s a nemzet pedig még nem vált tudatossá, csupán indulati és érzelmi szinteken van jelen. Utóbbi a nemzetépítésre vár, ami az MSZ vállalt feladata, csak lassan halad vele. Mert kell egy mozgalom, amely nemzetté szervezi a népből kiemelkedő új értelmiséget, azaz felépíti és tudatossá teszi az önszerveződő nemzetet. (Nemzet nélkül nem megy!)

Többen írtak már az interneten Borbély kapcsán a csengőfrászról.

Erről a fiatalság végképp nem hallott, az idősek pedig azt hitték, hogy a Rákosi-Kádár korszakok után ez nyomtalanul eltűnt. Ám sajnos, ez sem így történt! A csengőfrászt, az éjjeli letartóztatások „professzora” Péter Gábor –született Auspitz vagy Eisenberger Benjamin – az ÁVH vezetője vezette be, akinek polgári foglalkozása szabósegéd volt. Az illető ágyban és párnák között halt meg Budapesten, 1993. január 23.-án. A csengőfrász modern felújítói azonban nemcsak édesapát, hanem már számítógépet is elhurcolnak, ha erre kapnak parancsot. Fel kell tehát készülnünk arra, hogy az illegitim voltát cáfolni nem képes hatalom, a „demokrácia ökleként” előbb-utóbb le fog többekre is csapni. Hiszen azt nem tűrheti el az állam, hogy még a liberális politikai filozófia elvei által is bizonyítottan: illegitimnek nevezzünk, egy közjogi szempontból teljes mértékben törvénytelen, azaz legitimitás hiányos államot. (pedig ők is pontosan tudják, hogy az!) Ráadásul ezen állam köszönő viszonyban sincs az utolsó törvényes magyar állammal, s a ’legalitásra’ hivatkozik ugyan, de az a Kádár-korszak törvényeihez köti őket. Ráadásul még a 7,8 millió szavazásra jogosult választópolgárból is csak 2, 706 292 fő szavazott a jelenlegi hatalom képviselőjelöltjeire és ez szerzett nekik 262+1 alsóházi mandátumot. (A nyíltan nemzetáruló MSZP és csatlós pártjairól most nem ejtek szót, pedig ők az igazi okozói a jelen korszak törvénytelenségeinek!)

Mindez a választási törvény hamissága miatt következett be. Most, hogy Posta Imrét is – akit három gyermeke és a felesége mellől hurcolt el a hatalom éjjel – nyomás alá helyezték, már érezhetően egyre fenyegetőbb a helyzet. Lassan minden személyt begyűjtenek majd, akik nem fogják be a szájukat, vagy leírják az igazságot a „rendszerváltás” és annak továbbélő hazugságáról? Persze nem tudni, hogy provokáció, vagy megfélemlítés a valóságos célja ezeknek az akcióknak, ahogy az ’Apostoli Királyság kormányzójának’ elhurcolása is felveti e kérdést!

Ha már Borbély József önmagát megválasztó kormányzót is említem, akkor bevallhatom: tanulmányt készültem írni a Szilágyi-Hunyadi és Kossuth, valamint Horthy Miklós kormányzók tevékenységéről, hogy összehasonlítsam formailag, illetve tartalmilag a hatalomgyakorlásuk eredményességét. Bevallom Borbély mondatai nem idegenek tőlem, hiszen magam is illegitimnek vallom a jelen állam berendezkedését, ám a katonás kiállású és kitűnő szónoki képességű kormányzóink között kissé kopottnak tűnik a köpcös és pocakos Borbély. Mindezt nem negligálás okán írom, mert nincs szavaimban sem cinizmus, sem ellenségeskedés, hiszen szimpatizálok vele. Borbély érezhetően olvassa írásaimat, sőt igyekszik megfelelni a kormányzói tisztségnek a maga „vállalkozói” módján. Ám az összes többi kormányzónk korában, még voltak olyan nemzeti erők, kardforgatók és hadseregek, amelynek élére lehetett állni, vagy meg lehetett szervezni őket. Borbélynak azonban már egy olyan népesség jutott, akikből aligha lehet komoly haderőt kovácsolni ma. S olyan szellemi mélyrepülés tapasztalható most, amely csupán az agymosás jeleit adja vissza! Az Internetes korszak hírtúladagolásának korában pedig, komoly karizma és óriási felkészültség nélkül, valamint hadsereg nélkül, nem fogja az agyon-gyötört és kifosztott nép megostromolni a „kezelőintézetet”, ahová a magát kormányzónak nevező Borbély Józsefet bevitték. Sajnos komoly tömegbázis is, csupán a saját maga választotta vezetőjét lenne képes kiszabadítani, de magányos utópistákat nem. Higgye el a kedves olvasó, hogy közjogi szempontból értem Borbély József taktikáját. Ha nem legitim a köztársaság – s ezt több írásomban is bebizonyítottam már – akkor szükséges a legitim és a jogfolytonos állam helyreállítása.

A történelmi alkotmány-ellenes hatalom azonban csak akkor hátrál meg a nemzet erejétől, ha jól meg van szervezve és nem megosztható! Mert minden hatalomnak – még a legitimnek is – ez a természete!

Mivel Borbély József egyik igen kitűnő munkatársa – Minda Zoli – a korrupciós ügyek kinyomozásával és nyilvánosságra hozásával, valamint az idegen jogrend joghézagait kihasználva pereket indított és nyert, így alaposan ráijesztett a politikai maffia tagjaira. Attól félnek, hogy kiborítanak minden szennyest. Ez most az oka annak, hogy a „kormányzót” a sztálinista hagyományok szerint begyűjtötték és a veszélyességének függvényében döntenek a sorsáról. Kicsit hasonlít ez, Daka József Árpád-házi leszármazott ügyéhez. Ő királynak mondja magát és így jogot formál az uralkodásra. Elmondása szerint: még Horthy Miklós koronáztatta meg 1944-ben a Budai Várpalotában. Szerintem azonban az intézmény – az Apostoli Királyság tényének – a lejáratására szolgál az ügy, hiszen Daka Józsefet soha alkotmányosan meg nem választották, s így nem is koronázhatták meg.(állítása egyszerűen közjogi képtelenség) De nem történt meg néhány olyan „apróság” sem, amik nélkül nem lehet érvényes a magyar király koronázása, de most ezt nem sorolom.

Borbély úr azzal, hogy Kormányzónak kiáltotta ki magát, semmi veszélyt nem jelent a jelen hatalomra, viszont sikerült mosolyt csalni néhány érdeklődő arcára, s így részben Ő is lejáratta az intézményt, de más szemszögből viszont (elismerem!) sokak figyelmét felhívta a tarthatatlan jogállapotra. A jelen állam ugyanis jogfolytonos a Kádár féle diktatúrával! (Ez sajnos cáfolhatatlanul így van!)

Hogy a mérleg merre fog billenni, azt a Jóisten és a jövő tudja, ám elmeszakértői vizsgálat alá vetni bárkit, aki igazat beszél…nos, ez nem túl elegáns. S akkor még nagyon-nagyon szolidan fogalmaztam!

Mindezek ellenére: Hiszek a folyamatos tudatosodás révén megvalósuló önszerveződés erejében, tehát a nemzetben.

A nemzetben, amely képes létrehozni a jövőjét biztosító önvédelmet és önellátást.

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában!

Dr. Bene Gábor
Nemzeti InternetFigyelő

Arcvonások: Kásler Árpád | MR1 - Kossuth Rádió | 2012.12.13.

2012. december 13., csütörtök

Az összes devizahiteles szerződés érvényteleníthető lehet


Az összes devizahiteles szerződés érvényteleníthető lehet - a Kúrián múlik
Szinte az összes devizahiteles szerződés érvénytelen, azaz semmis – legalábbis ez következik a Fővárosi Törvényszék OTP ellen hozott jogerős döntésének indoklásából. Hacsak a Kúria a felülvizsgálat során nem jut más eredményre. A jogászoknak erős kételyeik vannak az ítélettel kapcsolatban.
Semmis az a kölcsönszerződés, amelynél a szerződésben nincs leírva az adóst terhelő minden költség – derül ki a Fővárosi Törvényszék OTP ellen múlt héten meghozott jogerős döntésének indoklásából. Az OTP ellen a teljes hiteldíj számítási módja alapján indított pert elsőfokon elbukta az a jogász, aki a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) égisze alatt tevékenykedik. A Fővárosi Törvényszék számtalan pontban osztotta az elsőfok véleményét, a legfontosabb kérdésben azonban ellentétesen határozott. A részletes indoklás és a döntés alapján (ami ma került nyilvánosságra) úgy tűnik, a PITEE olyan fogást talált a rendszeren, amibe kapaszkodva szinte minden devizahiteles akár meg nem történtté is teheti az elmúlt évek lidércnyomását. Sokan azonban úgy vélik: a Kúria nem fogja változatlanul hagyni ezt az ítéletet.
A leírtak alapján az OTP a teljes hiteldíj (THM) számítása során figyelembe vette, hogy az adós a devizahitelhez vételi árfolyam jutott, míg a törlesztést eladásin teljesítette, de annak számítási módja és mértéke nem volt világos előtte. Hasonló okból a Szegedi Ítélőtábla a Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége kezdeményezte perben ezt az eljárást már részben érvénytelennek minősítette. A Kúria iránymutatása az ilyen ügyekben még nem ad eligazítást, az ugyanis csak az egyoldalú szerződésmódosításokról szól (a gyakorlati következmények egyébként még ezen a téren is a konkrét ítéletekből derülhet majd ki). A helyzetnek viszont most mindenképpen változnia kell. Az OTP ugyanis mindkét ügyben törvényességi felülvizsgálatot kért.
Forinhitellé alakítják az egészet
A tét most már nagyon nagy. A mostani döntésben alaposan rávertek a szegedire. A bíróság ugyanis nem egyetlen pontot, hanem a teljes devizahitel-szerződést mondta ki semmisnek. A hitelintézeti törvény akkor hatályos szövege szerint ugyanis – mint az indoklásban olvasható – „semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót és a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb költségek meghatározását és összegét vagy becslését; továbbá a szerződéssel kapcsolatos összes költséget”. A költségek közé pedig a bíróság besorolta az árfolyamrést is.
Ez a fogalom azért sem bukkanhatott fel a leírások között, mert tulajdonképpen nem is létezett. Ezt a PITEE (mint látszik, igen ügyesen) vetette fel a felügyelet egyik tájékoztató anyagába és a Pénzügyi Békéltető Testület határozatának szövegezésébe kapaszkodva. A felügyelet annak idején tiltakozott az értelmezés ellen, de a bíróság az egyesületi nézőpontot tette magáévá. Kulcskérdés, hogy a vételi és eladási devizaárfolyam közötti eltérést a THM szempontjából költségnek kell-e tekinteni. Ha igen – mint ahogy a Fővárosi Törvényszék értelmezte –, akkor gyakorlatilag nincs olyan devizahiteles, aki ne tudna eredményesen fellépni bankja ellen.
A következmény pedig elsöprő. Semmisségnél – mint arra az ítélet is kitér – „a teljesített szolgáltatások kölcsönös egyidejű visszatérítésének van helye”. Az is kiderül, hogy az elszámolás milyen módon mehet végbe. A konkrét ügyben az elsőfokú bíróságnak a 2006 novemberében felvett 12 millió forintos kölcsönnél a jegybanki alapkamatot kell figyelembe vennie. Ez a hitel felvételekor 8,0 százalék volt, a válság alatt 11,5 százalékig futott fel, a kormányváltás előtt pedig 5,25 százalékon állt. Összességében tehát a devizahitelesek különlegesen jó (nyugodtan kedvezményesnek is minősíthetjük) feltételekkel szabadulhatnának tartozásuktól, elfeledve például azt, hogy a svájci frank árfolyama a felvétel kori 162 forintról mára 234-re emelkedett. Időközben volt magasabb is, ami most csak jó lehetne az adósoknak, hiszen az azzal számított törlesztő még nagyobbat harapott – az így tulajdonképpen forinttá alakított – tartozásukba.
(Azénpénzem.hu nyomán)
forrás: kuruc.info

2012. december 12., szerda

NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKET KÉRÜNK!

NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKET KÉRÜNK!

Tempo Hírek, 2012. december 12., 8:57 ·


NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKET KÉRÜNK!
TÁJÉKOZTATÓ ÉS SEGÍTSÉGKÉRÉS


Tisztelt Cím!

Kérjük a segítségüket az alább leírak miatt , mert a jogok áthágása olyan mértékű, hogy szinte tehetetlenek vagyunk mert a jog nem védi meg Borbély József TEMPO párt elnökét a feltáró munkájában:
Borbély Józsefet a magyar közélet egyetlen valóban ellenzéki pártjának elnökét politikai fogolyként, börtönben tartja a regnáló hatalom egy ellene két éve első fokon folyó rágalmazási per kapcsán.
A 396/2003. számú NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvek az irányított felszámolás bűntettének bizonyítékai, amiből jól látszik, hogy Magyari József felszámoló (az ország felszámolója), a Kossuth Holding legfőbb irányítója utasítja a bíró fiát, hogy a felszámolási bíró milyen végzéseket hozzon.
A lehallgatási jegyzőkönyvek abban az időben készültek, amikor a közel egy-milliárd menekülési értékre értékelt kecskeméti bútorgyárat 80 millió Ft-ért vette meg Pintér Sándor akkori ex-belügyminiszter érdekeltsége, amiből 30 millió forintot kapott Pintér úr akkori őrző-védő cége.
A közhatalom valójában magánkezekben van. Ezt ismerte fel és bizonyította immáron több mint 700.000 oldalon, melyből 500.000 oldal a Magyar Köztársaság szabályai szerint hiteles okirat.
Miután hiába juttatta el a bizonyítékokat számtalan hivatalos személynek, nem tettek eleget a törvényben előírt (Be. 171.§ (2.)) feljelentési kötelezettségüknek. Az összes parlamenti képviselő, bírók, ügyészek eljárásaiban „egységes és töretlen a gyakorlat, hogy ezt a jogszabályt nem alkalmazzák”. Hogy miből is nőtt ki, ez a jelenség – Bereznay András írta le: www.kibulizottorszag.net, a legutóbbi rendszerváltás pártokhoz köthető gazdasági lépéseit pedig a párt titkára dolgozta fel:

http://twww.tempohirek.com/news.php?readmore=628



Borbély Józsefet, mivel kimondta, hogy a fenti bizonyítékok alapján ezt a céget bűnözők vezetik, valamint ugyanezen bizonyítékok szerint a teljes politikai elit, és a végrehajtó hatalom korrumpálódott a felszámolások kapcsán, a Kossuth Holding vezetői beperelték rágalmazásért.
A magánvádat, miszerint Borbély úr hamisan vádolta meg a Kossuth Holding vezetőit, közvádra tették át, bár erre semmilyen indoka nincs az ügyészségnek.
A 2012. december 07.-i „tárgyaláson” tárgyalás nélkül hozott határozatot a bíró: előzetes letartóztatás mellett, 30 nap elmeorvosi megfigyelésre elvezettette Borbély József elnök urat.
Nem számít, hogy a határozat meghozatalához a fellebbezés elbírálásának kötelezettsége, de egyetlen törvény sem felel meg.

Az illetékes hatóságok az eltelt 72órában semmilyen információt nem tudtak adni hollétéről, és egészségi állapotáról – sem az Őt képviselő ügyvéd, sem a család részére. Ez után tudtuk meg bizalmas informátorunktól, hogy a politikai foglyok börtönében tartják fogva, ahol a bíró által meghatározott cél biztosan nem teljesülhet. Mindebből látható, hogy koncepciós eljárás folyik, azzal a céllal, hogy a levitézlett politikai elit az elodázhatatlan váltásból kiszorítsa egyetlen esélyes riválisát.

Az Európai Unió egyetlen államában sem lopták el az ország vagyonának 95%-t 22év alatt, csak Magyarországon. Ezt a világra szóló botrányt csak a demokrácia megcsúfolásával lehetett végbevinni, miközben minden törvényt lábbal tapostak. Miközben demokráciát hirdetnek, soha egyetlen valódi hírt nem engednek a sajtóban megjelenni, az elhallgatás technikáját tökéletesen alkalmazzák. Ezt a szégyent egyetlen magára valamit is adó Európai demokratikus sajtó sem nézheti el, nem támogathatja, mert a rossz példa terjedni fog, mint a pestis, felzabálva az egész európai kultúrát.

Fentiekre tekintettel kéréssel fordulok Önökhöz, hogy jöjjenek el hozzánk, hogy megismerve az igazságot, írásaikkal hassanak a Magyar Kormányra Borbély József elnök úr azonnali bántatlan szabadulásáért.

2012-12-11.
Szabó Attila
A szabadsajtó független újságírója.


Frissítések :2012. 12.12. 02:43

Friss információk szerint, Borbély József a TEMPO párt elnöke -Kormányzó-, a Büntetés Végrehajtás országos adminisztrációjában beszállítása óta nem szerepel, mint fogvatartott.Ezért fent tatjuk a korábban tett feljelentésünket ( Link ) amit annyival kívánunk kiegészíteni, "Hivatalos személyek által bűnszövetségben elkövetett emberrablás" Indoklás: . Az őt elvezető állítólagos BV alkalmazottnak látszó személyeken semmiféle azonosító jelzés nem szerepelt és és nem igazolták magukat.

http://www.tempohirek.com/news.php?readmore=637

2012 12. 11. 19:16
VILÁGRASZÓLÓ BOTRÁNY ITT AZ ÁLLÍTÓLAGOS OK AMIÉRT BORBÉLY JÓZSEF MOST BÖRTÖNBE VAN!Az elmeszakértői jelentés szerint Borbély József viselkedése lehetetlenné tette a vizsgálatát, és előzmények nélkül távozott a helyszínről. Ezért kellett lecsukni. Ezzel szemben itt látható az igazság: időben megérkeztünk, majd 10 perc várakozás után hívtuk az orvost, aki azt mondta, újabb 10 percen belül a helyszínre ér. Ez nem történt meg, ráadásul Borbély urat idő közben lökdösni kezdte egy másik orvos, és elzavarta. Végül emiatt távoztunk.

VIDEÓ A BOTRÁNYOS LETARTOZTATÁSRÓL: http://www.youtube.com/watch?v=LDE1FWHIKfQ&feature=player_embedded


A MAGYAR MÉDIUMOKNAK :
A szólásszabadság az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata (1948) szerint elidegeníthetetlen jog. "Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket".

Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy "a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek [...], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják [...] a lakosság bármely részét".


Számos cikkünk és filmünk puszta elhallgatását is a törvény büntetni követeli! : Btk. 150. § (1), 155. § (1) c), (2). A tényfeltárások és a velük összefüggésben megvalósításra került speciális eljárások alapján a tényfeltáró(k) a Btk. 22. § f), 29. §, 30. § miatt nem büntethető(k), a megjelent anyagok nem törölhetők, terjesztésük nem korlátozható! Az ilyen törekvésekkel szemben mindenkinek az Emberi Jogok Chartájában, a Magyar Köztársaság Alkotmányában és a Btk.-ban is meghatározott joga, és egyben kötelessége fellépni!Az íróinak, szerkesztőinek és filmkészítőinek további tényfeltárásai megzavarását, megakadályozását, vagy a blokkolását a Btk. 139. § (1), 139/A. § (1), 142. § (1), (2), (3), 155. § (1) b), c), (2), 172. § (1), (2), (3) alapján a törvény bünteti! Figyelmeztetünk minden elkövetőt, hogy az Emberiség-ellenes bűnök soha nem évülnek el! Így aki a bűncselekmények egyikében-másikában vagy azok halmazatában részt vállal, az igazságszolgáltatás érvényesítéséig nem mentesülhet .