2010. február 24., szerda

Van segítség a kilakoltatás előtt álló Magyar Családokon?

Van segítség a kilakoltatás előtt álló Magyar Családokon?
2010. február 22/Dabasi Tamás
http://www.feherkemeny.hu/


Van segítség a kilakoltatás előtt álló Magyar

Családokon?

Szervezetünk a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, több Otthonvédelem területén tevékenykedő országos hatáskörrel rendelkező, érdekvédő társadalmi szervezettel, és sok civil tisztességes magyar állampolgárral együtt az elmúlt egy évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy a banki Adósok, közüzemi díjhátralékosok tarthatatlan helyzetén javítsunk. Sok esetben meg tudtuk akadályozni az embertelen kilakoltatást, de sajnos a java részt, miután a törvény, az Igazságszolgáltatás a rablók mellett tette le a voksát, nem sikerült megakadályozni a kilakoltatást.

Minden jog adta lehetőséget kihasználunk és ki is fogunk használni! A pártoknak és az Országgyűlésnek, Köztársasági Elnöknek, Igazságügyi Miniszternek, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, Legfőbb Ügyészségnek, Magyar Rendőrségnek, szervezetten bűnszövetkezetben tevékenykedő bűnözők ellen fellépő nyomozó hatóságoknak, minden törvény adta lehetősége megvolt ahhoz, hogy a helyzeten javítson, de nem éltek vele. Többszöri felhívásunk ellenére sem történtek meg a jogi lépések, annak érdekében, hogy a pénzügyi és gazdasági válságot kihasználva létre jött bűnöző ingatlanforgalmazó "nepperek", “pénzbehajtásra” szakosodott cégeknek NE legyen lehetőségük a törvényesség látszatát keltve a tulajdonosoktól elvenni az ingatlanaikat. Anélkül a bankok nem tekintik egyenlő félnek az Adóst és semmiféle javulásra nincs kilátás. Ezt mindenkinek meg kell érteni. A társadalmi szervezetek azt a kérdéskört feszegetik, hogy a fentiek tekintetében milyen tragédiáknak kell még bekövetkeznie ahhoz, hogy az illetékes minisztériumok és a törvényhozók komolyan foglalkozzanak a bankok, végrehajtók, ügyvédek, pénzbehajtásra szakosodott cégek között kimutatható gyanús kapcsolatrendszerrel, azok jogellenes, ADÓMENTES vagyonszerzésével?

A társadalom felelős vezetői jelen esetben asszisztálnak ahhoz, hogy az önhibájukon kívül hitelt törleszteni nem képes, állampolgárok öngyilkosságba meneküljenek, - felgyújtsák önmagukat a házzal együtt, mert így legalább lesz hely a PLÁZÁKNAK - csak a vagyonuk és lakásuk megszerzésére szakosodott cégek törvénytelenül, maffiás módszerekkel működhessenek tovább. A kialakult nyakkendős bankbűnözésben a “Faktor” bűnöző, kilakoltató cégek, bírósági végrehajtók a kilakoltatásoknál maffia módszereket használva, az összes (386) parlamenti képviselő és a köztársasági elnök teljes támogatásával végzik. Jeles képviselőink egyike , miután jeleztük a képviselőknek a problémát, - visszaírta, “ hogy most Nem aktuális nekik a dolog” megjegyzem, hogy nekünk sem lesz aktuális a szavazatunk a pártja számára.

Minden illetékes nyakkendős maffiózónak, és bűntársaiknak, s fent nevezet kft, faktoring cégeknek itt üzenjük, hogy “ háborog a tenger” ne hajózzanak.

Ennek az országnak, ennek a hatalomnak, NEM kell a tisztességes, dolgozni, élni akaró magyar állampolgár, NEM kell a család, aki az Alkotmányban leírtak szerint a fő építőkövei egy jól működő, Demokratikus országnak.

Véleményünk szerint azonnali lépéseket szükséges tenni. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy bankoknak, illetve ingatlanforgalmazó cégeknek, továbbá az újonnan működési engedélyt kiváltott “pénzbehajtásra” szakosodott faktoring cégeknek ne legyen lehetőségük a törvényesség látszatát keltve, maffia módszereket használva, ADÓMENTESEN a tulajdonosoktól elvenni az ingatlanjaikat.


Szervezetünk A Fehér Kéményseprők – Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének kiemelkedő feladata a hitel károsultak megmentése és a kilakoltatások törvénybe foglalt leállítása annak érdekében, hogy a jogosan megszerzett tulajdonukból, egyetlen otthonukból ne lakoltathassák ki a válság miatt hitelt törleszteni nem tudó CSALÁDOKAT



1. Követeljük, hogy még a jelenlegi kormány azonnal helyezze hatályon kívül a bírósági végrehajtás mellőzése mellett ingatlan és ingóvégrehajtásra lehetőséget adó 2/2003. (I.30) Kormányrendeletet.


2. Az 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról tőrvényt módosítsák úgy, hogy kizárólag az értéktárgy, zálogtárgy, ingatlan piaci értékén lehessen csak árverezni, emelkedő licitálással. Ingatlan árverések esetében, alsó értékhatárként 1 millió forintot határozzák meg. Mely szerint az 1 millió Ft adósság összeghatár alatt ne lehessen ingatlan végrehajtást kezdeményezni. Korlátozzák a feltűnően magas érték különbséget is.


3. Követeljük, hogy még a mostani parlament hosszabbítsa meg a bírósági végrehajtásról szóló törvény végrehajtási moratóriumról szóló 2010. március 1-ig tartó határidőt az új parlament munkába lépését követő legkevesebb 4 hónapig, de legalább 2010 december 31-ig.


4. Követeljük, hogy a kilakoltatási moratóriumot megsértő pénzintézetek vezetői ellen azonnali hatállyal soron kívül indítson büntetőeljárást.


5. Minden egyes pénzügyi szolgáltató, Zrt, követeléskezelő, faktoring és árverező és behajtó vállalkozásoktól, azonnali hatállyal vonják vissza a működési engedélyt és büntető ügy keretében kötelezzék vagyoni felelősségre az általuk kilakoltatott, értékesített ingatlanok után. Járjanak el az összes árverező faktoring nepper cég ellen a Btk. Önbíráskodás jogcímen, pont mint egy magánszemélynél.


6. A földhivatali tulajdonjog bejegyzést szigorítsák meg oly szinten, hogy csak valós adásvétel kerüljön iktatásra, melyről kötelezően kérjenek személyes ügyintézést az eladóra is kivetítve.


7. Kötelezzék a bíróságokat, arra, hogy a bírósági titkárnak ne legyen lehetősége kilakoltatási vagy árverezési végzést kiadni, bírósági eljárás nélküli jogerős végzés nélkül.


8. Az APEH visszamenőlegesen keresse meg az OFF-SHORE cégek adómentesen megszerzett jövedelmét.


9. Kormány iktassa törvénybe, azon családok rehabilitálását, akik Önhibájukon kívül kerültek a kilakoltatásra, utólagosan törvényben is tekintsék jogtalannak, az eljárást;


l0. Követeljük, hogy még a mostani parlament azonnal szüntesse meg a Hitelintézeti Törvény azon paragrafusát, amely biztosítja a bankok egyoldalú szerződésmódosítási jogát.


11. Követeljük, hogy még a jelenlegi kormány azonnal biztosítson államköltségen átmeneti elhelyezési lehetőséget és előzetes kártérítési előleget - később a bankoktól behajthatóan-az alkotmányellenes törvény és kormányrendelet alapján törvénytelenül kilakoltatott családoknak.

12. Kérjük a megalakuló új parlamentet, hogy a mostani parlament által a felszólítás ellenére vissza nem vont alkotmányellenes pénzintézeti törvényt a fentiek szerint módosítsa.



13. Kérjük a megalakuló új parlamentet, hogy hozzon olyan új pénzintézeti törvényt, amely a jó polgárok közötti szokásos kölcsönügyletekhez hasonlóan nem enged a szerződésekben tisztességtelen feltételeket és aránytalan előnyöket a bankok javára kikötni.


14. Kérjük a megalakuló új parlament által képviselt Magyar Államot, hogy indítson pert a bankok által korábban törvénytelenül beszedett hitelrészletek kártérítés útján történő visszafizetése céljából a banki adósok javára, illetve arra, hogy a bankok az adósoknak okozott teljes kárt, kamataival együtt térítsék meg, minimum olyan összegben, amely az elárverezett lakás vagy ház, értékével egyenlő.


15. Kérjük a megalakuló új parlament által képviselt Magyar Államot-büntetőhatóságokat-, hogy a törvény teljes szigorával sújtsanak le és kivétel nélkül járjanak el minden olyan jogász, közgazdász, pénzügyes, bírósági végrehajtó szakember és egyéb közreműködő tekintetében, akik részt vettek az alkotmányellenes törvény és egyéb jogszabályok megszavazásában; az azon az alapon kötött szerződések létrehozásában, illetve az azon az alapon indított végrehajtásokban.


16. Kérjük az Alkotmánybíróságot, hogy a hasonló tárgyban 2009. februárjában benyújtott alkotmányellenes hitelintézeti törvénynek a bankoknak egyoldalú szerződésmódosítást megengedő szakasza megsemmisítése és visszaható hatályú alkalmazása tekintetében soron kívül döntsenek.


17. Kérjük a Magyar Köztársaság Elnökét, hogy a banki privilégiumok letörését célzó előzőekben megjelölt Alkotmánybírósági eljárást szíveskedjen soron kívül támogatni.


18. Követeljük az 1949. évi. XX. törvény alapján az Alkotmányban leírtakban alapvető emberi jogaink sérthetetlenségét

BANKBŰNÖZÉS, a korrupció, a hivatali visszaélés, a jogtalan tulajdonszerzés, a csalás, melyek a hatalom segítségével ma már létjogosultságot szerzett bizonyos felső körökben, a bűnözök hathatós segítségével, a mai napig virágzik a bankok és OFF-SHORE cégek részéről. Melyhez a még mindig jogi védettséget biztosít az összes parlamenti képviselő az asszisztálásával.Alapul véve a Hitelszövetség számait a 2009.-es évben 15 000 kilakoltatás történt, melyen ingatlanonként 8-10 millió Ft, -ot ADÓMENTESSEN OFF-SHORE cégen keresztül kivitt az országból az árverező, faktor Kft., majd zsebbe vissza került Magyarországra. Mekkora összeg hiányzik és nem került a költségvetésbe, mert elcsalták ezen faktor és OFF-SHORE cégek, ha megközelítőleg 150 000 000 000,- forintnak az adója és ÁFA-ja NEM LETT BEFIZETVE? Biztosan vannak a parlamenti képviselők között is közgazdászok, - nem csak korrupt ügyvédek, - akik meg tudják mondani, mennyi is a 150 000 000 000,- forint 25%-a. De mi is jártunk általános iskolába és tudunk segíteni, hogy az pontosan 37 500 000 000, - Ft ÁFA hiány és 57 000 000 000,- Ft adó hiány keletkezett. ÖSSZESEN: 94 500 000 000,- Ft

Hol is van ez a pénz, kinek a zsebébe jött vissza Magyarországra? Hol van az adóhatóság? Vagy az csak a kisembereket, vállalkozókat ellenőrizheti, az OFF-SHORE és a kilakoltató, árverező és faktoring cégeket NEM? Miért? Magyarországon nem demokrácia és esélyegyenlőség van? Itt a 386 képviselőnek és a cégeiknek előjoguk van a és bárkit az utcára tehetnek embertelen aljas módszerekkel egy kis ADÓMENTES extra profitért. Nem számít hány családot züllesztettek szét, hány gyermek került állami gondozásba és egy szál ruhában tették az utcára, mert a személyes tárgyait, bútorait is ellopták, elzárták, majd elégették.



Banki károsult emberek százezreit teszik utcára. Ezek a magyar családok, magyar kétkezi munkás emberek, tisztességes apák, és anyák, az utca forgatagát fogják növelni, a szegénységet fogják láttatni az ide látogató, külföldiek előtt. Magyar kuriózum lesz a család az utcán, készülhet a reklám is, “ hogy látjátok? A magyar még az utcán is megél”! lehet fizetni a reklámért milliókat, csalni a pénzel, megtömni a tárcát. Banki károsultak ezrei fedél nélkül, étel nélkül maradt, ebben az országban és ez továbbra is folytatódni fog, hogyha nem lépünk valamit! Egy ember kevés a sikerhez, a rögös úton való elinduláshoz, de összefogásban erősek leszünk és győzedelmeskedhetünk!

Mit vehetnek még el tőletek, tisztelt honfitársaim? Mit? Nincs már semmitek! - azt meg nem adjuk, mert tudjuk, hogy eljön egy szebb kor, egy szebb jövő, és mi az arcotokba nézünk, a szemetekbe, és látni fogjátok ezernyi fájdalmunkat, melyet akkor mi szívesen átadunk nektek!


Magyarország, szeretett hazám!!!!!!!!!!!


Tisztelt banki károsultak! Gyertek álljatok mellénk, mi értetek harcolunk, érted apa, anya, fiú, és leány gyermek, nagypapa és nagymama. Elvették a játékotokat, elégették személyes tárgyaitokat, az ablakon dobták ki a fényképeket, melyeket egy életen át, mint az életetek része őrizgettetek, megsemmisítették a múltjaitokat, és nem is akarják, hogy a közeljövőtök legyen.

Ha összefog a nemzet a bankok ellen, a kirablás és a zsarnokság ellen, akkor győzni fogunk!

Amennyiben a az összes parlamenti képviselő továbbra is asszisztál a kilakoltatásokhoz, a bűnszervezetek működéséhez, úgy egyértelműen kimondható a teljes anyagi és erkölcsi felelősségük

Hozzátok szólunk most, elkeseredett emberek, kiknek már nincsen bizalmuk senkiben. Magunkban kell megtalálnunk az utat, ami visszaadja a reményünket, az életünket! A mondás is tartja sok lúd disznót győz! Ez a gyakorlatban is igaz, csak igazzá kell tennünk! Segítsünk egymáson, hogy kilábaljunk ebből a mérhetetlen igazságtalanságból! Segítsünk Egymásnak, hogy együtt megtaláljuk a megoldást mindannyiunk problémájára, a bürokrácia uralmának megdöntésére!

Lehetetlenné tettek minket, lehetetlenné tették a hiteleink visszafizetésének esélyét. Nem véletlenül!

Itt új világot akarnak, újat, amiben mi nem szerepelünk! De mi ezt nem hagyhatjuk! A nép haragja a tenger, fegyverünk az összefogás, mert összefogva elsöpörjük a mocskot, tisztára mossuk a becsületünket és az országot! Szerezzük hát vissza ami a miénk! Szerezzük vissza a házainkat, lakásainkat, életünket!

Sokgyermekes családokat tesznek utcára jogtalanul? Sok ezer és ezer család életét ellehetetlenítik? Meddig hagyjuk még ezt? Meddig tűrjük, hogy kisemmizzenek, elvegyék azt, amiért mi harcoltunk meg és amit az őseink építettek fel?

Eljött az ideje, hogy mi, akik testközelből ismerjük a módszereiket és akik elvesztettük, elveszthetjük mindazt, amiért egész életünkben dolgoztunk és éltünk, végre összefogásban és Együtt visszaszerezzük! Itt már összeférhetetlenségnek és rivalizálásnak helye nincs!

Eljött az összefogás ideje!

Senkinek, csak az Istennek van joga felettünk ítéletet mondani! Ezt mindenkinek tudnia kell és meg kell küzdenünk az Igazságért! Az életünkért!

Összefogás, egység, harc! Csak így válhat valóra az álmunk, a békés, boldog családi élet!


Merjetek hát szembeszállni azzal, amivel sokáig azt hittük nem lehet! Együttes erővel lépni tudunk! Mi hiszünk benne és hiszünk a nemzeti összetartás felébredésében! Küzdjünk együtt!



Tisztelt honfitársaim, tisztelt magyar kisemmizett, tisztességben megőszült apák, anyák, nagyapák, nagymamák.

Engedjétek meg, hogy a Fehér Kéményseprők jelszavával lelki segélyt adjunk nektek.


Egyes emberek a Hatalmat tekintik IGAZSÁGNAK ahelyett,

hogy az IGAZSÁGOT tekintenék Hatalomnak”


Az igazság mi vagyunk, itt vagyunk a küszöbön, és bekopogunk a felső elit ajtaján.

 

2010. február 21., vasárnap

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ENSZ 1948. 17. cikk

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
ENSZ 1948. 17. cikk

(1) Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
(2) Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.


Csak Magyarországon lehet!!!!

2010. február 17., szerda

NYILATKOZAT !!!

NYILATKOZAT!


Tisztelettel tudatom minden Otthonvédelem területén tevékenykedő társadalmi szervezettel, média munkatársaival, nyomozó hatóságokkal, hogy a mai napon 2010. február 17.-én 9 óra 15 perckor Asztalos Árpád önálló bírósági végrehajtó közölte velem, hogy elő van készítve ellenem a merénylet és Ö már a helyszínt és időpontját is tudja, ismeri.

Tudomása van róla, mennyi ember tervezi, hogy eltegyen láb alól, melynek előkészületében ő is közreműködik.

Nyilatkozom, hogy nem AKAROK öngyilkos lenni, ÉLNI AKAROK, hogy megmenthessük a BŰNÖZÖK ellen a jogtalan kilakoltatásokat. Tovább kívánok tevékenykedni az Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége céljai elérésében és a Társadalmi szervezetek, felperesek által indított Közérdekű Perben.



Budapest, 2010. 02. 17.

Dabasi Tamás
www.feherkemeny.hu

Otthon és Éredekvédők Magyarországi Szövetsége

2010. február 8., hétfő

A Szemétség Tetőfoka !!!!!!!!!


Aljasság: 69 éves bácsit lakoltattak ki az ingatlanhiénák
2010-02-07




Az illetékes hatóságok, illetve az ingatlan árveréseket végző cégek tájékoztatásával szemben télvíz idején is ki fedél nélkül maradhatnak a bajba jutottak. Újbudán egy 69 éves férfit utasított ki otthonából az a kft, amely rátette kezét a lakásra.

Az Északi Támpont Egyesület tájékoztatása szerint kilakoltattak egy 69 éves embert Budapesten. A hír rendőrségi forrásból is megerősítést nyert.

A Demszky Gábor főpolgármester által meghirdetett kilakoltatási moratórium időtartama a december 1. és március 1. közötti időszak, indoka pedig az, hogy ebben az időben hajléktalanná váló emberek fokozottan ki vannak téve a fagyhalál lehetőségének.

Az Északi Támpont Egyesület álláspontja szerint Magyarországon nem működhet, nem létezhet olyan gazdasági társaság, amelyik gazdasági profitja érdekében akár csak egyetlen állampolgár életét is kész szándékosan veszélyeztetni.

A szervezet levélben fordult egyebek mellett a főpolgármesterhez, a XII. kerület polgármesteréhez, Pokorni Zoltánhoz, a kerületi rendőrséghez, az Egyenlő Bánásmód Hatóságához és Sólyom László köztársasági elnökhöz is.

Forrás: fn.hu - barikad.hu


Szerk.megjegy:
Ez a jogállam. Jogállam? SOHA. Nem is volt. 16 éve. A mocskosságuk, a szemétségük mindent lesöpör. Csak a zsebüket tömje valaki, valakik. Milliárdokat nyúlhatnak le,
tehetnek zsebre, miközben lefelé taposnak. Életeket családokat tesznek tönkre koholt fikciókkal, magyarázzák az aberrált elképzeléseiket, emelik "törvényes" szintre azt, utána kussolnak róla és falaznak egymásnak. Életeket nyomorítanak meg, veszik el másnak az egészségét, az élethez való jogát, csak a zsebük legyen tömve. Semmi de semmi nem számít. Pofátlanul pofáznak a jogállamiság valódiságáról, miközben a bírókat az ilyen jellegű eljárásban résztvevőket felmentik, és mentegetik lelkiismereti okokra hivatkozva. Eközben pedig az aljasságuk, a határtalan hatalommal való visszaélésük szinte a világban példátlan méreteket ölt, öltött, annak dacára, hogy a törvények pedig a leírt törvényhelyekben határozzák meg egy -egy, az ügyre vonatkozó alkalmazási kötelezettségüket.

Ez már NEM lehet igaz! !!!!!!!!!!!!!!

Tisztelt Pénzügyi Szervezet, Nyomozó hatóságok!

Azt gondoljuk, ebből a levélből egyértelműen kiderül, hogy honnan is veszi a Bankvezér a helikoptert és

MIBŐL IS KERÜL FINANSZÍROZÁSRA Az egyik PÁRT KAMPÁNYA!
Amennyiben 100 ilyen eset van, már is megérte a hivatalos uzsora kamatot kérni. 100 ezer Ft -ról 4 millióra???? Ez IGEN!

CSAK AZ A KÉRDÉS, hogy HOL VANNAK a Bűnüldöző szervek?
Magyarországon már csak a parlamenti képviselőknek és a bűnőzöknek van joguk?
A 2009 évben 15 ezer kilakoltatott család "dögöljön" meg! Az senkit nem érdekel?
A 2010 évben további 750 000 kilakoltatás megakadályozásában sem tesz lépéseket a PSZÁF és a Nyomozó hatóságok sem.




Tisztelt Sorstársaim!

Az OTP 1995-ben elárvereztette azt a házunkat, amire 700.000 Ft hitelt adott. Sajnos maradt még 100.000 Ft a végrehajtás után állítólag.

Én külföldre költöztem új életet kezdeni. 2010-januárban kaptam levelet

az OTP Faktoringtól, végrehajtással fenyeget ismét engem és a kezeseket,

mert a 100.000-ből 4.000.000 Ft lett. Ez elképesztő. Lehet ilyen?

Újra indíthat végrehajtást jogszerűen? Kérem segítsen valaki!




Elérhetőség : http://www.feherkemeny.hu/index.php/vendegkoenyv


"Fehér Kéményseprők"
Országos Társadalmi Szervezetek
Szövetsége

2010. február 4., csütörtök

A Maffia irányítja az országot???

Sajnos, ma olyan országban élünk, ahol a banki bűnszövetkezetek irányítják, maffiás (Tasnádi) háttérrel a parlamenti képviselőket és rendőrséget is!

Ezek szerint a 386 parlamenti képviselő rendelte el a követeléskezelőkön keresztüli kilakoltatásokat, pénzbehajtást?
Hol van a Magyar rendőrség? Ehhez a maffiás háttér bűnszövetkezethez asszisztálnak? Nem történik semmi?
Itt az-az ember a bűnös és bűnöző, aki hitelt mert felvenni?
Mikor lesz változás, meddig kell várni, hogy az igazi bűnözök kerüljenek az igazság szolgáltatás keze alá?
Letépem a fejedet!
2010-01-28 06:52:56

Amint arról mai címoldalunkon hírt adunk, Tasnádi Péter ajkait hagyta el tegnap a fenti kedves mondat. A címzett Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, akivel a kilencvenes évek gengszterkirálya még azt is közölte tegnap, hogy kutya. Azonkívül Tasnádi Péter volt olyan szíves, és toronymagasságú embereinek fenyegető közelségében nemes egyszerűséggel kifosztotta lapunk fotósát.

Tasnádinak a tegnapi helyzetben egy dologhoz lett volna joga: morgolódni. Miután a vonatkozó jogszabály nem a felvétel készítésének tényére, hanem a közzétételére vonatkozik, még ahhoz sem lett volna joga, hogy szép szóval kérje meg fotósunkat, törölje az őt megörökítő képet (ezt mellesleg kollégánk nyilvánvalóan megtette volna). Nem, Tasnádi Péternek és rikoltozó nőismerősének mindez nem volt elég. Az ő magánmítoszuk a félelem légköre, így aztán meg kell értenünk, hogy emberi hangon nem kívánnak megszólítani senkit. Vadul kell beszélni, hadonászni és fenyegetőzni kell, testi kényszert alkalmazni, esetleg sósavat öntetni egy nekik nem tetsző rokon arcába, az ő köreikben ez a módi.

Gyomorfordító ez az egész.

Én csak azt nem értem, hogy miközben Tasnádi Péternek ugyebár előrehaladott agykárosodása van, annyi esze mégis maradt, hogy valakivel vagy valakikkel különszobában sefteljen egy árverésen. Miközben minden isteni és emberi értékítélet szerint régen a rács mögött kellene elmélkednie jóról és rosszról, szabadlábon jön-megy, intézkedik, levegőzik, fenyegetőzik.

Valamire azért mégis jó volt a gengszter válogatott öregfiúk szekciójának tegnapi bemutatója. Arra tudniillik, hogy fehéren-feketén megmutatkozzon, miféle országban élünk. Egy tökéletesen impotens, gatyába tojt országban élünk, ahol sem az árverezők, sem a meghívottak pisszenni sem mernek, ha a Tasnádi family erőbemutatót tart a helyszínen. És ahol mi magunk is úgy teszünk, mintha normális lenne, hogy néhány nem túl bonyolult, A Keresztapa-trilógián szocializálódott erőember szab irányt, utat, közízlést.

Hát nem hagyjuk. A Magyar Hírlap megvédi fotósát, és a magyar nyilvánossághoz fordul. Arra kérjük a jóindulatú embereket, hogy hozzánk hasonlóan mondjanak nemet a gengsztertempóra. És bízzunk abban, hogy – ha már a mostaniak a Tasnádi-félék barátai és üzletfelei – a következő kormány és a leendő belügyminiszter majd elintézi a sorsukat. Azt rebesgeti a pesti szél, hogy akadnak – finoman szólva is – ellenérdekelt erők. Hajrá, Magyarország!

Fotósunk kálváriájához tartozik továbbá, hogy a magyar újságíró-társadalom ezúttal jelesre vizsgázott tisztességből, szolidaritásból. A Magyar Nemzet, az Index és más médiumok fotósai habozás nélkül Zsolt kollégánk segítségére sietettek. Ismét bebizonyosodott, hogy a tisztességnek nincsen színe, ideológiája. Egyszerűen arról van szó, hogy a bűnözőktől mindenki undorodik, és valószínűleg az is megfordul ilyenkor az ember fejében, hogy holnap őt is leterítheti valamilyen izzadt úriember a lipótvárosi Corleone családból.

Még egy apróság. Fotósunk memóriakártyája még mindig a rablók kezén van. Mi úriemberek vagyunk: ha Tasnádi megkér bennünket, nem közöljük a képet. De azért azt a memóriakártyát mégis vissza kellene adni, mert lopni – a Neander-völgyi ember óta – nem szép dolog. Erre a címre kérjük: Magyar Hírlap szerkesztősége, Budapest 1145, Thököly út 105–107. Fehér port ne mellékeljenek, cserébe mi sem küldünk lófejet Tasnádi ágyába.

Szentesi Zöldi László
magyarhirlap.hu

2010. február 2., kedd

Vigyázat! Új módszerekkel...., a Módszer kibővült!!!!!

Vigyázat! Új módszerekkel dolgozik a lakásmaffia
Az értékbecsléshez köthető módszerrel elviekben nem követnek el bűncselekményt.


A lakásmaffia tagjai újabbnál újabb ötlettel állnak elő, hogy a legrászorultabbakat sarcolják. A legújabb, az értékbecsléshez köthető módszerrel elviekben nem követnek el bűncselekményt, vagy legalábbis nehéz bizonyítani, hogy valóban csalni akartak.

Az ingatlanbűnözésnek egyre és egyre több formája ismert. A legelterjedtebb módszer, amikor az elkövetők kibérelnek egy lakást vagy kinéznek egy értékes építési telket, s azt hamis szerződés segítségével átíratják főleg hajléktalanok vagy fiktív személyek nevére, majd értékesítik.

Egy másik lehetőség, amikor a kibérelt vagy kinézett ingatlan földhivatali nyilvántartása alapján a valódi tulajdonos adataival hamis okiratokat készítenek, és ezt követően adnak túl a lakáson, házon, földterületen.

A harmadik forma - amit a köznyelv ténylegesen ingatlanmaffia névvel jelöl -, amikor az elkövetők beteg, nyugdíjas, alkoholista, kábítószer-fogyasztó, vagy más okból a társadalom szélére sodródott személyeket kutatnak fel, és (rábeszéléssel vagy éppen erőszakkal) őket veszik rá, hogy adják el, írassák át a lakásukat. A megszerzett pénzt persze elveszik az áldozattól, akinek aztán le is út, fel is út.

Németh Tamás ingatlanszakértő tapasztalatai szerint a lakásmaffia immár egy újabb módszert is alkalmaz, méghozzá a tapasztalatok szerint egyre gyakrabban.

„Napjainkban a munkanélküliség növekedése és az erkölcstelen banki tranzakciók következményeként egyre több az eladó lakás. A hirdetésekre ingatlanbefektető cégnek álcázott kft.-k jelentkeznek, és telefonon azt mondják az eladónak, hogy a cégük vagy valamelyik általuk képviselt befektetőcsoport pontosan az általa kínáltnak megfelelő ingatlant szeretne vásárolni. Ígéretük szerint az üzlet 90 százalékos biztonsággal megvalósul. A válság miatt szerencsétlen helyzetbe került, a lakását már több hónapja áruló, így eléggé kétségbeesett eladó persze nagyon megörül a hívásnak, és utolsó szalmaszálként kapaszkodik a megmentő ígéretbe”.

Németh Tamás szerint a telefonálók ezt követően közlik az eladóval, hogy ők és a vevőik csak és kizárólag az általuk küldött értékbecslő szakértői véleményét hajlandók elfogadni. Az adásvétel feltételeként támasztott saját értékbecslésnek persze költsége is van, általában 40-50 ezer forint, a tulajdonos azonban úgy van vele, hogy ennyit még mindenképpen áldoz a remélt üzletre.

„A tapasztalat szerint sok eladó ugyanis kapaszkodik az általa megjelölt, gyakran irreálisan magas eladási árba. A legtöbbjük így inkább kifizeti a szóban forgó összeget, mintsem hogy több százezer forinttal olcsóbban adja el a lakását. Áll az alku, a jólelkű cégek pedig megküldik a megállapodást és a megbízási szerződést az eladó címére, melyet a tulajdonos 15 napon belül köteles kitöltve visszaküldeni”. A szakértő úgy gondolja, hogy a rövid határidővel a kft. a saját korrektségét és az üzlet komolyságát akarja sugallni.

„Csakhogy az iratok nem tartalmazzák már azt a pontot, amire az eladó tulajdonképpen ráharapott, vagyis, hogy a kft. kötelezettséget vállal a vásárlásra. Amire kötelezettséget vállal, az csak értékbecslés, és ezt el is végzi. Az értékbecslők általában Budapestről érkeznek a vidéki városokba, naponta akár tíz-tizenöt helyre elmennek, azaz ilyenkor akár 500-750 ezer forintot is bezsebelnek. Az iratok tanúsága szerint az értékbecslés 30 napon belül készül el. Ez alatt az idő alatt több ezer hiszékeny embert vernek át. Addig sem buktatja le őket senki. Az értékbecslés egyébként náluk általában egy egyetlen oldalas formanyomtatvány, a kitöltése pedig pár perces munka. És persze kibúvója is van a cégnek, hiszen az értékbecslést elvégezte, a beszedett összeg így jogos. Ráadásul, a biztonság kedvéért az értékbecslésben nagyon alacsony, nyomott árat jelölnek meg, hogy az eladó nehogy véletlenül mégis nekik akarja eladni az ingatlant. (Egyébként viszont teljesen lényegtelen, hogy milyen összeget tüntetnek fel, mert, mint arról már szó volt, a szerződés tárgya nem a vétel, hanem csupán az értékbecslés elkészülte.) Az akció során nem történik tehát bűncselekmény, csak egy, az emberi hiszékenységre épülő, jól jövedelmező üzlet” - fogalmazott Németh Tamás.
S hogy mit tehetnek, tegyenek az ingatlanukat eladni akarók? Nos, a szakértő szerint a biztonságos értékesítés okán forduljanak helyi ingatlanirodához, ha pedig a fent leírt módszerrel találkoznak, akkor az őket megkereső szakembernek javasolják azt, hogy az ingatlan értékbecslési díját utólag vonják le az eladás nyomán befolyó pénzből.

„Kötve hiszem, hogy a jelentkező cégek ilyen feltétellel is belemennek a korrektebb - a bankok által is alkalmazott – ügyintézésbe”. A végrehajtó irodák mostanság akár 2-3 lakást is elárvereznek naponta, s a befektetők itt a piaci ár akár 70 százalékáért is tudnak jobbnál jobb ingatlanokat vásárolni. Ők nem is vesznek ennél drágábban ingatlant, a csalóknak azonban semmi sem drága.

naplo-online.hu